bélyegkép|jobbra|420px|Nagy Kürosz sírja Paszargadaiban – a parti egyik fő színhelye A perszepoliszi parti hivatalosan az Iráni Birodalmi Állam alapításának 2500. évfordulója vagy a Perzsa Birodalom 2500 éves ünnepe nevet viselte. Újperzsa nyelven is دوهزار و پانصدمین سال بنیانگذاری شاهنشاهی ایران (a Perzsa Birodalom megalapításának 2500. évfordulója) a hivatalos elnevezése. A rendezvény 1971. október 12. és október 16. között került megtartásra és Irán egykori uralkodója Mohammad Reza Pahlavi iráni sah rendezte az Óperzsa Birodalom fővárosának, Perszepolisznak a történelmi romjainál.
A presztízscélzatú ünnepély célja elsődlegesen Irán és Mohammad Reza Pahlavi nagyságának kifejezése, valamint jószínben való feltüntetése volt a világ előtt. A rendezvényen rengeteg külföldi monarcha illetve állam- és kormányfők tették tiszteletüket (így még Magyarországról is). Elszállásolásukról a romváros mellett kialakított káprázatos, mindenféle luxusigényt kielégítő, professzionális kivitelezésű sátorvárosban került sor.
A pontos költségeket illetően nincsenek egyértelmű adatok. Egyes források szerint csak maga a Perszepolisz romjainál tartott parádé 100 millió amerikai dollárba került (mai összegben mérve ez 640 millió dollár lenne), de minthogy abban az évben az ország más területén is zajlottak a Perzsa Birodalom alapítását ünneplő rendezvények, építkezések és pazar kivilágítások, így valószínű, hogy ezek együttes összköltsége lehetett 100 millió dollár. Ennek az ünnepségnek a keretében építették fel az eredetileg Sahjad-nak nevezett (magyarul A sah emléktornya), később Azadi toronnyá (A szabadság tornya) átkeresztelt épületet is. A perszepoliszi partira más vélemények szerint 22 millió dollár ment el.
A sah jelentéktelennek tartotta a költségek mértékét és nem vett tudomást az ország bajairól. Nemes egyszerűséggel a következőket mondta az újságíróknak:
Iránban és az azon kívül élő irániak körében a pazarlás mértéke szörnyű dühöt generált a sah ellen, akinek rendszerével szemben már régóta fennállt az elégedetlenség a rossz reformok, a korrupció, a hatalmi túlkapások (különösen a SZÁVÁK terrorja) és a túlzásba vitt modernizáció, valamint nyugatosodás miatt. Bár a külföld csodálatát kivívta az esemény, de a külső szemlélők is elmarasztalták a sahot, hogy miközben óriási összegeket költ magára és ilyen rendezvényekre is (nem is beszélve a hadseregről és a korrupt államgépezetről), addig az országban jelentős részén (különösen a vidéki területeken) nyomor, munkanélküliség, ivóvízhiány és egészségügyi problémák tapasztalhatók.
Dekadenciáját tekintve viszont a sah partiját messze meghaladta Jean-Bédel Bokassa császári koronázási ceremóniája (1977), aki Bonaparte Napóleont imitálva a Közép-Afrikai Köztársaságot átnevezte Közép-afrikai Császársággá, de ambícióit tekintve Pahlavi is hatott rá. Bokassa józan ésszel fel nem fogható nagyzolása koldusszegény, nyomorgó országának 20 vagy akár 30 millió dollárba kerülhetett. Bokassa ugyanabban az évben bukott meg, mint az iráni sah. bélyegkép|jobbra|300px|A Sahjad-torony felavatása 1971 októberében Számos történész is a mai napig hangot ad annak, hogy a rendezvény történelmi hiteltelenségekre épít, így II. Kurus perzsa király állítólagos „emberjogi” chartájára, amelyet az első ilyennek tartottak (vagy inkább igyekeztek reklámozni). Ezzel, a Perzsa Birodalom folytonossága mellett hitet tevő Mohammad Reza Pahlavi is mint az emberi jogok „tisztelőjeként és védelmezőjeként” akart a világ előtt tetszelegni, miközben a belső ellenzéket elnyomta, tagjait börtönbe vetette, megkínoztatta és kivégeztette. A SZÁVÁK ráadásul még külföldön is kutatott az ellenzékiek és ellenállók után, többüket meg is ölették.
A másik, rendkívül káros jellege a partinak, hogy a sátorvárost régészetileg még feltáratlan részen építették fel, így feltúrták egykori vízvezetékek és kertek helyét, ezzel ókori emlékekben okozhattak pótolhatatlan és helyrehozhatatlan károkat.
A parti hatása mind a belföldön, mind a külföldön működő iráni ellenzék részéről érezhető volt. A különböző irányultságú (kommunista-marxista, iszlamista, nyugati mintájú fejlődéspárti) ellenzéki csoportok mindjobban kezdtek egységbe terelődni, s egyre nőtt a tekintélye az extravagáns, néhol rosszízlésű parti pénzfecsérlését legerősebben támadó Homeini ajatollahnak. A sah rendszere már 1973-ban válságba jutott az első olajrobbanás következtében, de az uralkodó továbbra sem az egyre égetőbb gazdasági és szociális problémákra fordított csillagászati méretű összegeket, hanem a hadsereg modernizálására.
Miközben az iszlám forradalom bombája ketyegett a sah csak látszatra tett intézkedéseket, de a kedélyek nem csillapodtak. Némelyik engedmény (mint a cenzúra eltörlése vagy a SZÁVÁK feloszlatása) épp az ellenzéki erők malmára hajtotta a vizet. Homeini olyan ügyesen lavírozott e kényes vonalakon, hogy lényegét tekintve a nemzetközi közvéleménnyel, illetve a többi, abszolút más ideológiájú iráni politikai csoportokkal is el tudta hitetni, miszerint mérsékelt politikus és egy valóban demokratikus Irán létrehozásában érdekelt.
A monarchista irániak egy része a mai napig pozitívan viszonyul a perszepoliszi partihoz. A sah egykori miniszterei, akik részt vettek annak idején a háromnapos ünnepségen, elmondták, hogy felemelő érzés volt látni a hatalmas, lenyűgöző és a legapróbb részletekig pontosan megtervezett ünnepélyt, ami szerintük joggal töltött el minden nemzeti érzelmű iránit büszkeséggel.
Előzmények bélyegkép|jobbra|300px|Mohammad Reza Pahlavi sah és gyermekei 1971-ben Mohammad sah apja Reza Pahlavi 1921-ben került hatalomra Perzsiában és négy évvel később megfosztotta a Kádzsár-dinasztiát trónjától. Pahlavi Kemal Atatürk mintájára köztársaságot akart Perzsiában, de a belső vezetői körök ódzkodtak attól, hogy az atatürki radikális reformokat az ő országuk is átvegye, ezért rávették Pahlavit, hogy sahhá kiálthassák ki. Sokan még így sem szívelték Pahlavit, lévén alacsony sorból származott.
Pahlavi azonnal hozzáfogott országa modernizálásához és a Nyugathoz való felzárkóztatásához a szomszédos Törökország mintájára, de reformjait még Atatürköt is meghaladó keménységgel, gyakran véres kegyetlenséggel vitte véghez, sőt az általa bevezetett alkotmányt is áthágta. Mivel a perzsa elit mellé állt, ezért a korábbi nagybirtokrendszert a sah érintetlenül hagyva igazi társadalmi változások sem következtek be. Az uralkodó nomadizáló etnikai csoportokat is letelepedésre kötelezte, ám minthogy ez igen elégtelen életkörülményekbe vitte bele az embereket, rengeteg atrocitással, lázadással, sőt élelmezési és egészségügyi problémákkal járt.
Már Reza Pahlavi elkezdett érdeklődni az iszlám előtti Perzsia múltja és kultúrája iránt, ezért is nevezte át országát Iránnak. Az ókori minták revideálásra terén azonban éppúgy túlzásokba esett, amely a konzervatívabb beállítottságú síita ország lakosságának módfelett idegenül hatott, nem is beszélve a mohamedán papságról, akik ezt az időszakok a „sötétség korá”-nak tartották. Fokozta utóbbiakkal az ellentéteket, hogy Pahlavi a saríát európai polgári törvényekkel akarta felváltani. Ennek keretében a nők fátyol- és burkaviselését el akarta törölni.
1941-ben a sah hatalmát az Iránba történt angol–szovjet bevonulás döntötte meg és Reza Pahlavi száműzetésben hunyt el. Utódja fia, Mohammad lett, aki a második világháború után súlyos gondokkal nézett szembe: Iránban anarchia tombolt, míg a gazdasági élet java része felett a britek befolyása érvényesült az Angol-iráni olajtársaság révén.
Az ifjú sahnak 1953-ban a CIA segítségével sikerült félreállítani az útból a túlzottan baloldali Mohammad Moszaddeg miniszterelnököt, a Pahlavik esküdt ellenségét. Ettől fogva 1960-ig egy kemény katonai diktatúra volt Iránban, amely főleg a SZÁVÁK-ra, az állami titkosrendőrségre támaszkodott, mely gyakran a Gestapóra emlékeztető módszerekkel számolt le az ellenzékiekkel.
Az amerikai támogatásnak köszönhetően megszűnt a brit konzorcium az iráni olajkitermelésben és a szovjet terjeszkedés kivédésére Irán belépett a bagdadi paktumba. Mohammad apja útján járva folytatta Iráni nyugati mintára történő felzárkóztatását és bár az 1960-as évektől jelentős enyhülés következett be, de a diktatórikus eszközök továbbra is megmaradtak és nem került sor semmiféle demokratizálódásra. A gazdasági fejlesztések aránytalanul mentek végbe: a városok sokkal jobb és gyorsabb ütemben fejlődtek, míg a vidéki területek továbbra is elmaradottak voltak és lejjebb csúsztak a lejtőn. Bár a sah az 1962-ben indult ún. fehér forradalom keretében földosztást is hirdetett, ám kevés és igencsak rossz minőségű föld került kiosztásra. A földosztás nem érintette a világi nagybirtokosokat, sokkal inkább az egyházat, amely még jobban szembekerült Mohammad Reza Pahlavi rendszerével. Ráadásul az egyháztól kisajátított földek zöme nem is közemberekhez, hanem a sahhoz lojális előkelőkhöz jutott.Reza Pahlavi magyarországi látogatása 1978-ban (ujkor.hu)
Az infrastruktúra fejlesztése túlzottan erőltetett és haszontalan volt. Gyakran olyan területekre nem értek el az adott fejlesztések (pl. a létfontosságú öntözőrendszerek), ahol arra a legnagyobb szükség lett volna, míg máshol a már amúgy fejlett területet túliparosították. Az infláció is ijesztő méreteket öltött.
A rosszul kivitelezett földreform eredménye az addigi falusi társadalom tönkretétele és vidéki lakosok tömegeinek vándorlása a városokba, ahol is nehezen találtak munkát, illetőleg lakhatást. A mezőgazdasági termelés jelentős mértékben esett vissza, s Irán behozatalra szorult. A fehér forradalomnak voltak persze pozitív eredményei is: jelentősen csökkent az analfabétizmus, komolyan javult az egészségügy helyzete és a nők jogai is szélesedtek.FIGYELMEN KÍVÜL HAGYTA NÉPE ELÉGEDETLENSÉGÉT AZ UTOLSÓ IRÁNI SAH (mult-kor.blogstar.hu)
A sah minden tekintetben kivívta a vallásos érzelmű lakosság ellenszenvét. Harmadik felesége, Farah visszaemlékezése szerint családjuk tényleg eltávolodott a vallástól, sőt idővel már nem is imádkoztak rendszeresen. A királyné egy interjúban elmesélte, hogy saját szakácsukat, aki vallásos neveltetésű volt, kissé megbotránkoztatta, amikor bikiniben jelent meg előtte. A mozik, európai típusú éttermek és kávéházak, valamint táncos-zenés szórakozóhelyek nyitása is bőszítette a mohamedán vallási vezetőket: ezekben a helyekben ugyanis az emberi erkölcs megrontását, a bűnös élvhajhászat terjesztését és a muszlimokat megrontó nyugati életmód térnyerését látták. Maga a sah sem volt túlzottan erkölcsös ember: mérhetetlen gazdaságban élt, nagyszámú luxusautót gyűjtött, saját szórakoztatására külön mozit és szórakozóhelyet hozott létre. Egy kis szigeten a maga, az iráni előkelőség és a külföldi vendégek számára „királyi bordély”-t tartott fenn és az államvagyont sajátjaként kezelte. Az állam és a hadsereg vezetői korruptak voltak, akik törekedtek megdézsmálni az állami javakat.
1967-ben Mohammad felvette a császárral egyező sáhánsáh (sahok sahja) címet. Az óperzsa elemek és hagyományok felélesztésének tekintetében még apját is felülmúlta. Tetteivel az Óperzsa Birodalmat felépítő Nagy Kurust (Kürosz) törekedett imitálni, s a birodalom emlékét reprezentációs célokra használta. Új időszámítást és új naptárt vezetett be, az ún. birodalmi naptárt.
Külpolitika tekintetében is naggyá akarta újból tenni országát: a hadsereg fejlesztésére (és atomkísérletekre) dollármilliárdokat áldozott. Ománban katonasága segédkezett a rend helyreállításában 1972-ben. 1974-ben egyezséget kötött Algírban Szaddam Husszeinnal, a szomszédos Irak diktátorával a két ország között húzódó határokról (Szaddam az iszlám forradalom után a szerződést felmondta). Az iráni fegyveres erők létszáma meghaladta rövidesen a 600 ezer főt. Akárcsak az ókori Perzsia, úgy Mohammad sah is létrehozott egy halhatatlan császári gárdát, amely az uralkodó személyes testőrsége volt. A haderőt jó minőségű és drága amerikai, illetve szovjet haditechnikával szerelték fel.