Wintermantel Péter (Budapest, 1974. december 20. – ) magyar közgazdász, diplomata, orientalista–diplomáciatörténész.
Életpályája 1997-ben lépett külügyi szolgálatba. 1999–2003 között Magyarország tokiói nagykövetségén teljesített külszolgálatot. 2003 után különböző ázsiai és európai uniós kérdésekért felelt a Külügyminisztériumban. 2008-tól kezdődően a 2011. évi magyar EU-elnökségi felkészüléssel foglalkozott a Miniszterelnökségen és az Országgyűlés Külügyi Hivatalában. 2010 után főosztályvezető az európai igazgató mellett a Külügyminisztérium EU Államtitkárságán, 2012–13-ban az Ázsiai és Csendes-Óceániai főosztály vezetője, 2013-től nagykövet, 2013–14-ben a tárca globális ügyekért felelős helyettes államtitkára. bélyegkép|Wintermantel Péter 2014 után közkapcsolati, public affairs területen helyezkedett el az üzleti szférában.
Független kutatóként elsődleges érdeklődési területe a magyar–japán kapcsolatok története, a témában írott PhD disszertációját 2014-ben védte meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Számos diplomáciatörténeti, illetve japán külpolitikai és európai uniós vonatkozású tanulmány szerzője, tanulmánykötetek szerkesztője, illetve társszerkesztője. A magyar–japán diplomáciai kapcsolatok történetéről Nippon-babona címmel írott monográfiája 2016-ban látott napvilágot. 2016–tól a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjának munkatársa. Legutóbbi műve a Trianon és a japán diplomácia. Magyar vonatkozású japán diplomáciai dokumentumok, 1914–1923.
Iskolái
1989–1993 I. (Szent) István Gimnázium (Budapest) 1993–1997 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, (Budapest), magyar–japán szak, orientalista (japán szakos) előadó 1998–1999 Japán Alapítvány Kanszai Nemzetközi Intézet (Oszaka), japán diplomáciai és nyelvi továbbképzés 2004–2007 Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Főiskolai Kar, gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szakos közgazdász, EU-kapcsolatok szakirány 2006–2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar (Budapest) Történelemtudományi Doktori Iskola, Új- és Jelenkori Egyetemes Történet Doktori Program (PhD, 2014)
Díjai, elismerései
2019 Japán Külügyminiszteri Díj, a Japán és Magyarország közötti kölcsönös megértés előmozdításáérthttps://www.mofa.go.jp/files/000498451.pdf 2020 A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozat), a magyar–japán gazdasági kapcsolatok megerősítését szolgáló, kimagasló színvonalú szakmai és diplomáciai tevékenysége elismeréseként
Publikációi
Könyvek
Nippon-babona. A magyar–japán diplomáciai kapcsolatok története. Osiris – Külgazdasági és Külügyi Intézet (A külpolitika világa), Bp., 2016.
Szerkesztett kötetek
Trianon és a japán diplomácia. Magyar vonatkozású japán diplomáciai dokumentumok, 1914–1923. Szerk.: Umemura Yuko – Wintermantel Péter, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet (Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések – Trianon-dokumentumok és -tanulmányok), Bp., 2021. 210 o. Tanulmányok a magyar–japán kapcsolatok történetéből. Szerk.: Farkas Ildikó – Szerdahelyi István – Umemura Yuko – Wintermantel Péter. ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2009. 620 o. Japanológiai körkép. Emlékkönyv az ELTE BTK japán szakos képzésének húszéves jubileumára. Szerk.: Szerdahelyi István – Wintermantel Péter. ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2007. 486 o.
Tanulmányok
Trianon japán szemmel. In: Trianon és a japán diplomácia. Magyar vonatkozású japán diplomáciai dokumentumok, 1914–1923. Bp., 2021. 9-56. Globális diplomácia 2010–2014. Új irányok és eszközök a magyar külpolitikában. In: EU 10 – Martonyi 70. Díszkötet Martonyi János 70. születésnapjára. Bp., 2014. The implementation of Hungary’s Asia-policy during the Hungarian Presidency of the Council of the European Union. (Szerdahelyi Istvánnal és Takács Szabolccsal közösen). In: Tamás Matura (ed.): Asian Studies – 2011. Hungarian Institue of International Affairs, Bp., 2011. pp. vii-x. Az elnökségi háttérfeladatok, illetve Az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportjának eddigi működése (Török Lilivel közösen) In: Horváth Zoltán – Ódor Bálint (szerk.): Magyar EU-elnökség – 2011. Országgyűlés Külügyi Hivatala – Általános Vállalkozási Főiskola, Bp., 2010. 83-88. és 135-150. A magyar–japán diplomáciai kapcsolatok felújításának története (1945–1959). Külügyi Szemle, 2009/2. 117-149. Az európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC) mint a 2007–2013 közötti európai területi együttműködés célkitűzés új eszköze. (Szakdolgozat) Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Gazdaságdiplomácia és Nemzetközi Menedzsment Szak, Levelező Tagozat, EU-kapcsolatok Szakirány. Bp., 2007. Igazságtétel és nemzetépítés az apartheid utáni Dél-Afrikában. Kommentár, 2007/6. 84-97. Szemere Attila hagyatékának orientalisztikai vonatkozású anyagai. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXVII-XXXVIII., Miskolc, 1999. 2. kötet, 793-815. Bettelheim Bernát missziója Rjúkjú szigetén. In: Japán-kutatás Magyarországon. Múlt és jelen. ELTE Japán Tanszéki Szakcsoport, Bp., 1996. 55-65.
Források
További információk
Wintermantel Péter publikációi a Magyar Tudományos Művek Tárában Wintermantel Péter publikációi az Academia.edu oldalán Hidasi Judit: A magyar–japán kapcsolatok történetéhez. (Wintermantel Péter: Nippon-babona. A magyar–japán kapcsolatok története. Osiris – Külgazdasági és Külügyi Intézet, Bp., 2017. 226. o.) Külügyi Szemle, 2017/2. 125-127. Őry Mariann: Japán kapcsolatok nyomában. Budapest–Tokió: kötet egy alig ismert viszonyról… Magyar Hírlap, 2017. április 25. 13. Tóth Loretta: Konzul a piacon. A Nippon-babona felfejtetlen szálai... Magyar Idők, 2017. május 6. 17. Osztovits Ágnes: Wintermantel Péter: Nippon-babona. Heti Válasz, 2017. május 18. 42. Buzna Viktor: Terroristákat és autókat hozott a tokiói kapcsolat. Magyar Nemzet, 2017. június 8. 10. Martin József: Budapesttől Tokióig. Könyvkritika. Élet és Irodalom, LXI. évfolyam, 28. szám, 2017. július 14. 12. Veczán Zoltán: „A magyarok jogait ennyire semmibe vették” – Így értékelte Trianont Japán. Mandiner.hu, 2021. december 21. Domány András: Ex Libris. Élet és Irodalom, 2022. május 20. Bihari Dániel: Nem tudom megállni könnyek nélkül. 24.hu 2022. június 4. Hidasi Judit: Trianon emlékezete japán tükörben. Külügyi Szemle, 2023/4. 113-116. Salát Gergely: Trianon felül- és alunézetből – japán szemmel: Trianon és a japán diplomácia. Távol-Keleti Tanulmányok, 2023/1. 291-295.
Kategória:Magyar diplomaták Kategória:Magyar orientalisták Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek