A szélsőjobboldal a politikai spektrum jobb oldalához kapcsolódó politikai irányzatok, mozgalmak, pártok és eszmerendszerek gyűjtőneve. A kifejezést a politikatudományban, történettudományban, biztonságpolitikai elemzésekben és a közbeszédben használják, de jelentése nem minden szerzőnél azonos. Általában olyan irányzatokra utal, amelyek a nemzeti, etnikai, vallási vagy civilizációs közösség elsődlegességét hangsúlyozzák, erősen kritikusak a liberalizmussal, az egalitarizmussal, a multikulturalizmussal és a nemzetközi integráció bizonyos formáival szemben, és gyakran tekintélyelvű, nativista vagy radikális rendpárti politikai elképzelésekkel kapcsolódnak össze.Cas Mudde: The Ideology of the Extreme Right, Manchester University Press, Manchester, 2000, .Piero Ignazi: Extreme Right Parties in Western Europe, Oxford University Press, Oxford, 2003, .Jean-Yves Camus – Nicolas Lebourg: Far-Right Politics in Europe, Harvard University Press, Cambridge, 2017, .
A szélsőjobboldal fogalma nem pusztán a jobboldaliság erősebb változatát jelenti. A mérsékelt jobboldali, konzervatív vagy kereszténydemokrata pártok rendszerint a parlamentáris demokrácia, az alkotmányosság és a politikai pluralizmus keretei között működnek. A szélsőjobboldalinak nevezett irányzatok ezzel szemben a szakirodalomban gyakran azért kerülnek külön kategóriába, mert a politikai közösséget hierarchikusan, kizáró vagy homogenizáló módon értelmezik, a társadalmi konfliktusokat „belső” és „külső” ellenségek szembeállításával magyarázzák, vagy a liberális-demokratikus intézményekkel szemben radikálisabb átalakítást sürgetnek.Aristotle Kallis: Genocide and Fascism: The Eliminationist Drive in Fascist Europe, Routledge, London, 2009, .Roger Griffin: The Nature of Fascism, Routledge, London, 1991, .
A fogalom határai vitatottak. Egyes szerzők szűken használják, és elsősorban a fasizmushoz, nemzetiszocializmushoz, neonácizmushoz, fajelméleti irányzatokhoz vagy nyíltan demokráciaellenes mozgalmakhoz kötik. Más szerzők tágabban értelmezik, és a szélsőjobboldalhoz sorolják a populista radikális jobboldal, az etnonacionalista nativizmus, az identitárius mozgalmak, egyes bevándorlásellenes pártok vagy szélsőségesen rendpárti politikai csoportok bizonyos változatait is. A magyar nyelvben ezért gyakran különbséget tesznek szélsőjobboldal, jobboldali radikalizmus, radikális jobboldal, populista radikális jobboldal és jobboldali szélsőségesség között.
A szélsőjobboldali irányzatok történeti megjelenése sokféle volt. A 20. század első felének legismertebb példái közé tartozott az olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus, a falangizmus, a különböző nemzeti-szocialista, fasiszta, korporatív és autoriter nacionalista mozgalmak, valamint több országban az antiszemita, fajvédő vagy irredenta politikai szerveződés. A második világháború után Nyugat-Európában sok klasszikus fasiszta vagy neonáci mozgalom marginalizálódott vagy jogi korlátozás alá került, de a 20. század végétől újabb radikális jobboldali pártok és mozgalmak jelentek meg, részben bevándorlás-, globalizáció-, iszlám-, EU- vagy elitellenes témákkal.
A szélsőjobboldalra vonatkozó besorolás különösen vitatott akkor, amikor demokratikus választásokon induló, parlamenti vagy kormányzati szerephez jutó pártokról van szó. A politológiai elemzés ilyenkor rendszerint nem egyetlen kijelentésre vagy programelemre, hanem a párt ideológiájára, szervezeti kapcsolataira, történeti eredetére, alkotmányos-politikai céljaira, kisebbségekhez és ellenfelekhez való viszonyára, valamint demokráciafelfogására támaszkodik. Emiatt ugyanazt a politikai erőt egyes szerzők szélsőjobboldalinak, mások radikális jobboldalinak, populista jobboldalinak, nacionalista-konzervatívnak vagy szuverenistának nevezhetik.
