A relatív többségi szavazás egy választási rendszer, a kifejezés alatt rendszerint az egyfordulós, egy X-es szavazást értik, egy győztes megválasztására, relatív többségi szabállyal. A relatív többségi szavazásban egy szavazó egy szavazatot adhat le egy egyéni jelöltre, és a legtöbb szavazatot szerző jelölt nyer, még akkor is, ha a legjobb jelölt nem szerzi meg a szavazatok legalább felét (50%-nál kevesebbet kap). Az előző négy elem bármelyikének kicserélése (több forduló, több X, több győztes vagy más szabály) már más választási rendszert határoz meg.
A relatív többségi szavazás az angol first-past-the-post (FPTP) is ismert, ami az „első befutó” rendszerét jelenti, illetve a szakirodalom first preference plurality (FPP), azaz első-preferenciás relatív többségi szavazás vagy single-member plurality voting (SMP), azaz egymandátumos relatív többségi néven hivatkozik rá. A relatív többségi szavazás szakszerűtlenül szokták egyszerű többségi szavazásnak is nevezni, ami azonban a választáselméletben mást jelöl, és más területeken is saját jelentéssel bírhat (például a parlamenti döntéshozatalban abszolút többséget jelent).
A relatív többségi rendszert gyakran használják olyan rendszerekben, amelyekben több mandátumot kell kiosztani (például egy parlament megválasztására), ez esetben egymandátumos egyéni választókerületekbe osztják a választókat. A relatív többségi rendszer a világ országainak körülbelül egyharmadában, főként az angol nyelvű világban használják a törvényhozási választásokon a mandátumok kiosztásának elsődleges formájaként, azonban a magyar országgyűlési képviselők nagyobb részét is is ilyen rendszerben választják.
Sok országban az arányos képviselet mellett a relatív többségi rendszert is alkalmazzák egy nem kompenzációs, árokrendszernek nevezett vegyes rendszerben. Más helyeken kompenzációs vegyes rendszerekben használják, például a vegyes tagok arányos képviseletének részeként vagy a vegyes egyszavazatos rendszerekben. Egyes országokban, amelyek arányos képviselettel választják meg törvényhozásukat, az relatív többségi rendszert használják államfő megválasztására.
A relatív többségi rendszer alapvetően egymandátumos körzetekben használható. Egymandátumos választáson a legtöbb szavazatot (de nem feltétlenül abszolút többséget) szerzett jelöltet választják meg. A relatív többségi rendszer többmandátumos körzetekben alkalmazható megfelelőjében minden választópolgár (legfeljebb) ugyanannyi szavazatot ad le, ahány tisztséget kell betölteni és a legtöbb szavazatot nyert jelöltek nyernek. Ezt a rendszer blokkszavazásnak hívják és Magyarországon egyéni listás rendszerként is ismert. Ha a választó a többmandátumos körzetben a választáson csak egy szavazattal rendelkezik, a rendszert egyetlen nem-átruházható szavazatnak (single non-transferable vote, SNTV) hívják. egyszavazatos módszerektöbbszavazatos módszerekEgymandátumos módszerekrelatív többségi szavazás (FPTP/SMP) azonnali többfordulós szavazás (IRV)korlátozott több X-es szavazás (limited approval voting) (korlátlan) több X-es szavazás (approval voting)Többmandátumos módszerekegyetlen nem-átruházható szavazat (SNTV) egyetlen átruházható szavazat (STV)többszörös nem-átruházható szavazat (MNTV)
blokkszavazás (egyéni listás választási rendszer) korlátozott blokkszavazás (limited voting, limited block voting) korlátlan blokkszavazás (többgyőzteses elfogadó szavazás) többszörös átruházható szavazat (MTV)
preferenciális blokkszavazás A többfordulós szavazások általában a relatív többségi rendszert használják a fordulóban, amibe azonban általában csak kettő jelölt jut tovább, ilyenkor a győztes a relatív mellett az abszolút többséget is megszerzi. Rendszerint az SNTV szabályai szerint megtartott (azaz minden választónak egy szavazata van) első forduló határozza meg, hogy mely jelöltek juthatnak be a második és az utolsó fordulóba.
Hatásai A egymandátumos körzeteken és relatív többségen alapuló rendszer hatása az, hogy a nagyobb pártok, illetve a földrajzilag koncentráltabb támogatottságú pártok aránytalanul sok mandátumhoz jutnak, míg a kisebb pártok aránytalanul kevés mandátumhoz jutnak. Valószínűbbé válik, hogy egyetlen párt egyedül megszerezze a képviselői mandátumok többségét. Az Egyesült Királyságban az 1922 óta lezajlott 24 általános választásból 19-en egypárti többségű kormány alakult ki; például a 2005-ös parlamenti választási eredményei a következők voltak: +Összefoglaló a 2005. májusi az Egyesült Királyság alsóházának választási eredményeiről (egynél több mandátumot szerző pártok; Észak-Írország kivételével) Pártok Ülések Ülések % Szavazatok % Szavazatok Munkáspárt 355 56.5 36.1 9,552,436 Konzervatív Párt 198 31.5 33.2 8,782,192 Liberális Demokraták 62 9.9 22.6 5,985,454 Skót Nemzeti Párt 6 1.0 1.6 412,267 Plaid Cymru 3 0.5 0.7 174 838 Egyéb 4 0.6 5.7 1,523,716 Teljes 628 26,430,908 Ebben a példában a Munkáspárt a szavazatok mindössze 36%-ával szerezte meg a helyek több, mint felét (azaz abszolút többségét). A két legnagyobb párt együttesen a szavazatok 69%-ával a mandátumok 88%-át szerezte meg. Ezzel szemben a Liberális Demokraták a szavazatok több mint 20%-át szerezték meg, de a mandátumoknak csak 10%-át.
