Yahya Abdul-Mateen II Primetime Emmy-díjas amerikai színész.

Fiatalkora és tanulmányai

Abdul-Mateen a louisianai New Orleansban született Yahya Abdul-Mateen I (2007-ben meghalt), és Mary gyermekeként. Hat gyermek közül ő a legfiatalabb. Gyermekkorát a New Orleans-i Magnolia Projectsben töltötte, majd a kaliforniai Oaklandbe költözött, ahol a McClymonds Középiskolába járt. A McClymondsban rövidtávfutó volt (a későbbi NFL-bajnok Marshawn Lynchcsel is versenyzett), saját bevallása szerint geek, aki szerette a sakkot. Ő volt a bálkirály is.

A Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen töltött évei alatt, ahol az Alpha Phi Alpha tagja lett és a California Golden Bears gátfutójaként versenyzett, egy csapattársa javasolta neki, hogy vegyen részt színházi órákon; ezek az órák segítettek neki leküzdeni a dadogását. Építészmérnöki diplomát szerzett, majd várostervezőként dolgozott San Franciscóban. Miután elbocsátották állásából, kihasználta a lehetőséget, hogy jelentkezzen a New York University Tisch School of the Arts, a Harvard Graduate School of Arts and Sciences és a Yale School of Drama színművészeti iskolákba, ahová felvették őt; a Yale-en szerzett Master of Fine Arts végzettséget, és színpadi színészként dolgozott.

Pályafutása

Magánélete

New Yorkban él. Apja 2007-ben bekövetkezett halála után Abdul-Mateen elkezdte kutatni a családja történetét, és kijelentette; „apám azzal a vágyakozással nőtt fel és hunyt el, hogy megtudja, honnan származik az apja.”

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2012 Crescendo (rövidfilm) Yahya 2017 Sidney Hall eltűnése The Vanishing of Sidney Hall Duane Jones Kálid Artúr Baywatch Baywatch Garner Ellerbee őrmester Pál Tamás A legnagyobb showman The Greatest Showman W.D. Wheeler Varga Gábor 2018 First Match Darrel Családi szívás Boundaries Serge Varga Gábor Aquaman Aquaman David Kane / Fekete Manta Orosz Ákos 2019 Mi Us Russel Thomas / Weyland Varga Rókus Sweetness in the Belly Aziz 2020 Letöltendő élet All Day and a Night Big Stunna A chicagói 7-ek tárgyalása The Trial of the Chicago 7 Bobby Seale 2021 Kampókéz Candyman Anthony McCoy Pál Tamás Mátrix: Feltámadások The Matrix Resurrections Morpheus Pál András 2022 Rohammentő Ambulance Will Sharp Papp Dániel 2023 Aquaman és az elveszett királyság Aquaman and the Lost Kingdom David Kane / Fekete Manta Orosz Ákos

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2016–2017 The Get Down Clarence „Cadillac” Caldwell 11 epizód 2018 A szolgálólány meséje The Handmaid's Tale Omar 1 epizód 2019 Fekete tükör Black Mirror Karl 1 epizód (Striking Vipers) Watchmen Watchmen Cal Abar 2026 Wonder Man Wonder Man Wonder Man

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:New Orleans-iak Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Afroamerikaiak