A szőlő korai tőkeelhalása
Általános leírás, tünetek A szőlőnövényt károsító számos gombás betegség közt egy kevéssé ismert csoportot alkotnak a korai tőkeelhalás betegségcsoport tagjai. Ebbe a kategóriába soroljuk a Botrioszfériás betegséget, az Eutípás tőkeelhalást, az Esca betegséget, a Feketelábúságot, valamint a Fomopsziszos betegséget. Ezekkel a tünetegyüttesekkel a szakirodalom jelenleg több mint 130 – túlnyomó részt a tömlősgombák közé tartozó – kórokozó fajt hoz összefüggésbe. Az egyes betegségek leggyakoribb kórokozóit az I. táblázat foglalja össze.
I. táblázat: A tőkebetegségek és legfontosabb kórokozóik TőkebetegségKórokozó fajok/nemzetségekBotrioszfériás betegségDiplodia spp., Neofusicoccum parvumEutípás tőkeelhalásEutypa lata, Eutypella spp.Esca betegségPhaeomoniella chlamydospora, Phaeoacremonium minimum, Fomitiporia mediterraneaFeketelábúságIlyonectria spp., Campylocarpon spp., Cylindrocarpon spp.Fomopsziszos betegségDiaporthe spp. Ezen betegségek közös jellemzője, hogy az azokat kiváltó kórokozók a gyökereken, vagy a metszési sebeken keresztül behatolva, a növény fás részeit kolonizálják. Az elszaporodó gombák által elválasztott bontóenzimek a farész részleges elhalását (nekrózis) okozzák, mely sötét színű elszíneződésként jelenik meg a tőkék keresztmetszetén. A kórokozók ugyan nem, de az általuk elválasztott különböző a gazdanövényt károsító vegyületek (másodlagos anyagcsereterméke, fehérjék, poliszacharidok) a növény zöld részeibe is eljuthatnak és ott tüneteket alakítanak ki. A fiatal hajtások esetében ez a visszamaradott növekedésben, a levelek esetében elszíneződések (klorózisok) és nekrózisok kialakulásában nyilvánul meg. Súlyos formájában a korai tőkeelhalás betegségei a növény elpusztulását (apoplexia) okozzák, amit a levelek idő előtti gyors elszáradása jelez.
Védekezés problémái és lehetőségei A szőlő korai tőkeelhalását okozó betegségek jelenleg az egyik legnagyobb kihívást jelentik a szőlő növényvédelmében. Hatékony védekezési lehetőség a nátrium-arzeint használatból történő kivonása óta nem áll rendelkezésre ezekkel a betegségekkel szemben. A védekezést számos okból kifolyólag nehézkes mind a diagnosztika, mind a kezelés tekintetében. A fertőzött tőkék azonosítását nehezíti, hogy a jól látható, a leveleken megjelenő tünetek igen gyakran nem válnak láthatóvá a növény fertőzöttsége esetén sem, míg az egyértelmű a fás szövetekben megmutatkozó tünetek csak a növény nagyfokú károsításával tehetők láthatóvá. A védekezéshez használható, megfelelő gombaellenes szerek kiválasztása az igen nagyszámú kórokozó miatt problémás, amit tetéz a kijuttatás problémája, ugyanis a növény fás részeiben elhelyezkedő kórokozók fizikai védelmet élveznek a permetszerekkel szemben. A más gombabetegségekkel szemben (pl. lisztharmat, peronoszpóra) hatékony, keresztezésekkel kialakítható, genetikailag meghatározott ellenállóság a tőkebetegségek tekintetében a rezisztens szőlőfajták, vagy rokonfajok hiánya miatt nem jelenthet megoldást.
A védekezés lehetőségei jelenleg speciális szőlészeti eljárásokra korlátozódnak. A fertőzések megelőzése érdekében alkalmazható kettős-metszés, illetve a metszési sebek gombaellenes szerrel történő kezelése. A már fertőzött tőkék esetén a tőkemegújítással megakadályozhatjuk a fertőzés további fejlődését, azonban mivel ez az eljárás a beteg részek mechanikai eltávolítását jelenti, jelentős károsító hatással bír a növényre nézve is.
A tőkebetegségek megelőzése és kezelése céljából egyre nagyobb figyelem irányul a gombák ellen alkalmazható élő mikroorganizmusok (biokontroll ágensek) használatára, mely tekintetben a Trichoderma gombanemzetség fajait vizsgálták széleskörűen. Ezen gombák spóráit felhasználták a szaporítóanyag, illetve a metszési sebek kezelésére is, melynek eredményeként a tőkebetegségek megjelenése a kezelt növényekben nagy mértékben csökkent.
Jegyzetek
Kategória:Növénybetegségek Kategória:Szőlészet