Dabis László, családneve 1909 és 1936 között hivatalosan Scheff (Rákospalota, 1891. október 1. – Budapest, Józsefváros, 1956. október 20.) Kossuth-díjas magyar orvos, higiénikus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952).

Élete Dabis Julianna nagykőrösi születésű magánzónő fia. Scheff László (1848–1935) ügyvéd, majd rendőrtisztviselő örökbe fogadta. Anyja kisparaszt-kisiparos családból származott. Anyai nagyapja részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, ezért 1849 után bujdosnia kellett. Nevelőapja – Wolf Ella festőnővel kötött – házasságából származó öccse, Scheff György szintén orvos lett.

Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd 1909-ben a Budapesti Tudományegyetem orvosi karának hallgatója lett. Egyetemi éveiben bekapcsolódott a radikális ifjúsági mozgalmakba, 1912-től a Galilei Kör főtitkára, 1913-tól a medikus szakosztály elnöke volt. 1912 és 1914 között a Preisz Hugó vezette Egyetemi Bakteriológiai Intézet munkatársa volt. Orvosi diplomáját 1914-ben szerezte meg, ekkor az Országos Radikális Párt tagja lett.

Az első világháború idején mindvégig a harctéren szolgált, előbb a keleti fronton csapatorvosként, majd a tábori laboratóriumok vezetőjeként, végül 1917-től 1918-ig a durazzói terület malária-felügyelőjeként. A világháborút követően az egyetem Liebermann Leó által vezetett Közegészségügyi Intézetében gyakornok, majd tanársegéd volt. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság egészségügyi főosztályának előadója, a Vörös Hadsereg dunántúli hadtestének higiénikusa és a közegészségügyi bizottság elnöke volt. 1919-től évekig rendőri felügyelet alatt állt. 1923 és 1926 között Rockefeller-ösztöndíjasként az USA-ban dolgozott, az ashevillei tbc-kutatóintézet munkatársa volt, ezt követően visszatért budapesti tanársegédi állásába. 1925. november 2-án New Yorkban házasságot kötött Frida Wolffal, akitől később elvált.

1926-tól a Fővárosi Közegészségügyi Intézet munkatársa volt, melynek 1928-ban osztályvezetője, 1936-ban helyettes igazgatója, 1945-ben pedig igazgatója lett. 1947-től az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet Egészségtudományi Szak­csoportjának elnöke, 1948-tól az egyetem Közegészségügyi Intézetének vezetője volt. 1950-ben egyetemi tanár lett, 1951-től az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja volt. 1952-ben a MTA az „orvostudományok kandidátusa” fokozattal tüntette ki, ebben az évben jelölték Kossuth-díjra is. 1955-ben az MTA Egészségtudományi Főbizottságának és az Egészségtudományi Tanács elnöke lett. 1956-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Ebben az évben hunyt el Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található.

Dabis László munkássága kiterjed a táplálkozástan, a légszennyeződés, az élelmiszerhigiénia és a sugárbiológia területére is.

Emlékezete Emlékére a Semmelweis Egyetem 1977-ben díjat alapított, amellyel az ifjú egyetemi dolgozók tevékenységét ismerik el (Dabis László-emlékérem). 1986-ban a Pest Megyei Közegészségügyi-Járványügyi Állomás Dabis László nevét vette fel.

Főbb művei

A nagyvárosi tömörülések vízellátása (Budapest, 1934) Egészségtan az általános iskolák 8. osztálya számára (Pikler Emmivel, Dubovitz Dénessel, Budapest, 1949) Közegészségtani levegőhygiéne (Szeged, 1950) A vírushepatitisek (Magyar Imrével, Budapest, 1955)

Díjai, elismerései

MSZT aranykoszorúja (1951) Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1952)Magyar Közlöny, 1952. április 4. (33. szám) Kiváló orvos (1953) Kossuth-díj (1956, III. fokozat)

Fordítás

Jegyzetek

Források

Jeney Endre: In memoriam prof. Dabis László

Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Rákospalotaiak Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:A Galilei Kör tagjai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A magyar Vörös Hadsereg tagjai