bélyegkép|jobbra|300px|Kis-Ázsia az ókorban bélyegkép|jobbra|300px|Kis-Ázsia egy 15. századi térképe Paphlagonia domborzati viszonyait is szemléltetve bélyegkép|jobbra|300px|Paphlagonia Kr. u. 842-ben bélyegkép|jobbra|300px|II./III. Pülaimenész Euergetész, Paphlagonia királya Kr. e. 133–103 között bélyegkép|jobbra|300px|Paphlagonia római provincia Kr. u. 90 v. körül.

Paphlagonia (, modern átírásban Paflagonía; török: Paflagonya) ókori régió volt a Fekete-tenger déli partján, Anatólia északi-középső partvidékén, Nyugaton Bithünia, keleten Pontosz határolta, Phrügiától a Bithüniai Olümposz keleti nyúlványa választotta el. Sztrabón szerint a Parthenius folyó képezte a régió nyugati, a Halüsz folyó pedig a keleti határát. Nevét állítólag Paphlagon után kapta, aki Phineus mitológiai alak fia volt.Eustath. ad Horn. II. ii. 851, ad Dion. Per. 787; Steph. B. t.v.; Const. Porph. de Them. i. 7. Más forrás szerint az elnevezés az indoeurópai nyelvet beszélő pala nép után kapta, akik a hettita szövegek alapján valószínűleg ebben a térségben éltek.

Földrajza Paphlagonia területének nagy része hegyvidék, de vannak termékeny völgyei, ahol nagy mennyiségű földimogyoró és gyümölcs – főként szilva, cseresznye, körte – terem meg itt. A hegyeket sűrű erdők borítják, melyekben feltűnően sok a puszpáng. Emiatt már az ókori görögök is korán gyarmatot létesítettek itt. A gyarmatvárosok közül kiemelkedett a milétosziak által Kr. e. 630 körül alapított Szinópé. A Parthenius folyótól pár kilométerre keletre lévő Amastris a makedón uralkodók ideje alatt vált jelentős településsé, míg Amisus, a Szinópé által alapított kolónia a Halüsz folyótól nem sokkal keletre (és így Sztrabón szerint szoros értelemben véve már nem Paphlagonia részeként) erőteljes növekedése révén csaknem riválisa lett az alapítóvárosának.

A belső területek jelentősebb városai Gangra és Pompeiopolis voltak. Gangra az ókorban a paphlagon királyok székhelye volt, mely később Germanicopolis névvel a Galatiával közös határ közelében feküdt. Pompeiopolis az Amnias folyó völgyében feküdt, közel a Sztrabón által sandarake névvel említett arzénszulfid kiterjedt bányáihoz, amit nagyrészt Szinópén keresztül exportáltak.

Történelme Kr. e. 2000 körül Kisázsiában a hattik rendelkeztek fejedelemséggel, majd indoeurópaiak jelentek meg, akik vándorlása során több népcsoport is érkezett ide. Közülük a palaik (paphlagonok?) a későbbi Paphlagonia területén telepedtek meg, a hettiták és a luvik Anatólia középső és déli részén. A hettita forrásokban a Kr. e. 15. századtól megemlített kaskákról nem tudni, hogy már korábban itt éltek, etnikai kapcsolatban álltak-e a paphlagónokkal, avagy később vándoroltak ide, mint ahogy azt sem, hogy a palai névből származik-e terület elnevezése. Az azonban lehetségesnek tűnik, hogy a szomszédos Kappadókia lakosaival, akik az indoeurópai nyelvek egyik anatóliai ágát beszélték, rokonságban álltak. Nyelvük Sztrabón szerint kihalt. A Kr. e. 1660–1460 közötti időszakban egymás után létrejövő fejedelemségekből keletkezett többek között a Hettita Birodalom, ami 1460–1190 között állt fent. Ez a szövetségi módon szerveződő feudális állam 1259-ben békét kötött Egyiptommal. A kor két legnagyobb hatalma által kötött szerződés volt az első írásos formában megmaradt békeszerződés a történelemben.

Az Anatólia egyik legősibb népének számító paphlagónokat a trójai háború során a trójaiak szövetségeseiként említik, melynek során királyuk, Pülaimenész és fia, Harpalion odavesztek. Homérosz és Titus Livius szerint a paphlagónok egy csoportját (görög nevük: Enetoi) elűzték egy felkelés alkalmával. Ők a vereséget szenvedett trójaiak Anténór herceg vezette csoportjával elvándoroltak az Adriai-tenger északi részére és később a helyi euganei-kkel összeolvadva a Venetia nevet adták a területnek, ahol letelepedtek.

Legkésőbb már a Kr. e. 7. századtól kezdődően Milétosz ión város kolóniákat alapított a Fekete-tenger partvidékén. Ekkor már hosszabb ideje fennállt kereskedelmi kapcsolat a görögök és az Észak-Anatólia lakosai között.A. J. Graham: The date of the greek penetration of the Black Sea. In: Bulletin of the Institute of Classical Studies. 5. kötet, Nr. 1, 1958, 25–42. o., . Kr. e. 500 körül a terület déli részét a Perzsa Birodalom olvasztotta magába. Hérodotosz a paphlagónokat a Kürosz által legyőzött népek között említi, akik egy jelentős haderőt küldtek I. Xerxész haderejébe Kr. e. 480 körül. Xenophón feljegyezte róluk, hogy saját fejedelmük irányítása alatt állnak, ami talán a vidék adottságai, a szélfútta hegyei és a nehezen járható hágói miatt volt így. Az összes uralkodójuk a Pülaimenész nevet viselte, amivel azt kívánhatták jelezni, hogy a paphlagónok Iliászban hasonló névvel említett vezetőjének a leszármazottainak tartják magukat.

A Pontoszi Királyság alatt A későbbiek folyamán Paphlagonia a makedón királyok uralma alá került és Nagy Sándor halála után Kappadókiával és Müsziával együtt a hódító titkárához, Eumenészhez került. Ennek ellenére továbbra is helyi fejedelmek kormányozták, mígnem a felemelkedő Pontoszi Királyság hatalma alá nem vonta. Pontosz uralkodói megszerezték Paphlagonia nagyobb részét már I. Mithridatész (302–266) idején, de Szinópét csak I. Pharnakész szerezte meg Kr. e. 183-ban. Ettől kezdve az egész tartomány Pontosz részét képezte egészen VI. Mithridatész Kr. e. 65-ben bekövetkezett bukásáig.

A Római és a Bizánci Birodalmak kora Kr. e. 64-ben Pompeius hét új várost alapított az eddig sok apró fejedelemség kezén levő belső területeken és a Bithynia et Pontus néven létrehozott provincia része lett. Az új városok közül a legjelentősebb Pompeiopolisz lett, mely település egészen a kora középkor kezdeti időszakáig Paphlagonia középső részének politikai és gazdasági központja maradt. Szinópé az egyetlen kedvező fekvésű kikötővel a római korban is a legfontosabb tengerparti város volt. A rómaiak Paphlagoniától keletre Syria, délre Cilicia névvel szerveztek meg provinciákat. Paphlagonia, Galatia, Kappadókia és Kommagéné Róma vazallusaiként és ütközőállamokként megtarthatták a trónjaikat. Miután az uralkodói dinasztia Paphlagoniában kihalt, a terület egészét betagolták a Római Birodalomba. A Paphlagonia megnevezést a geográfusok ezt követően is használták, bár a határait Claudius Ptolemaiosz nem adta meg pontosan. Csak Augustus és a „Pax Romana” hozta el a térség számára a virágkort, ami a 2. századig, Traianus és Hadrianus császárok idejéig tartott. Diocletianus császár 295-ös közigazgatási reformját követően Bithynia et Pontus provinciát három részre bontották és így jöttek létre Bithynia, Paphlagonia és Diospontus provinciák. Paphlagonia egy részét 384-387 között az újonnan létrehozott Honorias provinciához csatolták.

A Paphlagonia megnevezés a Kr. u. 5. században ismét feltűnt önálló provinciaként (Hieroklész: Synecdemus c. 33). A 7. században a bizánci Opszikion thema, később a Bukellarion thema része lett mielőtt 820 táján Paphlagonia néven ismét önálló théma lett.

A 13. század elején előbb a Trapezunti Császárság, majd a törökök szerezték meg. A szeldzsuk törökök birodalmát a 13. században a mongolok döntötték meg és területe sok apró fejedelemségre hullott szét. Az Oszmán dinasztia vonta hatalma alá ezeket a területeket és 1326-ban bevették a bizánci Bursát is, ami után Paphlagonia hamarosan véglegesen elveszítette autonómiáját és történelmi megnevezését.

Legjelentősebb városai Gangra (Kiankari) Hadrianopolis Kastamon (Kastamonu) Kytoros (Kidros) Pompeiopolis Sesamos, a későbbi Amastris (Amasra) Szinópé (Sinop) Stephane (Istifan)

Hozzájárulás a római haderőhöz A Római Császárság idején Paphlagonia területéről három alakulatba (auxilia) soroztak be helyieket:

Cohors I Ulpia Paphlagonum Cohors II Ulpia Paphlagonum Cohors III Ulpia Paphlagonum

Ismert paphlagoniai származású emberek Artoxares (Kr. e. 5. század) eunuch, I. Artaxerxész és II. Dareiosz perzsa királyok követe Szinópéi Diogenész (Kr. e. 4. század) görög filozófus, egyike a cinikus filozófia alapítóinak Abonuteichosi Sándor (Kr. u. 105 – c. 170 kb.), más néven Paphlagón Sándor, avagy a hamis próféta Sándor Szent Philaretos (8. század) II. Theodóra (9. század) Theophilus bizánci császár felesége Johannisz Mauropousz (11. század) kelt-római költő és író IV Mikhaél bizánci császár Cardiai Eumenész (mígnem a Trójába való távozás mellett nem döntött és vissza nem tért onnan)

Jegyzetek

Fordítás

Irodalom Klaus Belke: Paphlagonien und Honōrias (= Tabula Imperii Byzantini 9 = Österreichische Akademie der Wissenschaften. Philosophisch-Historische Klasse. Denkschriften 249). Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 1996, . Christian Marek: Geschichte Kleinasiens in der Antike. C. H. Beck, München 2010, , 920. o. (Index: Paphlagonien/Paphlagonier).

További információk

Bartin (English) Paphlagonia Where east meets west (sdu.dk/halys) John Anthony Cramer: A Geographical and Historical Description of Asia Minor

Kapcsolódó szócikkek Venétek

Kategória:Anatólia történelme