A 'Jinjer (ejtsd: mint a "ginger" szót, IPA: ˈdʒɪndʒər) ukrán metalcore/progresszív metal/ djent együttes, amely 2009-ben alakult Doneckben. Jelenleg egyik alapító tag sem szerepel a zenekarban; megalakulásuk hivatalos évének 2010-et tartják, amikor Tatiana Shmailyuk énekes és Roman Ibramkhalilov gitáros csatlakozott az együtteshez.
Története
Alapító tagjai Maksym Fatullaiev énekes, Dmitriy Oksen gitáros és Vyacheslav Okhrimenko dobos. Ez a felállás jelentette meg a négy dalt tartalmazó "Objects in Mirror Are Closer Than They Appear" című EP-jüket. 2010-ben Fatullaiev helyére Tatiana Shmailyuk került, illetve Roman Ibramkhalilov csatlakozott a zenekarhoz. 2011-ben új taggal bővült az együttes, Eugene Abdukhanov személyében, míg Okhrimenko helyére Oleksandr Koziychuk került.
Ez a felállás rögzítette a 2012-es "Inhale, Do Not Breathe" című EP-t. Ezt követően turnézni kezdtek.
Első nagylemezük 2014-ben jelent meg, ekkor új dobos is csatlakozott az együtteshez, Yevhen Mantulin személyében. Az album a Napalm Records gondozásában jelent meg. Dmitry Olsen 2015-ben kilépett az együttesből.
2016-ban jelent meg második nagylemezük. A lemezen található "Pisces" és "I Speak Astronomy" című dalok sikeresek lettek a YouTube-on. A Metal Hammer magazin a "Pisces" című dalukat a 74. helyre sorolta a "21. század legjobb metal dalai" listáján. Ezután Vladislav Ulasevich csatlakozott hozzájuk, így kialakult a stabil felállás.
2018 februárjában újból kiadták a 2014-es nagylemezüket. Ezen év szeptemberében felkerültek a Billboard magazin "Next Big Sound" listájára. 2019-ben kiadtak egy öt dalból álló EP-t.
Harmadik nagylemezük 2019 októberében jelent meg. Ezen a lemezen a reggae és a progresszív rock stílusok hatásai is hallhatóak. A Loudwire 2019 ötven legjobb metal albuma közé sorolta. 2020 novemberében kiadtak egy koncertalbumot. 2021 márciusában visszatértek a Kijevben található Kaska stúdióba, és 2021. augusztus 27.-én megjelent a negyedik stúdióalbumuk.
Tagok Tatiana "Tati" Shmailyuk – ének (2009–) Roman Ibramkhalilov – gitár (2010–) Eugene Abdukhanov – basszusgitár (2011–) Vladislav "Vladi" Ulasevich – dob (2016–)
Korábbi tagok Maksym Fatullaiev – ének (2009) Vyacheslav Okhrimenko – dob (2009–2011) Oleksandr Koziychuk – dob (2011–2013) Yevhen Mantulin – dob (2013–2014) Dmitriy Oksen – ritmusgitár (2009–2015) Dmitriy Kim – dob (2014–2016)
Diszkográfia
Stúdióalbumok Cloud Factory (2014, 2018-ban újból kiadták) King of Everything (2016) Macro (2019) Wallflowers (2021) Duèl (2025)
EP-k Objects in Mirror Are Closer than They Appear (2009) Inhale, Do Not Breathe (2012, 2013-ban újból kiadták) Micro (2019)
Koncert albumok Alive in Melbourne (2020) Live in Los Angeles (2024)
Jegyzetek
Kategória:2009-ben alakult együttesek Kategória:Metalegyüttesek Kategória:Ukrán együttesek