A Sicko Mode (stilizálva: SICKO MODE) Travis Scott amerikai rapper dala, amelyen közreműködött Drake kanadai rapper. 2018. augusztus 21-én jelent meg az Epic Records kiadón keresztül, a második kislemezként Scott harmadik stúdióalbumáról, az Astroworldről (2018). Ezek mellett hallható a dalon Swae Lee és Big Hawk is. A dal Scott első kislemeze, amely elérte az első helyet a Billboard Hot 100-on, illetve az első hiphopdal, amely legalább 30 hetet töltött a slágerlista első tíz helyének egyikén. Általánosan méltatták a kritikusok, jelölték a Legjobb rap teljesítmény és a Legjobb rapdal kategóriákban is a 61. Grammy-gálán.
A kislemez feldolgozza a The Notorious B.I.G. és Easy Mo Bee által szerzett Gimme the Loot dalt, amelyet a korábbi adott elő, illetve Uncle Luke I Wanna Rock számát. 2020. december 9-én gyémánt minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA).
Kompozíció A dal három részre osztható zenei alapját tekintve. Az első részben csak Drake hallható és fisz dúrban van írva, míg a második részben főként Travis Scott hallható, kiegészítve Swae Leevel, illetve Big Hawkkal és fisz-mollban íródott. Az utolsó részt hisz mollban szerzeték és Scott, illetve Drake is hallható.
Fogadtatás A Sicko Mode-ot méltatták a zenekritikusok, sokan az Astroworld legjobb dalának nevezték. Christopher R. Weingarten (Rolling Stone) is ezen szakértők közé tartozott, míg Brendan Klinkenberg, aki szintén az amerikai magazin szerzője, azt írta róla, hogy „Scott szintetikus ösztöneinek csúcspontja.” Roisin O’Connor (The Independent) úgy érezte, hogy Drake „fontosabbnak érződik ezen a felvételen, mint bármely dalon, amelyet a legutóbbi projektjén, a Scorpionon csinált, egy tökös, magabiztos jelenléttel.”
Videóklip A Sicko Mode videóklipjét Dave Meyers és Travis Scott rendezte, majd 2018. október 19-én jelent meg. A videó egy épülettel kezdődik, amelyen Scott vörös feje látható és ráközelít a kamera, majd hirtelen a következő jelent látható, amelyben emberek mennek vissza sokszínű házaikba. A következő jelenetekben Drake egy kutyát sétáltat, majd Scott látható, lovaglás közben. A klip következő perceiben a páros látható, ahogy különböző éjszakai helyzetekben jelennek meg. A videó végén Scott és Drake kisétálnak a felvételből.
Remix 2018. november 28-án Skrillex, amerikai producer kiadta a dal elektronikus remixét. A dalhoz megjelent egy audio és egy dalszövegvideó is, Scott és Skrillex YouTube-csatornáin.
2020. február 28-án Swae Lee kiadta a Someone Said kislemezét, amelyet a Sicko Mode dalszövege alapján szerzett.
Kereskedelmi teljesítménye
A Sicko Mode negyedik helyen debütált a Billboard Hot 100-on. A videóklipjének megjelenése után elérte a második helyet, mikor már csak a Maroon 5 és Cardi B Girls Like You dala előzte meg, majd a következő héten Ariana Grande Thank U, Nextje. 2018. december 8-án lett végül első helyezett, miután 17 hetet töltött az első tíz hely egyikén. Ez részben a Skrillex-remixnek volt köszönhető. Ez lett Scott első kislemeze, amely elérte a Radio Songs slágerlista első tíz helyét. Andrew Unterberger (Billboard) azt írta a dal kereskedelmi hatásáról, hogy „egy három részes prog-rap odüsszeia, amely évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna rádióbarát kislemezként, de annyira felbuzdította a közönséget váratlan alapváltásaival és refrénjeivel, hogy a popvilágnak nem volt más választása, mint elfogadni.”
