bélyegkép|Sebastian Münster: Szibüllák (1598) A szibüllák vagy szibillák ( [szibülla], ) titokzatos jósnők, akik látnoki képességüknél fogva anélkül fedték fel a jövőt, hogy kérdéseket intéztek volna hozzájuk; többnyire szerencsétlenségeket, baljós eseményeket, katasztrófákat jeleztek előre. Ők „az antik hagyomány isteni ihletésre jövendölő prófétanői, az isteni tudás és a legmélyebb bölcsesség megtestesítői.”Szimbólumszótár – próféta/vates/szibülla Alakjukat a görög és a római mitológia mondáin keresztül ismerjük, valódi létezésük ma is vitatott.Burkert 1985. 117. oldal
Több pre-indoeurópai eredetű regében szerepel egy jövőbe látó bölcs asszony, és az ókori nyugat-ázsiai népek mítoszaiban is vannak olyan rövid versek, amelyeket állítólag egy Szibülla nevű jósnő írt. A név etimológiája ismeretlen; az egyik mai álláspont szerint Szibülla „valószínűleg keleti föníciai vagy arameus eredetű lehet. Jelentése ennek megfelelően: Istentől ihletett, elragadtatott.”Ki kicsoda a mítoszokban
Hatottak földrajzi elnevezésekre is, hiszen Olaszországban az Appenninek keleti oldalán, közel az Adriához található a Monti Sibillini Nemzeti Park. Néhány kutató szerint itt keresett menedéket egy szibülla, azért kaphatta a hegység a nevét.
Egy Szibülla, négy Szibülla, tíz Szibülla… bélyegkép| Guercino: Perzsiai Szibülla, 1647 – 1648
A görög irodalmi alkotások között elsőként az i. e. 6. században Hérakleitosz említi a Szibülla nevet: „The Sibyl, with frenzied mouth uttering things not to be laughed at, unadorned and unperfumed, yet reaches to a thousand years with her voice by aid of the god.” (Hérakleitosz, 12. töredék). Alakja már Homérosznál is megjelenik, de még név nélkül. Később Arisztophanész, Euripidész, Platón műveiben név szerint szerepel és Hérodotosz néhány jóslatot is idéz. Mindez arra utal, hogy csupán egy Szibülla létezett és az elnevezés tulajdonnév.
Származását és szülőföldjét tekintve is sokféle mondaváltozat ismert: az egyik álláspont szerint a prófétanő Zeusz és Lamia lánya, Libüssza volt, és látomásait is Zeusz ihlette; mások Apollón papnője, kedvese, felesége illetve leányként említik; egyesek szerint Líbiában született, mások szerint eredete Phrügiába, vagy a Trója melletti Marpésszoszba vezethető vissza. A mondák szerint Szibülla rendkívül hosszú élete során többfelé vándorolt, és csak halála közeledtét érezve tért vissza szülőföldjére.
Latin irodalmi források szerint a Szibülla Apollón-kultuszához kötődő jósnő volt. A római mondák szerint egy földi halandó (halász) és egy nimfa lányaként látta meg a napvilágot, és már kisded korában verses jóslatokat közölt az emberekkel. Ovidius az Átváltozások című költeményében úgy meséli, hogy Apollón, szerelméért cserébe azt ajánlotta Szibüllának, hogy annyi évig élhet, ahány homokszem van egy marék porban. A homokszemek száma ezer is megvolt, de miután a lány évei mellé elmulasztott ifjúságot is kérni, ezért az öregség és kor megtörte és végül egyetlen vágya maradt: a halál. Egy másik mondaváltozat szerint Apollón végül megkönyörült rajta, és tücsökké változtatta, ezért élete végén már senki sem látta, csak rémítő jövendölő hangját hallhatták mindenütt.
Egyes regék szerint a jósnő vándorolt; más elbeszélések szerint képes volt egyszerre több helyen is megjelenni – az ókori filozófusok mindezt azzal magyarázták, hogy nem egy, hanem több látnoknő volt, akik mind felvették a Szibülla nevet.
Azzal, hogy esetleg több Szibülla létezett, először Arisztotelész írásaiban találkozunk, aki négy jósnőt említ. Pauszaniasz szintén négyet, amelyek eredetük szerint a líbiai Szibülla, marpésszoszi Szibülla, küméi és babilóniai Szibülla. A szibülla szó itt már köznév, a látnoknők általános megnevezésére szolgál. Az i. e. első századi polihisztor, Terentius Varro (i. e. 116–27.) szerint legalább tíz különböző Szibülla volt: perzsiai, líbiai vagy libüéi, delphoi, kimmeriai, erüthrai, számoszi, küméi, hellészpontoszi vagy marpésszoszi, phrügiai, és végül a tiburi. A Szibülla-kultusz az i. sz. 1. századig tartott, de emléke a 4. századig megőrződött.