Terminológia és fogalmi határok
A szélsőjobboldal kifejezés magyarul több, egymással részben átfedő jelenséget jelölhet. Szűk értelemben a nyíltan antidemokratikus, totalitárius, neonáci, fasiszta vagy fajelméleti irányzatokat szokás így nevezni. Tágabb értelemben olyan radikális nacionalista, nativista vagy tekintélyelvű irányzatokat is ide sorolhatnak, amelyek demokratikus intézmények között működnek, de politikai programjuk vagy retorikájuk a politikai közösség éles kizáró meghatározásán és a liberális pluralizmus bírálatán alapul.
A jobboldali szélsőségesség inkább biztonságpolitikai, rendészeti vagy alkotmányvédelmi nyelvben használt kifejezés. Ilyenkor a hangsúly nem pusztán az ideológiai elhelyezkedésen van, hanem azon, hogy az adott csoport vagy személy erőszakot, demokratikus rend elleni fellépést, etnikai vagy vallási gyűlöletet, terrorcselekményt vagy alkotmányellenes szervezkedést támogat-e. A szervezett, politikai indíttatású jobboldali szélsőséges erőszakot a szakirodalom és a biztonságpolitikai dokumentumok gyakran jobboldali terrorizmusként vagy szélsőjobboldali erőszakként tárgyalják.Europol: European Union Terrorism Situation and Trend Report 2023, Publications Office of the European Union, Luxembourg, 2023. A jelentés külön kategóriaként tárgyalja a jobboldali terrorizmust és szélsőségességet. https://www.europol.europa.eu/publications-events/main-reports/european-union-terrorism-situation-and-trend-report-2023-te-sat
A radikális jobboldal kifejezés a szakirodalomban többnyire enyhébb vagy más jellegű kategória, mint a klasszikus szélsőjobboldal. Cas Mudde politológus a populista radikális jobboldal ideológiai magját a nativizmus, autoritarizmus és populizmus hármasával írta le. E meghatározás szerint a radikális jobboldal nem feltétlenül nyíltan demokráciaellenes, de a liberális demokrácia több alapelvével, például a kisebbségi jogokkal, a pluralizmussal vagy az intézményi fékekkel szemben kritikus lehet.Cas Mudde: Populist Radical Right Parties in Europe, Cambridge University Press, Cambridge, 2007, .
A szélsőséges jobboldal és a radikális jobboldal megkülönböztetése nem minden nyelvben és szerzőnél azonos. Német nyelvterületen például a Rechtsextremismus gyakran alkotmányvédelmi kategória, míg az angol far right szélesebb politikatudományi vagy újságírói gyűjtőfogalom is lehet. A francia extrême droite történetileg és közéletileg tág jelentésű, míg a droite radicale vagy droite populiste inkább tudományosabb vagy analitikusabb használatú lehet. Magyarul a szélsőjobb a közbeszédben gyakran erős politikai minősítésként is működik, ezért enciklopédikus szövegben különösen fontos az attribúció és a forrásolás.
A jobboldali populizmus sem azonos automatikusan a szélsőjobboldallal. A populizmus általában a „nép” és az „elit” szembeállítására építő politikai stílus vagy ideológiai elem. Lehet jobboldali, baloldali vagy centrista változata is. Jobboldali radikális formájában a populizmus gyakran a nativizmussal és az autoritarizmussal kapcsolódik össze, de nem minden populista jobboldali párt tekinthető szélsőjobboldalinak.
A nacionalizmus szintén tágabb fogalom. A nemzeti önrendelkezés, kulturális önazonosság vagy állami szuverenitás hangsúlyozása önmagában nem szélsőjobboldali sajátosság. A szélsőjobboldali vagy radikális jobboldali változatokban a nacionalizmus jellemzően kizáró, etnikailag vagy kulturálisan homogenizáló, idegenellenes vagy felsőbbrendűségi gondolatokkal társul. A határvonal azonban nem mindig egyértelmű, ezért a történeti és politikai kontextus döntő.
