A mentális egészséggel foglalkozó önsegítő csoportok olyan önkéntes alapon szerveződő csoportok, ahol a tagok egymást segítve próbálják leküzdeni mentális betegségüket, vagy növelni kognitív és mentális jóllétüket. Az eltérő megközelítések ellenére nagyjából ugyanolyan pszichoszociális dinamikák jellemzik a legtöbb csoportot. Változó, hogy a csoportok milyen szoros kapcsolatban állnak mentálhigiénés szakemberekkel. Ezek a csoportok természetükből adódóan enyhíthetik a pszichoterápiás kezelés költségeit, és a meglévő pszichoterápiás rendszerbe való integrációjuk által még több mentális betegséggel küzdő személy részesülhetne segítségben.
Típusok
Támogató és önsegítő csoportok A támogató csoportokban (angolul mutual aid vagy peer support group) az emberek önkéntes alapon alkotnak csoportot azért, hogy segítsék egymást megküzdeni valamilyen közös problémájukkal. Ez társas, érzelmi vagy instrumentális támogatást jelent, amelyet a hasonló mentális egészségi állapotú személyek kölcsönös alapon nyújtanak egymásnak, (az alapján, hogy egymás között megegyeztek, hogy mi számít segítségnek számukra).
A kölcsönös támogatásra épülő csoportok működhetnek létező, mentális betegségekkel foglalkozó nonprofit szervezetek vagy közösségek részeként. Az ilyen csoportok között meg lehet különböztetni egyéni terápia fókuszú (belső fókuszú) vagy társadalmi reform fókuszú (külső fókuszú) csoportokat. Az előbbiben a csoporttagok saját magukat szeretnék fejleszteni, míg a másikhoz inkább érdekképviseleti szervezetek tartoznak.
Az önsegítő csoportok a támogató csoportok alfajának tekinthetőek, melyeknek specifikus céljuk, hogy kielégítsenek egy közös szükségletet, és a tagok valamilyen közös akadályon vagy életnehézségen túljussanak. Az önsegítő csoportok kevésbé bürokratikusak és inkább alulról szerveződőek a támogató csoportokhoz képest. Amennyiben szervezethez kapcsolódik az önsegítő csoport, a szervezetek általában nemzeti szintű partnerei helyi önsegítő csoportoknak, és főként kutatásokat finanszíroznak, kapcsolatot tartanak a médiával, vagy lobbitevékenységet végeznek az érintettek érdekében.
Viselkedéskontrolláló vagy stresszkezelő csoportok Az egyéni terápia-fókuszú csoportok között a kutatók megkülönböztetik a viselkedés kontrollálására irányuló csoportokat (mint pl. az Anonim Alkoholisták) és a stresszkezelésre irányuló csoportokat (mint pl. a mentális betegséggel küzdők, a rákbetegek vagy az egyedülálló szülők önsegítő csoportjai). A német kutatók „Beszélgetőkörként” utalnak a stresszkezelő csoportokra.
Jelentős különbségek vannak a viselkedéskontrolláló és a stresszkezelő csoportok között. A viselkedéskontrolláló csoportok ülései jellemzően jóval nagyobb létszámúak, mint a stresszkezelőknél (több mint kétszer akkorák is lehetnek). Előbbiben a csoporttagság általában hosszabb, mint utóbbiban (45 hónap 11 hónaphoz viszonyítva), és kevésbé valószínű, hogy a tagok a tagságukat ideiglenesnek tartják. Míg mindkét csoportban nagyon kevés tag járt a csoporttal egy időben valamilyen szakemberhez, addig a stresszkezelő csoportok tagjai valószínűbben vettek igénybe ilyen kezelést. Hasonlóképp, a stresszkezelő csoportok szorosabb együttműködést folytattak mentálhigiénés szakemberekkel.
Tagsági vagy szakértői vezetés Tagsági vezetés. Németországban az ún. Beszélgetőkör (Gesprächs selbsthilfegruppen) egy specifikus alfaja az önsegítő csoportoknak. A beszélgetőkörökben minden tagnak ugyanannyi joga van, minden tag csak magáért felelős (nem hoznak meg döntéseket egymás helyett), és a saját problémája kapcsán vesz részt, a csoportok autonóm módon működnek, minden, ami a csoportban elhangzik a titoktartás szabályai alá esik, a részvétel pedig ingyenes.