A perzsiai Szibülla bélyegkép|220px|Michelangelo: Perzsiai Szibülla bélyegkép|220px|Michelangelo: Líbiai Szibülla bélyegkép|jobbra|220px|Michelangelo: A delphoi Szibülla bélyegkép|220px|Michelangelo: Erüthrai Szibülla
A perzsiai Szibülla Apollón jósdájának látnoki képességű papnője volt; feltételezetten a jóshely fekvése miatt „babilóniai Szibüllának” is nevezték. Ő jövendölte meg Nagy Sándor hőstetteit, és az Apokalipszis dühöngő tengeri és szárazföldi vadállatának eljövetelét.
A perzsiai Szibüllát Noé Sambethe nevű lányával azonosítják.Szent iratok – Függelék, Szent iratok – Sambethe
A líbiai Szibülla A líbiainak nevezett szibüllát az egyiptomi sivatag Szíva-oázisban működő Zeusz-szentély prófétáló papnőjeként említik. Anyja Lamia – az egyiptomi Bélosz király lánya, líbiai királynő volt, akinek Zeusz több gyermeket nemzett, de a féltékeny Héra sorra megölte őket. Az őrjöngő Lamiát végezetül lidérccé változtatta, aki – megtébolyodottan – az alvilágból járt fel gyermekeket rabolni és ölni; Lamia nevének jelentése kígyó vagy medúza.
A líbiai Szibülla apokaliptikus jóslatai a bibliai Jeremiás látomásaihoz voltak hasonlatosak; jóshelye Nagy Sándor látogatása után vált híressé.
Euripidész Lamia című tragédiájának prológusában idézi meg a líbiai Szibüllát.
A delphoi Szibülla
A delphoi Szibülla a Parnasszosz lábánál fekvő Apollón-szentély legendás hírű alakja volt, aki a delphoi jósda felvirágzása előtt, i. e. 1200 és i. e. 800 között élt. Alakja – bár sokan összekeverik – nem azonos a babérlevelet rágcsálva, vulkáni gázoktól aléltan jósoló Püthiával.
Pauszaniasz szerint a delphoi Szibülla egy tengeri szörnyeteg és egy halhatatlan nimfa gyermeke volt; félig ember, félig istennő, aki röviddel a háború kitörése előtt érkezett Trójából Delphoiba bátyjával, Apollónnal együtt. Más források szerint a delphoi Szibülla eredetileg Gaia istennőtől kapta látnoki képességét, aki később lányaira, Themiszre és Phoibéra bízta híres delphoi szentélyét. (Később Phoibé unokájának adta örökül – így lett Apollón a jóshely isteni őre és a látomások ihletője.)
A delphoi Szibülla egyik utolsó jóslatában állítólag megjövendölte Jézus születését.Walter Burkert: Greek Religion, 117. oldal, és Sibylla könyvei
A kimmériai Szibülla A kimmériai Szibülla, más néven Karmenta vagy Karmentis, termékenység és jövendőmondó istennőként tisztelt forrásnimfa, aki 60 évvel a trójai háború előtt vándorolt Árkádiából Itáliába.Révai nagy lexikona – Carmenta Letelepedvén a campaniai Kimmerium városában prófétált. Őt tartják az első, 15 betűből álló latin ábécé megalkotójának. Mivel a régi város az Avernói-tó közelében feküdt, egyes kutatók azonosítják a küméi szibüllával.
Naevius az első pun háborúról szóló könyvében, valamint Calpurnius Piso Frugi a hét fejezetből álló Annales (Évkönyvek) című munkájában találunk említést a kimmeriai Szibülláról.
Szibülla fia, Evander (a görög mondákban: Euandrosz) Pallantium néven várost alapított a későbbi Róma központi dombján, a PalatinusonA Pallas nagy lexikona – A legrégibb mondák: Róma hét királya és Pan égisze alatt ő honosította meg a domb aljában lévő Lupercal-barlangtól induló Lupercalia-ünnepeket, amelyet évente, február 15-én tartottak.
Az erüthrai Szibülla A erüthrai Szibülla a legtiszteltebb látnokok egyike volt, aki a kis-ázsiai Iónia egyik városában, Erüthraiban született (romjait ma Litri néven nevezik). A Szibüllát több néven is emlegették: Hérophilé, Artemisz és Szümmakhia.
A mondák szerint már kisgyermekként Apollón papnőjévé szenteltette magát, bár szülei ellenezték döntését. Élete során háromszor háromszáz évig vándorolt, majd halála közeledtét érezve visszatért szülőföldjére, ahol Apollón-szentélyében temették el. „Egy másik hagyomány úgy tartja, hogy Apollón dühében lenyilazta, de jóslatai halála után is tovább élnek. Véréből sűrű fű nőtt, amelyek magvaival táplálkoztak a madarak, megszerezve ezáltal a jóslás tudományát, és ők nyilatkoztatták ki a jövendőt az embereknek. Egy Itáliában elterjedt legenda szerint nem Erüthraiban érte a halál, hanem Cume-ban: Apollón ugyanis azzal a feltétellel adta meg a hosszú életet, hogy elhagyja hazáját, és soha nem látja viszont az erüthrai földet.”
