A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Magyarország egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége (konföderációja). Szinte valamennyi tagszakszervezete a közszférában dolgozókat tömörít.
Tagjainak száma saját adatai szerint csaknem 400 ezer (ebből 260 ezer az aktív dolgozó és 140 ezer a nyugdíjas). A 260 ezer aktív taggal a SZEF a legnagyobb magyar szakszervezeti tömörülés. (A konföderációk saját adatai vitatottak, mivel összességében mintegy 200-250 ezerrel meghaladják a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott szakszervezeti tagok 550 ezres együttes létszámát.)
Története 1990-ben hozta létre több, mint 30 közszolgálati szakszervezet kezdetben fórumaként, illetve laza akciószövetségként. Valódi konföderációvá, azaz folyamatosan működő szakszervezeti szövetséggé 1995. május 4-én alakult a SZEF, első kongresszusán. A SZEF alapelvei a pártoktól való függetlenség, illetve a tagszervezetek nagyfokú önállósága.
Néhány fontosabb tagszervezete Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete Mentődolgozók Önálló Szakszervezete Pedagógusok Szakszervezete Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
Vezetői A konföderáció vezető testületei a Szövetségi Tanács, amely a tagszervezetek küldötteiből áll, és a szűkebb Ügyvivő Testület, amelyben a legnagyobb tagszervezetek vezetői foglalnak helyet.
A SZEF elnöke a 2007. június 8-án tartott kongresszus óta Varga László (aki elnökké választása után, szeptember 29-én mondott le a Pedagógusok Szakszervezete elnöki posztjáról).
A SZEF XI. Kongresszusa 2015. június 13-án elvégezte a tisztújítást, és a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) korábbi elnökét, Földiák Andrást választotta meg az új elnöknek (2015. július 1-jétől). Alelnökök: Boros Péterné (MKKSZ), Galló Istvánné (PSZ), dr. Gyimesi László (MSZSZ)
Politikai kapcsolatai A SZEF, mint a többi szakszervezeti szövetség is, a politikai pártoktól függetlennek vallja magát. Ezt az állítást megkérdőjelező kritika, hogy az elnök Varga László fivére MSZP-s országgyűlési képviselő és a fia is, aki egyben a Fiatal Baloldalt is vezeti.Élő Anita: A szaki visszatér (Heti Válasz, 2007/48. szám)
A SZEF - és másik három konföderáció - nem csatlakozott a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok 2007. november 21-ai sztrájkjához, amellyel a szocialista-szabaddemokrata kormány egészségbiztosító-privatizációs, vasúti szárnyvonal-bezárós és nyugdíjcsökkentő tervei ellen tiltakoztak (bár a demonstráció céljaival valamennyi konföderáció egyetértett.)
Jegyzetek
Külső hivatkozások A SZEF honlapja
SZEF