Szakember által vezetett csoportos pszichoterápia. Az önsegítő csoportoknak nem céljuk, hogy „mély” pszichoterápiát nyújtsanak. Ettől függetlenül a pszichoszociális folyamatokra helyezett hangsúly, és az ugyanazon vagy hasonló mentális betegségből eredő kölcsönös megértés elvezethet valódi terápiás eredményekhez.
Az interperszonális tanulás - ami általában az egymásnak adott visszajelzéseken keresztül és a konfrontáció során történik - általában kevés hangsúlyt kap az önsegítő csoportokban. Ennek fő oka, hogy ijesztő lehet a tagoknak, továbbá alapos képzésre és a kiscsoportos folyamatok mély ismeretére van szükség hozzá. Ehhez hasonlóan egymás valóságának a tesztelése sem kap nagy hangsúlyt, szintén amiatt, mert a valóságtesztelés kölcsönös bizalmon, egymásnak adott visszajelzéseken, illetve konfrontáción alapszik, és ezek a folyamatok ritkán jelennek meg az önsegítő csoportokban (ezzel szemben a szakértő által vezetett csoportokban gyakran).
A szakértői jelenlét és a csoport élettartama Ha az önsegítő csoport nem áll kapcsolatban valamilyen nemzeti szintű szervezettel, akkor a szakértő részvétele általában megnöveli a csoport várható élettartamát. Ezzel ellentétben, ha van kapcsolat, akkor a szakértő részvétele lecsökkenti a várható élettartamát. A csoportok hatékonysága érdekében elengedhetetlenek az önregulációt előíró szabályok.
Csoportfolyamatok Nincs két egyforma önsegítő csoport, az összetételt és az attitűdöket a csoport ideológiája és környezeti tényezők befolyásolják. A legtöbb esetben a csoport egy miniatűr társadalommá válik, ami pufferként működik a tagok és a világ többi része között. A legfontosabb folyamatok azok, amik személyes és társas szükségleteket elégítenek ki a csoport által nyújtott egyszerű, biztonságos keretek között. Kifinomult elméletekre, szisztematikus viselkedésmódosító technikákra vagy bonyolult kognitív restrukturáló módszerekre nincs szükség.
A különbségek ellenére a kutatók számos olyan pszichoszociális folyamatot azonosítottak, amelyek hozzájárulnak az önsegítő csoportok hatékonyságához. Többek között: elfogadás, új viselkedési formák kipróbálása, a tagok magukról alkotott képének formálása, a tagok világról alkotott képének formálása, katarzis, káros viselkedésmódok elhagyása, példamutatás, új megküzdési stratégiák elsajátítása, egymás megerősítése, személyes célok kitűzése, reményébresztés, igazolás, normalizálás, pozitív megerősítés, a társas elszigeteltség csökkentése, stigmák enyhítése, megnyílás, megosztás és empátia.
Ötféle elméleti keretet alkalmaztak az önsegítő csoportok hatékonyságának magyarázatára.
1. Társas támogatás: A testi és érzelmi biztonságot nyújtó közösség mérséklő tényező a pszichológiai és fizikai betegségek kialakulásában.
2. Tapasztalati ismeretek: A tagok értékes információt és perspektívákat kapnak a többi tagtól. A többiek mentális betegséggel kapcsolatos problémamegoldási stratégiáinak alkalmazása növeli a saját önbizalmukat.
3. Szociális tanulás elmélete: A tapasztaltabb tagok hiteles példaképekké válnak.
4. Társas összehasonlítás elmélete: A hasonló mentális betegségben szenvedő személyek szívesen kapcsolódnak egymással, mivel megerősítik egymás normalitását. A kölcsönös összehasonlítás változásra ösztönöz, akár felfelé történő összehasonlítás (valakire példaképként fel lehet nézni), akár lefelé történő összehasonlítás révén (azt látni valakin, hogy a mentális betegség milyen bénító lehet).
5. Segítő elmélet: Azok, akik segítenek másoknak, nagyobb interperszonális kompetenciát éreznek azáltal, hogy más életét jobbá teszik. A segítők úgy érzik, annyit nyertek, amennyit adtak a másiknak. A segítők "személyre szabott tanulást" kapnak a segítettekkel való együttműködésből. A segítők önbecsülése javul a segített társaik helyeslésétől, ami miatt még előnyösebb helyzetből tudnak segíteni másoknak.
