Esznik Koghbaci vagy Kolbi Esznik (örményül: Եզնիկ Կողբացի; kb. 380 – kb. 450) 5. századi örmény keresztény teológus, író, fordító és apologéta volt. A szakirodalom általában az örmény keresztény irodalom és filozófiai-teológiai gondolkodás egyik legfontosabb korai képviselőjeként tartja számon. Hagyományosan Meszrop Mastoc, az örmény ábécé megalkotója, valamint Szahak Pártjev örmény katolikosz tanítványai közé sorolják.
Esznik az örmény írásbeliség első nagy nemzedékéhez tartozott. Részt vett a Biblia és más keresztény szövegek örmény fordításával kapcsolatos munkában, és olyan korszakban működött, amikor az örmény kereszténységnek egyszerre kellett szembenéznie a görög, szír, perzsa és helyi vallási-filozófiai hatásokkal. Legfontosabb fennmaradt műve a szakirodalomban általában A szekták cáfolata, Az eretnekségek cáfolata, illetve angolul Refutation of the Sects vagy On God címen ismert apologetikai értekezés.
Művének központi kérdései a keresztény egyistenhit, a világ teremtése, a rossz eredete, a dualizmus cáfolata, az emberi szabadság és a gondviselés. Esznik nem egyszerűen különböző vallások ellen vitatkozott, hanem a keresztény teremtéstant és istenképet igyekezett filozófiai érvekkel is megvédeni. Különösen fontos szerepet kap nála az a gondolat, hogy a rossz nem önálló, örök isteni vagy kozmikus princípium, hanem a jó teremtett rend megrontása vagy hiánya.
Neve
A magyar szakirodalomban és fordításokban neve több alakban fordulhat elő: Esznik, Eznik, Esznik Koghbaci, Eznik of Kolb, illetve Yeznik Koghbatsi. A „Koghbaci” jelző származási helyére, Koghb településére utal. A település az ókori örmény Ayrarat tartomány Chakatk körzetében feküdt; a modern földrajzi azonosítás szerint a mai törökországi Tuzluca térségével hozható kapcsolatba.
A fő mű örmény címe a modern kiadásokban rendszerint Եղծ աղանդոց alakban szerepel. A cím fordítása nem teljesen egységes: jelentheti „a szekták cáfolatát”, „az eretnekségek cáfolatát” vagy tágabban „a tévtanok cáfolatát”. A modern angol szakirodalomban a Refutation of the Sects és az On God cím is használatos. Ez azért fontos, mert a mű nemcsak keresztény eretnekségeket tárgyal, hanem pogány, perzsa és görög filozófiai nézeteket is.
Élete
Esznik életéről kevés biztos adat maradt fenn. A róla szóló hagyomány elsősorban későbbi örmény szerzők, például Koriun, Jeghise és Movszesz Horenaci utalásaiból, valamint a fő művéhez kapcsolódó kézirati és irodalmi hagyományból rekonstruálható.
A hagyomány szerint Esznik Koghbban született, és az 5. század elején Meszrop Mastoc és Szahak Pártjev tanítványi köréhez tartozott. Tanulmányait az örmény keresztény műveltség egyik fontos központjában kezdte, majd a források szerint Edesszába és Konstantinápolyba is eljutott. Ezek az utak a korabeli örmény egyház kulturális programjához kapcsolódtak: szír és görög kéziratokat kellett gyűjteni, másolni és tanulmányozni, hogy az örmény nyelvű keresztény irodalom megalapozható legyen.
Esznik részt vett a Biblia és más keresztény irodalom örmény fordításával kapcsolatos munkában. Az örmény ábécé 5. század eleji megalkotása után a fordítás nem pusztán irodalmi vállalkozás volt, hanem vallási és kulturális önállóságot megalapozó esemény. Az örmény egyház számára különösen fontos lett, hogy a Szentírás és a liturgikus szövegek saját nyelven legyenek hozzáférhetők.
A szakirodalom gyakran azonosítja Eszniket azzal az Esznik nevű Bagrevand püspökkel, aki részt vett a 449-es artashati zsinaton. Ez az azonosítás valószínű, de nem teljesen bizonyos, ezért enciklopédikus szövegben célszerű óvatosan fogalmazni. Ha helyes az azonosítás, akkor Esznik nemcsak író és fordító, hanem egyházi vezető is volt a perzsa valláspolitikai nyomás idején.