Apollodórosz művei úgy írják le, hogy ő jósolta meg a görögök Trója elleni nagy háborúját; Hekaté álma nyomán előre látta, hogy szép Heléna Európa és Ázsia romlására jön a világra; látta, hogy a harc történetét egy vak ember az ő versei nyomán fogja megénekelni, aki azonban műveivel sok hazugságot is az utókorra hagy.
Jóslatai arról híresek, hogy ún. akrosztichonokban fogalmazták őket – azaz olyan versekben, amelyekben a verssorok vagy versszakok kezdőbetűit összeolvasva egy nevet vagy egy bölcs mondást kapunk.
A szamoszi Szibülla Szamosz szigetén élő látnoki képességű asszony volt.
A küméi Szibülla bélyegkép|220px|Michelangelo: A küméi Szibülla A küméi Szibülla irodalmilag a legnevesebb és legtiszteltebb látnoknő a szibüllák sorában. Híres barlangja a Nápoly melletti Kümében (a mai Cumában) ma is látható. Egyes feltételezések szerint azonos a hellészpontoszi és az erüthrai Szibüllával, aki több forrás szerint hétszáz éves korában vándorolt Itáliába; bár – hiteles források hiányában – meglehet, hogy lénye és jóslatai csupán a költői képzelet szüleményei.
A küméi Szibüllát is több néven emlegették: Démó vagy Démophilé, Amaltheia, Kirké, Euboia. A Szibüllát Vergilius örökítette meg az Aeneis hatodik könyvében. Aeneas, aki Hektór után a második legnagyobb trójai hős volt, partra szállt Latinumban, és találkozott a küméi Szibüllával, aki vezetője lett Hadészban, ahová a legenda szerint az Avernói-tóból lehetett lejutni. Ezután Aeneas feleségül vette Laviniát, Latinus király leányát, így ő lett a rómaiak őse, akit eleste után istenként tiszteltek. Vergilius szerint Szibülla egy hatalmas barlangban élt, ahová száz ajtó vezetett. Borzalmas nő volt és „a hegy mélyébe nyúló végtelen üregben”, különös lelkiállapotban, rettenetes hangok és őrjöngő mozdulatok kíséretében hirdette ki jóslatait:
A küméi Szibülla alakja (más irodalmi forrásokban is; pl: Dante,Dante: Isteni színjáték; Paradicsom, XXXIII. 65-66., Babits Mihály fordítása Bandello,Matteo Bandello: Daloskönyv Giuseppe PariniGiuseppe Parini: A reggel költeményeiben) mint visszataszító külsejű, megszállottként viselkedő jósnő maradt meg az emlékezetben, ami még rejtélyesebbé teszi legendákba vesző alakját.
bélyegkép|balra|220px|Szibülla barlangja
A küméi Szibülla titokzatos barlangját 1932-ben a neves régész Amedeo Maiuri fedezte fel. A barlanghoz a tufadombba vájt, 131 méter hosszú, a mükénei fellegvárak futóárkaihoz hasonlóan trapéz keresztmetszetű, egyenes alagút vezet. Az alagútnak a tenger felőli oldalon hat ablaka van, és az itt beszűrődő világosság, a fény és árnyék izgalmas váltakozását idézi elő – ami bizonyára nagy hatással lehetett a látogatókra. A hegy felőli oldalon medencék sorakoznak; a hagyomány szerint ezek vizében tisztult meg a Szibülla jövendölés előtt. A folyosó végén egy előcsarnok van néhány sziklába vájt paddal, majd egy négyszögletes alaprajzú boltozatos helyiség következik, három nagy falfülkével; ezek egyikéből egy kisebb szobába vezet az út, amelyet szintén három fülke díszít. Maiuri szerint a nagyobb helyiségben zajlott a jövendölés és valószínűleg a kisebb szoba volt Szibülla lakhelye. Ezt az elképzelést egy, a barlangban talált i. e. 7. századi ión dialektusban íródott feliratos bronzkorong támasztja alá. Ám Maiuri értelmezésével nem mindenki ért egyet. A barlanghoz vezető alagút keletkezését későbbre, az i. e. 6–5. századra teszik és feltételezik, hogy az ischiai görög telepesek raktára lehetett; a medencéket pedig víztartalék tárolására használták. Mások úgy gondolják, hogy a medencék, az alagút és a barlang katonai célt szolgáltak és a római korban készültek.Frankfort, H. : The Art and Architecture of the Ancient Orient; Penguin, Harmondsworth, 1977.