Paszang Dava Láma (angol átírással: Pasang Dawa Lama; Nepál, 1912. – Dardzsiling, 1982. szeptember 15.) nepáli serpa hegymászó, szirdár,Perzsa eredetű, indiai cím; jelentése főnök, vezér. A teherhordó serpákat irányító vezetőket is ezzel az elnevezéssel illették. aki Herbert Tichy és Sepp Jöchler osztrák hegymászókkal együtt, 1954. október 9-én elsőként mászta meg a világ hatodik legmagasabb hegycsúcsát, a magasA Cso-Oju magasságát az első hivatalos mérések alapján 8153 méterben határozták meg, és az első megmászásának idején a Föld nyolcadik legmagasabb hegyének tartották. Egy 1984-es mérésnek köszönhetően ismerték el a 14 nyolcezres közül a hatodik legmagasabbnak, az akkor mért 8201 méteres magasságával. 1996-ban a nepáli kormány Földmérési Hivatala és a Finn Meteorológiai Intézet közös méréseinek eredményeképpen lett elfogadott a ma használt 8188 méteres magasság. Cso-Ojut.
Pályafutása során együtt dolgozhatott a korszak legkiválóbb hegymászóival, Tichy mellett többek között Eric Shiptonnal, John Hunttal és Edmund Hillaryvel, és számos hegycsúcs meghódításának tevékeny részese volt. Eredményei alapján Tendzing Norgaj, Ang Tharkaj, Gyalzen Norbu és Naváng Gombu mellett a 20. század egyik legkiemelkedőbb serpa hegymászója.
Első hegymászó-tapasztalatok Paszang Dava Láma Nepálban született egy hegyvidéki pásztorcsaládban, 1912-ben. Pontos születési helye és ideje közelebbről nem ismert. 1929-ben édesapja elkísérte Dardzsilingbe, ahol hordárként csatlakozhatott Paul Bauer akkor induló német Kancsendzönga-expedíciójához. A kilenc német hegymászóból álló, jól felszerelt csapat 7925 méter magasságig jutott a hegyen, azonban onnan a rossz időjárási viszonyok miatt kénytelenek voltak visszafordulni. Már ekkor megmutatkozott rendkívüli ereje és munkabírása, hiszen tapasztalatlansága ellenére egészen a legmagasabban felállított táborig segítette a német csapatot.
A Dzsomolhári megmászása (1937) Frederick Spencer Chapman brit katonatiszt és képzett hegymászó, aki 1936-1937 során a brit kormány politikai tisztjének magántitkáraként Lhászában teljesített szolgálatot elhatározta, hogy szabadsága alatt megkísérli megmászni a tibeti buddhisták szent hegyét, a tibeti–bhutáni határon fekvő magas Dzsomolhárit. Nagy nehézségek árán megszerezte a lhászai kormány és a butháni maharadzsa engedélyét, nekifogott az expedíció megszervezésének. Kalkuttában csatlakozott hozzá egy ismerőse, Charles Crawford, majd Dardzsilingben felfogadott három serpát, a komoly tapasztalattal rendelkező Nima Döndrupot és Paszang Kikulit, valamint a fiatal, az akkor még tapasztalatlannak számító Paszang Dava Lámát.
bélyegkép|balra|A Dzsomolhári Bhután felől A csapat 1937. május 7-én indult el Kalimpongból és május 12-én ért Phagriba, a Dzsomolhári lábához. Mivel a tibeti oldalról járhatatlannak bizonyult a csúcs felé vezető útvonal, úgy döntöttek, hogy a bhutáni oldalról próbálják meg azt elérni, ezért hat helyi teherhordóval kiegészülve a Sur La-hágón keresztül átkeltek a határon. A bhutáni oldalon május 16-án megkezdték a kapaszkodást a hegy délkeleti gerincén. Másnap reggel Nima Döndrup rosszul lett, ezért őt az alaptábornál hagyták, a két nagyobb sátorral. A csapat keskeny jéggerinceken és mély árkokkal szabdalt hómezőkön keresztül haladt a csúcs felé. A nehéz terep teljesen kimerítette őket, Kikuli egyre rosszabb állapotban volt és rendszeresen vért köpött. Crawfordot is egyre inkább kínozta a magasság, szédült és egyre gyengébb volt. Ezek miatt Crawford és Kikuli május 20-án kénytelen volt visszafordulni az alaptáborba, így Chapman és Paszang ketten folytatták az utat a csúcs felé. Éjszaka egy heves hóvihar csapott le rájuk, azonban reggelre kitisztult az idő és feltárult előttük a Kelet-Himalája szinte összes hegygerince és ráláttak a Kancsendzönga hatalmas tömbjére, valamint a távolban a Mount Everest és a Makalu akkor még meghódítatlan csúcsaira. Tovább folytatva a hegymászást, a délkeleti sarkantyún keresztül végül 1937. május 21-én elérték a Dzsomolhári csúcsát, ahol előttük még nem járt senki. A hegy következő megmászására csak 33 évvel később, 1970-ben került sor, amikor egy közös indiai-bhutáni katonai expedíció jutott fel a csúcsra.
A visszaút során egyik szerencsétlenség követte a másikat. A két hegymászó sokszor csak a szerencsének köszönhette, hogy életben maradt. A felfelé vezető út nyomait belepte a hó, több alkalommal hóvihar csapott le rájuk, így az ereszkedés sokkal lassabban haladt, mint ahogy azt előzetesen tervezték. Egy alkalommal egy több-száz méteres esés során kis híja volt, hogy mindketten egy szakadékba zuhanjanak. Bár a sziklapárkány peremén sikerült megkapaszkodniuk, a felszerelésük jelentős része odaveszett. Folyamatos rosszullét kínozta őket, Paszang hóvakságtól szenvedett és mindketten végletesen kimerültek, mire az alaptáborhoz visszaértek. Chapman visszaemlékezéseiben felelevenítette, hogy a visszaút során többször eszébe jutott, hogy a tibetiek óva intették őket, hogy az „Istennő bevehetetlen szent erődítményét” megkíséreljék meghódítani és valószínűleg drágán meg fognak fizetni érte, ha megszentségtelenítik annak érintetlen havát.
Paszang teljesítménye megváltoztatta az európai hegymászók körében a serpákról kialakult képet. Ezt követően nem csak mint teherhordókra, hanem mint az expedíciók és a csúcstámadások teljes jogú részesére tekintettek rájuk. Két évvel később – érdemei elismeréséül – az elsők között megkapta a Himalája Klub Tigris-jelvény kitüntetését, mellyel bekerült a korszak legelismertebb serpái közé.
Amerikai Karakorum-expedíció (1939) bélyegkép|A K2 Baltisztán felől Paszang Dava Láma két évvel később részt vett a Fritz Wiessner vezette, tragikus végkimenetelű 1939-es amerikai Karakorum-expedícióban, melynek célkitűzése a világ második legmagasabb hegycsúcsának, a magas K2 csúcsának a meghódítása volt.
Az expedíció során, 1939. július 19-én Wiessner és Paszang Dava Láma magasságig jutottak és mindössze megközelítették a csúcsot. Ekkora azonban már leszállt az este és a csúcs még 3–4 órányi mászásra volt. Bár Wiessner sötétben is folytatni akarta az utat, Paszangnak sikerült meggyőznie, hogy forduljanak vissza a IX-es táborba, és másnap kíséreljék meg ismét a csúcstámadást. Mint utóbb kiderült Paszang óvatossága valószínűleg megmentette az életüket. Hajnali fél háromra értek vissza a táborba, és látták, hogy a tervekkel ellentétben senki sem hozott utánpótlást számukra. Miután a július 21-én ismét megkísérelt csúcstámadás sem járt sikerrel, elindultak a VIII-as tábor felé.
A táborban megdöbbenve tapasztalták, hogy egyedül Dudley Wolfe, a csúcstámadásról visszafordult hegymászótársuk tartózkodik ott, elégséges élelmiszerutánpótlás és felszerelés nélkül. Az ereszkedés során a legyengült Wolfe nem tudta folytatni az utat, ezért kérésére a VII-es táborban hagyták azzal, hogy az alacsonyabban lévő táborokból segítséget küldenek. Ahogy Wiessner és Paszang lefelé haladt a hegyről szembesült vele, hogy társaik az összes tábort lebontották, a felszerelések elszállították. Mint később kiderült már halottnak hitték őket. Miután teljesen kimerülve az alaptáborba értek, Wolfe kimentésére segédcsapatot küldtek és a segítségére küldött három serpa, Paszang Kikuli, Paszang Kitar és Phinsoo július 29-én felértek a VII-es táborba, azonban Wolfe-ot teljesen apatikus állapotban találták, nem volt hajlandó elhagyni a sátrat, ezért éjszakára visszatértek a jobban felszerelt VI-os táborba. Július 31-én a három serpa ismét elindult, hogy lehozzák Wolfe-ot, azonban sem őket, sem a hegymászót nem látták többé. Bár az expedícióval kapcsolatban később komoly kritikákat fogalmaztak meg, Paszang Dava Láma számára komoly hírnevet szerzett.