Egy, az empirikus adatok eredményeit összefésülő keretrendszer a gyógyulást kontextuális és nem-lineáris folyamatnak írja le, amely: elkerülhetetlen hátralépésekkel, de általánosságban javuló tendenciát mutat; a környezeti, szocio-ökonómiai és lelki hatások közötti folyamatos egyeztetés jellemzi; és legfőbb motivációja, hogy az egyén előre tudjon haladni az életében. Ez a keret számos egyeztetési stratégiát azonosított, ezek egy része a betegséghez való alkalmazkodásról szól, egy másik része pedig a gondolkodás és viselkedés megváltoztatásáról. Az előbbi kategóriába tartozik pl. az elfogadás és az egyensúlyozó törekvések, utóbbiba pedig a pozitív gondolkodás, az ágencia és a kontrollérzet növelése vagy a mentális egészség világában végzett aktivizmus.
Kapcsolat mentálhigiénés szakemberekkel Egy 1978-as felmérés, amelyet egyesült államokbeli mentálhigiénés szakemberek körében végeztek, azt mutatta, hogy azok viszonylag kedvező véleménnyel bírtak az önsegítő csoportokról, és nyitottak voltak az integrációra és együttműködésre. Az önsegítő csoportok szerepe a reménykeltésben, a megküzdés megkönnyítésében és a tagjaik életminőségének a javításában ma már széles körben elfogadott számos területen, az általános orvosi közösségen belül és kívül egyaránt.
Az 1987-es Surgeon General's Workshop (szó szerint: Sebészek Általános Műhelye) nyilvánosan felszólalt az önsegítő csoportokkal ápolt egyenlő kapcsolat fontosságáról. C. Everett Koop főorvos előadásában olyan szakmai kapcsolódás mellett érvelt, amely nem alárendelt-fölérendelt viszonyban működik, hanem kölcsönös tiszteletre és egyenlőségre épül.
Egy német pszichoterapeuták között végzett felmérésében a válaszadók 50%-a számolt be az önsegítő csoportok magas vagy nagyon magas szintű elfogadásáról, 43,2% pedig mérsékelten elfogadónak írta le magát. A válaszadóknak csupán 6,8%-a értékelte alacsony vagy nagyon alacsony szinten az önsegítő csoportok elfogadását.
Az önsegítő csoportokban végzett felmérések hasonló pozitív attitűdöket mutattak a mentálhigiénés szakemberek irányába. Az egyesült államokbeli önsegítő csoportok mottója: „Az orvosok jobban tudják, hogyan kell kezelni a betegségeket. Mi jobban tudjuk, hogy kell a betegeket emberként kezelni.”
Beutalók Az önsegítő csoportok tagjainak nagy része valamilyen szakértői szolgáltatáson keresztül jut el az önsegítő csoportokig, egyszerre használja szakértői szolgáltatással, vagy utógondozásként. A szakértői beutalók ezért költséghatékony módjai annak, hogy folytatódjon a kezelés, és a kettő egymás mellett is megfér ugyanazon a területen belül. Míg a tizenkét lépéses csoportok - úgy mint az Anonim Alkoholisták - felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a mentális betegek és/vagy szerhasználók gondozásával foglalkozó egészségügyi intézményeknek, jelentős része a nem 12 lépésre épülő csoportoknak ilyen szempontból nincs kihasználva.
A szakmai beutalók az önsegítő csoportok esetében általában kevésbé hatékonyak, mint az, ha leendő tagok találkozhatnak veterán tagokkal. Ez akkor is igaz, ha a beutalót író szakember jól ismeri amúgy azt a csoportot, ahova a páciensét küldi. A beutalók általában informális/hétköznapi forrásból érkeznek (család, barátok, szóbeszéd, saját ismeretek). Azok, akik beutaló miatt járnak egy csoportba összesen a populáció 20-30%-át teszik ki. Egy felmérés azt találta, hogy a tagok 54%-a médián keresztül hallott az önsegítő csoportjáról, 40% a barátaitól vagy családjától, és viszonylag kevés hallott róla szakértőtől.
Hatékonyság Az önsegítő csoportok hatékonyan segítik az embereket a legkülönbözőbb problémák kezelésében és gyógyításában. Kimutatták, hogy a német Beszélgetőkörök ugyanolyan hatékonyak, mint a pszichoanalitikusan orientált csoportterápia. A mentális egészséggel foglalkozó önsegítő csoportban való részvétel összefüggésben van a pszichiátriai gondozásban töltött alkalmak ritkulásával, és amennyiben az mégis bekövetkezik, rövidebb kórházi ápolással. A tagok jobb megküzdési képességeket, betegségük nagyobb elfogadását, fegyelmezettebb gyógyszerszedést, csökkent szorongást, az egészségükkel való nagyobb elégedettséget, jobb mindennapi működést és a betegségkezelés javulását mutatják.