Történeti háttér
Esznik működése az örmény történelem válságos időszakára esett. Örményország a 4–5. század fordulóján a Bizánci Birodalom és a Szászánida Perzsia közötti hatalmi térben helyezkedett el. A 387-es megosztás után az örmény területek jelentős része perzsa fennhatóság alá került, 428-ban pedig megszűnt az örmény arsakida királyság. A politikai önállóság gyengülése miatt az egyház, az írásbeliség és a fordítói mozgalom különösen fontos szerepet kapott az örmény identitás fenntartásában.
Az 5. század közepén II. Jazdagird perzsa uralkodó alatt erősödött a perzsa valláspolitikai nyomás. Az örmény hagyomány szerint a perzsa hatalom a zoroasztriánus vallás megerősítésére és az örmény keresztények befolyásolására törekedett. Ez a háttér magyarázza, hogy Esznik művében miért kap különösen nagy szerepet a perzsa vallási dualizmus, azon belül is a zurvanista tanok cáfolata.
Esznik műve ezért nem pusztán elvont filozófiai értekezés. Olyan apologetikai írás, amely a keresztény közösséget akarta intellektuálisan felkészíteni a rivális vallási és filozófiai tanításokkal szemben. A mű a korai örmény keresztény gondolkodás egyik legfontosabb tanúsága arról, hogyan kapcsolódott össze teológia, fordítói műveltség, filozófiai érvelés és közösségi önvédelem.
Fő műve
Esznik egyetlen teljes egészében fennmaradt műve az örmény hagyományban Եղծ աղանդոց címen ismert értekezés. A mű keletkezését általában 441 és 449 közé teszik. A dátum nem teljesen biztos, de a szöveg történeti és teológiai háttere jól illeszkedik az 5. század közepének örmény helyzetéhez.
A mű eredeti kézirata nem maradt fenn. Szövegének hagyománya egy 1280-ban, Gladzorban készült középkori másolathoz kapcsolódik, amelyet a jereváni Matenadaran őriz. A modern kiadások és fordítások ennek a kézirati hagyománynak az alapján készültek. A szöveg 1762-ben jelent meg először nyomtatásban Szmirnában, később pedig a mekhitarista tudósok Velencében is kiadták.
A mű négy nagy egységre oszlik:
a pogány vallási-filozófiai nézetek cáfolata; a perzsa vallási tanok, különösen a zoroasztriánus és zurvanista dualizmus bírálata; a görög filozófiai iskolák egyes tanításainak vizsgálata; Markión dualista keresztény irányzatának cáfolata.
A mű címében és tárgyalásában szereplő „szekta” vagy „eretnekség” szavakat történeti értelemben kell érteni. Esznik nem modern vallástudományi összehasonlítást ír, hanem keresztény apologetikai művet: olyan tanításokat cáfol, amelyeket a keresztény hit szempontjából tévesnek vagy veszélyesnek tartott.
A mű tartalma
Isten és a teremtés
Az első rész Isten természetéről, a teremtésről és a rossz eredetéről szól. Esznik szerint Isten egyetlen, örök, kezdet nélküli és minden létező oka. Isten nem valamely előzetesen létező anyagból formálta a világot, hanem ő a teremtett létezés végső forrása. Ezzel Esznik szembefordul azokkal a nézetekkel, amelyek az anyagot öröknek, vagy a rosszat önálló létező princípiumnak tekintették.
Esznik érvelésének egyik központi gondolata, hogy semmi sem rossz természeténél fogva. Amit az ember rossznak tapasztal, az nem egy másik, Istennel szemben álló örök hatalomból ered, hanem a teremtett jó rend megrontásából, helytelen használatából vagy hiányából. Ezzel a gondolattal Esznik a keresztény monoteizmust védi a dualista vallási és filozófiai magyarázatokkal szemben.
A világ rendjét Esznik gyakran a természet elemeinek összhangjából magyarázza. A nap, a víz, a levegő és a föld önmagukban károsak is lehetnek, de a teremtett rendben egymást kiegyensúlyozva szolgálják az életet. A teremtett világ harmóniája szerinte nem a teremtmények önálló isteni voltát bizonyítja, hanem a Teremtő bölcsességére mutat.
A pogány nézetek bírálata
Esznik a pogány vallási nézeteket főként abból a szempontból bírálja, hogy szerinte összetévesztik a Teremtőt és a teremtményeket. Nem tagadja, hogy a nap, a hold, a tűz, a víz vagy a föld hasznos és szép részei a világnak; azt viszont elutasítja, hogy ezeknek imádat járna. A teremtmények tisztelete helyett a teremtett rend alkotójának dicsőítését tartja helyesnek.