Új-Zélandi Garhvál-Himalája-expedíció (1951) Earle Riddiford új-zélandi ügyvéd és hegymászó 1951-ben egy kizárólag új-zélandi alpinistákból álló nagyszabású Himalája-expedíciót szervezett, melynek eredeti célkitűzése a Mount Everest vagy a Kancsendzönga megmászása volt. Mivel az expedícióhoz nem sikerült a szükséges engedélyeket és támogatókat megszerezni, így végül a fő célkitűzés a Garhvál-Himalájában fekvő, addig megmászatlan Mukut Parbat meghódítása lett. A csapatban Riddiford, Edmund Hillary, George Lowe és Edmund Cotter vett részt. A Himalája lábánál fekvő Ranikhetben szirdárként csatlakozott a csapathoz Paszang Dava Láma, akit Himalája Klub javaslatára fogadtak fel a teherhordó serpák vezetőjének.
A csapat az alaptábort a Daksini Csamráo-gleccsernél, magasságban állította fel. Két nap pihenőt követően útnak indultak, hogy a Mukut Parbaton felépítsék a kettes számú alaptábort. Miután kiépítették a tábort, a serpákat visszaküldték az alaptáborba, egyedül Paszang maradt a csapattal. A következő két napon egy hasadékokkal szabdalt, sziklákkal teli jégesésen, a jég felszínébe lépcsőket vágva utat találtak a magas gerincre, ahol egy jégpárkányon a csúcstámadáshoz kialakították a hármas alaptábort.
1951. július 11-én reggel az ötfős csapat megindult a csúcs felé. Az út utolsó szakaszán a gerinc elkeskenyedett és a csapat nagyon lassan tudott előre haladni. Hillary és Lowe a várakozásban teljesen kihűlt, ezért visszatért a táborba azzal a szándékkal, hogy másnap – újult erővel – ismét megkísérlik a csúcstámadást. Riddiford, Cotter és Paszang azonban tovább folytatták az utat és a viharos szélben este háromnegyed hatkor végül elérték a Mukut Parbat magas csúcsát. A három férfi éjszaka, koromsötétben, halálra fáradtan tért vissza a táborba. Az egyre kedvezőtlenebb időjárás miatt kénytelenek voltak visszatérni Badrináth-ba. Riddiford nem érezte jól magát, így nélküle indultak vissza a Daksini Csamráo-gleccserhez. Bár az expedíció során további öt csúcsot is megmásztak, az időjárási viszonyok nem tették lehetővé, hogy Hillaryék is feljussanak a Mukut Parbat csúcsára.
Brit Mount Everest-felderítő expedíció (1951) bélyegkép|320px|jobbra|A Mount Everest déli oldala és a környező hegyek Az új-zélandi expedíció tagjai még Indiában tartózkodtak, amikor értesültek róla, hogy Hillary és Riddiford csatlakozhat Eric Shipton, a legendás hírű veterán hegymászó Mount Everest déli oldalának felderítésére szervezett vállalkozásához. A csapat tagjaként Tom Bourdillon, Bill Murray és Michael Ward tartott Shiptonnal. A tizenkétfős serpacsoportot a tapasztalt Ang Tharkaj vezette. Hillary és Riddiford két serpával, Paszang Dava Lámával és Nimával a Gangesz völgyén keresztülvonatozva, majd a Nepálban egy terepjárót bérelve érték utol a brit expedíciós csapatot.
Riddiford a Mukut Parbat meghódítása során végzett munkája miatt az egekbe magasztalta Paszangot, kvalitásait, technikai tudását a legkiemelkedőbb hegmászókhoz hasonlította. Megpróbálta meggyőzni Shiptont, hogy tegye meg őt is Ang Thakaj mellett csoportvezető szirdárnak, azonban Shipton ettől mereven elzárkózott.
bélyegkép|balra|Az Ama Dablam Khumbu felől