A jobboldal és a szélsőjobboldal történeti eredete
A politikai „bal” és „jobb” fogalompárja a francia forradalom idején alakult ki. A Nemzetgyűlésben a királyi hatalomhoz, a hagyományos rendhez és a társadalmi hierarchiához közelebb álló képviselők a levezető elnök jobb oldalán, a forradalmi változásokat és szélesebb politikai részvételt támogató képviselők inkább bal oldalon foglaltak helyet. A 19. században a jobboldalhoz általában a rend, tekintély, vallás, tulajdon, monarchia, nemzeti hagyomány és társadalmi hierarchia védelmét kapcsolták.Encyclopaedia Britannica: Right. A szócikk a politikai jobb fogalmát a francia forradalmi parlament ülésrendjére vezeti vissza, és a 19. századi konzervatív, tekintély-, hagyomány- és tulajdonvédő politikai gondolkodással kapcsolja össze. https://www.britannica.com/topic/right
A szélsőjobboldal történeti gyökerei nem vezethetők vissza egyetlen forrásra. A 19. századi ellenforradalmi gondolkodás, monarchizmus, ultramontán katolicizmus, romantikus nacionalizmus, etnikai nacionalizmus, antiszemitizmus, gyarmati rasszizmus, szociáldarwinizmus és modern tömegpolitika különböző elemei több országban eltérő módon kapcsolódtak össze. Ezek az irányzatok részben a liberalizmus, részben a szocializmus, részben a modern tömegdemokrácia ellenében határozták meg magukat.
Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején Európa több országában megjelentek olyan mozgalmak, amelyek a nemzetet organikus, etnikai vagy kulturális közösségként értelmezték, és a liberális parlamentarizmust gyengének, dekadensnek vagy nemzetietlennek tartották. Német nyelvterületen a völkisch mozgalmak a romantikus nemzetfelfogást, a fajelméleti gondolkodást, a zsidóellenességet és a közösségi eredetmítoszokat kapcsolták össze. Franciaországban az antiszemita nacionalizmus és az Action française típusú monarchista-nacionalista irányzatok, Oroszországban a feketeszázak, Magyarországon pedig a fajvédő, antiszemita és irredenta politikai mozgalmak egyes formái jelentek meg.
A modern szélsőjobboldal kialakulása szorosan összefüggött a tömegpártok, a modern propaganda, a háborús vereségek, a gazdasági válságok és a társadalmi átalakulás tapasztalatával. Az első világháború utáni Európában több országban a katonai vereség, a forradalmak, a kommunizmustól való félelem, az infláció, a munkanélküliség és a társadalmi rend megrendülése adott hátteret a fasiszta és rokon mozgalmak erősödésének.
A fasizmus és a nemzetiszocializmus
A 20. századi szélsőjobboldal legismertebb történeti formái közé tartozik az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus. A két irányzat között jelentős különbségek voltak, de közös elemként gyakran említik a radikális nacionalizmust, a tömegmozgalmi szerveződést, a vezérelvet, a liberális demokrácia elutasítását, a kommunizmus elleni harcot, a politikai erőszak szerepét és az állam vagy nemzet organikus felfogását.Stanley G. Payne: A History of Fascism, 1914–1945, University of Wisconsin Press, Madison, 1995, .
Az olasz fasizmus Benito Mussolini vezetésével az első világháború után alakult ki tömegmozgalomként, majd 1922 után fokozatosan diktatórikus rendszert épített ki. A fasizmus a párt, állam és társadalom korporatív és hierarchikus szervezését, a nemzeti egységet, a militarizmust és a liberális individualizmus elutasítását hirdette. Ideológiája nem volt azonos a német nemzetiszocializmussal, bár a két rendszer később szövetségessé vált és egyes elemekben közeledett egymáshoz.
A német nemzetiszocializmus a radikális nacionalizmust fajelmélettel, antiszemitizmussal, revansizmussal és totalitárius államszervezéssel kapcsolta össze. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-ban jutott hatalomra, majd felszámolta a parlamentáris demokráciát és totalitárius diktatúrát épített ki. A rendszer központi eleme lett az antiszemita üldözés, a politikai ellenfelek elnyomása, a militarizmus, az agresszív külpolitika és a holokauszthoz vezető genocídium.Ian Kershaw: Hitler, Penguin, London, 2008, .
A fasizmus és nemzetiszocializmus történeti megítélése a második világháború és a holokauszt tapasztalata miatt a későbbi európai politikai kultúrában különösen erős normatív terhelést kapott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden későbbi radikális jobboldali párt egyszerűen fasiszta vagy nemzetiszocialista volna. A politikatudomány ezért különbséget tesz a klasszikus fasiszta mozgalmak, a neofasiszta és neonáci szervezetek, valamint a demokratikus választási rendszerben működő populista radikális jobboldali pártok között.
A második világháború utáni fejlődés