Ez az érvelés jól mutatja Esznik apologetikai módszerét. Nem pusztán kijelenti, hogy a pogány kultusz hamis, hanem logikai és természeti példákkal próbálja megmutatni, hogy a változó, mozgó és egymásra utalt teremtmények nem lehetnek végső isteni princípiumok. A teremtett dolgok szépsége és hasznossága szerinte nem önmaguk imádatára, hanem a Teremtő felismerésére vezet.
A perzsa vallási dualizmus cáfolata
A második rész a perzsa vallási tanokkal foglalkozik. Esznik különösen a zoroasztriánus dualizmus és a zurvanista elgondolások ellen érvel. A zurvanizmusban a Jó és a Rossz princípiumának eredetét gyakran egy magasabb idő- vagy sorselvvel, Zurvánnal kapcsolták össze. Esznik számára ez elfogadhatatlan volt, mert szerinte két örök, egymással szemben álló alkotóelv feltételezése lerombolja az egyetlen teremtő Istenről szóló keresztény tanítást.
A perzsa vallási tanok cáfolata nem függetleníthető az örmény politikai helyzettől. A Szászánida Birodalom befolyása alatt álló örmény keresztények számára a zoroasztrianizmus nem pusztán külső vallástörténeti téma volt, hanem a perzsa állami és kulturális nyomással is összekapcsolódott. Esznik műve ebben az értelemben az örmény keresztény önazonosság védelmének egyik korai dokumentuma.
Görög filozófusok és filozófiai tanok
A harmadik rész a görög filozófiai hagyomány egyes tanításaival vitatkozik. Esznik ismeri és használja a görög gondolkodás fogalmait, de a keresztény teremtéstan felől bírálja azokat a nézeteket, amelyek az anyag örökkévalóságát, a világ szükségszerűségét vagy a gondviselés hiányát feltételezik. A tárgyalt irányzatok között a szakirodalom a püthagoreus, platóni, peripatetikus, sztoikus és epikureus nézetekre szokott utalni.
Esznik hozzáállása nem egyszerűen filozófiaellenes. Érvelése gyakran maga is filozófiai jellegű, és szívesen használ logikai, természetfilozófiai és erkölcsi érveket. Célja inkább az, hogy a görög filozófia egyes megoldásainak határait megmutassa, és a keresztény teremtéstan, gondviselés és szabad akarat tanítását védje.
Markión tanításának cáfolata
A negyedik rész Markión tanításával foglalkozik. Markión a 2. században azt tanította, hogy az Ószövetség teremtő és törvényadó Istene különbözik Jézus Krisztus irgalmas Atyjától. Ebből a nézetből két isten vagy két isteni princípium feltételezése következett: az egyik a teremtéssel és igazságossággal, a másik az evangéliumi irgalommal kapcsolódott össze.
Esznik ezt a tanítást is a dualizmus egyik formájaként értelmezte. Szerinte a keresztény hit nem állíthat szembe két Istent, mert a teremtés, a törvény, a próféták és Krisztus üdvözítő műve ugyanannak az egy Istennek a tervéhez tartozik. Ezzel a mű negyedik része a keresztény kinyilatkoztatás egységét védi Markión bibliaértelmezésével szemben.
Teológiai és filozófiai jelentősége
Esznik gondolkodásának egyik legfontosabb kérdése a rossz eredete. A dualista rendszerek a rosszat gyakran önálló, örök erőként vagy princípiumként magyarázták. Esznik ezzel szemben a keresztény monoteizmus talaján áll: ha Isten egyetlen, jó és mindenható Teremtő, akkor a rossz nem lehet vele egyenrangú örök valóság.
E gondolat rokonságot mutat a korabeli keresztény teológia más irányaival is. Szent Ágoston nyugaton hasonló módon érvelt a manicheus dualizmussal szemben: a rossz nem önálló létező, hanem a jó hiánya vagy megromlása. Esznik műve azt mutatja, hogy a keresztény világ különböző térségeiben hasonló kérdések merültek fel, és az örmény teológia ezekre saját nyelvén és saját történeti helyzetében válaszolt.
A szabad akarat szintén kulcsfontosságú nála. Esznik szerint az ember felelős tetteiért, mert Isten nem kényszeríti rosszra. A rossz erkölcsi forrása nem egy külső, Istennel egyenrangú gonosz erő, hanem a szabad teremtmény helytelen döntése. Ez a gondolat egyszerre szolgálja a keresztény erkölcstan, a gondviselés és az isteni igazságosság védelmét.