A Kelenföldi református templom vagy Magyar Advent Temploma egy műemléki védelem alatt álló budapesti vallási épület.

Történet A templom 1928–1929-ben épült Medgyaszay István tervei szerint népies stílusban. Medgyaszay vasbeton szerkezetet használt munkája során, amelyet terméskővel borított. A népiességet a szecessziós-népi motívumok és a magas torony kialakításával hangsúlyozta. A belső tér is népiesre készült: fából faragott az úrasztala, a szószék, és az orgonaházat tartó „kopjafaszerű” oszlopok is.

A költségeket közadakozásból fedezték, igénybe véve holland és amerikai református gyülekezetek segítségét is. Az építkezés védnöke, és a megnyitó díszvendége nem kisebb személyiség volt, mint a református vallású Horthy Miklós kormányzó. A templom nevét Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke javasolta.

Orgonája 1935-ben került átadásra. A második világháború komoly károkat tett az épületben, a renováció csak 1955-ben fejeződött be.

A templom napjainkban is eredeti funkciójában működik. Más lelkészek mellett itt hirdet igét Takaró Károly lelkipásztor is, Takaró Mihály irodalomtörténész fivére.

Érdekességként említendő, hogy a templom melletti két bérház is Medgyaszay azonos stílusban épült munkája.

Képtár

Források Magyar Advent Temploma (Kelenföldi református templom) Kelenföldi Református Templom (Magyar Advent Temploma) Magyar Országos Tudósító Reformátusok Kelenföldön Magyar Advent Templom és bérház Lelkészeink, főgondnok Lakóház és református templom

Kategória:Budapest XI. kerülete Kategória:Budapest 20. századi keresztény templomai, kolostorai Kategória:Magyarország református templomai Kategória:Budapest műemlékei