A Filmcafé az AMC Global Media modern filmcsatornája az AMC és a Film Mania mellett, amely a Zone Romanticát váltotta fel.

Története A csatorna 1998. október 9-én indult Romanitca néven. Kezdetben naponta 06:00 és 02:00 között, összesen 20 órában sugározta műsorát. Magyar hangsávot 2000. január 10-én kapott.

2006. június 26-ától a csatorna Zone Romantica néven működött.

2012. március 12-én a Chello Central Europe Zrt. a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál levédette a „Film C”, „Film Café”, „Film Mania” és „Film Romantika” elnevezéseket. A március 22-én ismertetett tervek szerint a csatorna eredetileg Film Romantika néven indult volna. A csatorna végleges nevét 2012. május 24-én határozták meg, és ekkor hozták először nyilvánosságra az indulását is, amelyet eredetileg július 15-re terveztek. A csatorna végül 2012. július 2-án 16:00-kor vette fel a Film Café nevet.

2015. május 18-án a csatornát újrapozicionálták, amelynek keretében új logót, arculatot és műsorstruktúrát kapott. A megújulást követően a csatorna weboldala megszűnt, így mintegy három és fél éven keresztül csak Facebook-oldallal és YouTube-csatornával rendelkezett. Weboldala 2019 elején vált ismét elérhetővé.

A csatorna eredetileg 2020. január 1-jével kikerült volna a Digi kínálatából, azonban a felek az utolsó pillanatban megállapodásra jutottak, így a csatorna továbbra is elérhető maradt a szolgáltató kínálatában. 2020. december 10-étől a csatorna HD változata is elérhetővé vált a Digi kínálatában, az AMC és a TV Paprika HD változatával együtt.

Műsorstruktúra Kezdetben, (Zone) Romantica néven kizárólag latin-amerikai telenovellákat sugárzott, 2003-tól pedig videóklipekkel is bővítette műsorkínálatát.

2012. július 2-ától a csatorna Film Café néven sugárzott tovább, általános szórakoztató csatornaként, elsősorban a női közönség számára. Műsorkínálatát családi, életrajzi, romantikus filmek, filmdrámák és vígjátékok, valamint amerikai és európai televíziós sorozatok alkották. Emellett filmkulisszákkal foglalkozó és saját gyártású műsorokat is sugárzott.

2015. május 18-ától, az új műsorstruktúra bevezetésével egyre több bűnügyi, fantasy, kaland, misztikus és természetfeletti műfajú produkció került a csatorna műsorára, amellyel fokozatosan eltávolodott az addigi, elsősorban női közönséget célzó tematikától. Ebben az időszakban a televíziós sorozatok is fokozatosan kikerültek a műsorkínálatból, így 2022 óta a csatorna kizárólag filmeket és filmekkel kapcsolatos háttérműsorokat sugároz.

A csatorna teljes mértékben alkalmazkodik a helyi célközönség igényeihez, és egyedi műsorokkal igyekszik szórakoztatni széles körű nézőközönségét a hét minden napján, a nap 24 órájában.

Arculata A csatorna Romantica néven három alkalommal változtatta meg logóját és arculatát. A 2002-ben bevezetett arculatot az Ostra Delta tervezte.

A Zone Romantica teljes fennállása alatt használt arculatát a Kemistry készítette.

A csatornát kezdetben Magyarországon jegyezték be, majd a 2015-ös újrapozicionálás során a cseh médiahatóság felügyelete alá került. Ettől kezdve kizárólag a magyar 18-as korhatárjelzést használja.

2022. április 12-én 06:00-tól a csatorna új arculatot kapott.

A csatorna reklámidejét az RTL Saleshouse értékesíti.

Jegyzetek

Források

A csatorna indulása - YouTube (0:15-től)

További információk

Facebook Filmcafé TV műsor a PORT.hu-n

Kategória:Magyar televíziócsatornák