Közreműködő előadók
Előadók
Travis Scott – vokál, dalszerző Drake – vokál, dalszerző Swae Lee – további vokál, dalszerző Big Hawk – további vokál, dalszerző
Producerek, dalszerzés
Rogét Chahayed – producer, dalszerző (Első rész) Hit-Boy – producer, dalszerző (Első rész) OZ – producer, dalszerző (Második rész) Cubeatz – producer, dalszerző (Második rész) Tay Keith – producer, dalszerző (Harmadik rész) Mike Dean – produceri asszisztens, dalszerző Mirsad Dérvic – programozás, dalszerző Cydel Young – dalszerző
Utómunka
Travis Scott – felvételi hangmérnök, keverés Ben Sedano – asszisztens hangmérnök Jimmy Cash – asszisztens hangmérnök Jon Scher – asszisztens hangmérnök Sean Solymor – asszisztens hangmérnök Mike Dean – keverés, master
További megjelölt szerzők a felhasznált hangminták miatt: Luther Campbell, Harry Wayne Casey, Richard Finch, Christopher Wallace, Osten Harvey, Bryan Higgins, Trevor Smith, James Jackson, Malik Taylor, Keith Elam, Christopher Martin, Kamaal Fareed, Ali Shaheed Jones-Muhammad, Tyrone Taylor, Fred Scruggs, Kirk Jones és Chylow Parker.
Számlista A-oldal
Sicko Mode – 5:02 Naomi B.M.
B-oldal
Sicko Mode (Skrillex Remix) – 5:02
Slágerlisták
Heti slágerlista Slágerlista (2018–2020)Legmagasabb pozícióArgentína (Argentina Hot 100)87Ausztrália (ARIA)6Ausztria (Ö3 Austria Top 40)29Belgium (Ultratip Flanders)4Belgium (Ultratop 50 Wallonia)39Kanada (Canadian Hot 100)3Csehország (Singles Digitál Top 100)20Dánia (Tracklisten)19Franciaország (SNEP)20Németország (Official German Charts)43Global 200 (Billboard)70Magyarország (Single Top 40)40Magyarország (Stream Top 40)11Írország (IRMA)11Olaszország (FIMI)10Hollandia (Single Top 100)35Új-Zéland (Recorded Music NZ)7Norvégia (VG-lista)22Portugália (AFP)8Skócia (OCC)52Spanyolország (PROMUSICAE)38Svédország (Sverigetopplistan)29Svájc (Schweizer Hitparade)17Brit kislemezlista (OCC)9Brit R&B-lista (OCC)2US Billboard Hot 1001US Dance Club Songs (Billboard)54US Dance/Mix Show Airplay (Billboard)10US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)1US Hot Rap Songs (Billboard)1US Mainstream Top 40 (Billboard)10US Rhythmic (Billboard)1US Rolling Stone Top 10047
Év végi slágerlista ÉvSlágerlistaPozíció2018Ausztrália (ARIA)48Kanada (Canadian Hot 100)51Észtország (IFPI)91Portugália (AFP)77Brit kislemezlista (OCC)94US Billboard Hot 10042US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)21US Rhythmic (Billboard)272019Ausztrália (ARIA)25Brit kislemezlista (OCC)75Dánia (Tracklisten)97Kanada (Canadian Hot 100)13Új-Zéland (Recorded Music NZ)27Portugália (AFP)75US Billboard Hot 1009US Dance/Mix Show Airplay (Billboard)43US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)6US Mainstream Top 40 (Billboard)32US Rhythmic (Billboard)7US Rolling Stone Top 100172020Ausztrália (ARIA)86
Évtized végi slágerlista Slágerlista (2010–2019)PozícióUS Billboard Hot 10016US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard)8
Minősítések RégióMinősítésPéldányszámAusztrália (ARIA)8× Platina560,000Ausztria (IFPI Austria)Platina30,000Brazília (Pro-Música Brasil)Gyémánt160,000Dánia (IFPI Danmark)Platina90,000Egyesült Államok (RIAA)Gyémánt10,000,000Egyesült Királyság (BPI)2× Platina1,200,000Franciaország (SNEP)Platina200,000Kanada (Music Canada)9× Platina720,000Lengyelország (ZPAV)4× Platina200,000Mexikó (AMPROFON)3× Platina180,000Németország (BVMI)Arany200,000Olaszország (FIMI)2× Platina140,000Portugália (AFP)3× Platina30,000Spanyolország (PROMUSICAE)Platina40,000Svédország (GLF)Arany4,000,000Új-Zéland (RMNZ)2× Platina60,000
Kiadások RégióDátumFormátumVerzióKiadóFor.Egyesült Államok2018. augusztus 21.ritmikus kortárs rádióEredeti Grand Hustle Epic Cactus Jackkortárs urban rádióVilágszerte2018. november 28.digitális letöltésSkrillex remix
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
A Billboard Hot 100 listavezetői 2018-ban
Kategória:2018 kislemezei Kategória:Drake-kislemezek Kategória:A Billboard Hot 100 lista első helyezettjei