Kétpárti versenyekben jellemzően kevesebb szavazat veszik el.
Több az elveszett szavazat és szavazatok és nagyobb eséllyel állnak elő kisebbségi kormányok, ha a választók nagy csoportjai három, négy vagy több pártra szavaznak, mint ahogy kanadai választásokon elő szokott fordulni. Kanada relatív többségi rendszert használ, és a legutóbbi hat kanadai szövetségi választásból csak kettő hozott létre egypárti többségű kormányt.
Érvek a relatív többségi rendszer mellett Az relatív többségi szavazás (SMP) támogatói azzal érvelnek, hogy könnyen érthető, és a szavazatokat könnyebben meg lehet számolni és feldolgozni, mint a preferenciális szavazási rendszerekben. Az SMP sokszor abszolút többséget a nyertes pártnak és ezáltal kellő erejük lesz a törvényhozói programjukat elfogadtatni. Ez előnyös lehet a szóban forgó ország számára olyan körülmények között, amikor a kormány jogalkotási programja széles körű köztámogatást élvez, bár potenciálisan megoszlik a pártok között, vagy legalábbis a társadalom egésze számára előnyös. Problémát jelenthet azonban a törvényhozói többség biztosítása egy olyan kormánynak, amelyet kevesebb, mint a lakosság fele támogat, ha a kormány politikája a választóknak csak azt a részét részesíti előnyben, különösen, ha a választók törzsi, vallási vagy városi-vidéki vonalon oszlanak meg.
Az SMP támogatói azzal is érvelnek, hogy az arányos képviselet (PR) alkalmazása nemcsak lehetővé teheti a kisebb pártok számára, hogy meghatározóakká váljanak az ország törvényhozásában, hanem azt is, hogy túl nagy befolyást szerezzenek (bár ezt némileg mérsékelheti egy elég magas választási küszöb). Ezzel szemben szerintük az SMP általában csökkenti ezt a lehetőséget, kivéve, ha a felek erős regionális alappal rendelkeznek. A Háárec egyik újságírója megjegyezte, hogy Izrael (rendkívül arányos) Knesszetje "nagy hatalmat biztosít viszonylag kis pártoknak, ezzel pedig arra kényszeríti a kormányt, hogy engedjen a politikai zsarolásnak és kompromisszumokat kössön"; Az SMP-t védő Tony Blair azzal érvelt, hogy más rendszerek (az SMP javasolt alternatívái) biztosítják kis pártokat tesznek "királycsinálónak", azaz aránytalan befolyást szereznek.
David Cameron volt brit miniszterelnök arról, ha alatt olyan embereket engednek be a parlamentbe, akik nem végeztek az első helyen a kerületükben, úgy nyilatkozott, mint "egy olyan parlamentet, amely tele van második helyezettekkel, akiket igazából senki sem akart, de nem is tiltakozott ellene"."David Cameron. "David Cameron: why keeping first past the post is vital for democracy." Daily Telegraph. 30 Apr 2011 Winston Churchill azért bírálta az alternatív szavazási rendszert, mivel az szerinte "a legértéktelenebb jelöltekre adott legértéktelenebb szavazatok határozzák meg".
Érvek a relatív többségi rendszer ellen
Nem reprezentatív alt=|bélyegkép|600x600px A relatív többségi rendszert leggyakrabban azért kritizálják, mert nem tükrözi a választói akaratot a versengő pártoknak ítélt parlamenti/törvényhozói helyek számában. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a választási rendszer alapvető követelménye a választók véleményének pontos képviselete, de az SMP ebből a szempontból gyakran kudarcot vall. Gyakran "hamis többséget" hoz létre azzal, hogy felülreprezentálja a nagyobb pártokat (a parlamenti/törvényhozói helyek abszolút többségét olyan pártnak adja, amely nem kapta meg a szavazatok abszolút többségét), míg a kisebbeket alulreprezentálja. Az itt található diagram, amely a kanadai 2015-ös szövetségi választást foglalja össze, bemutatja, hogy az SMP hogyan tudja hamisan (aránytalanul) mandátumokra konvertálni a szavazatokat.
A fordított többség (a vesztesek győzelme) A többség megfordítása vagy a választás inverziójaMichael Geruso, Dean Spears, Ishaana Talesara. 2019. "Inversions in US Presidential Elections: 1836-2016." NBER paper olyan helyzet, amikor a szavazatok összesített többségét megszerző párt elveszíti a választást, vagy nem szerez több mandátumot. Az inverzió híres példái közé tartoznak a 2012-es ghánai, az 1978-as és az 1981-es új-zélandi, valamint az 1951-es egyesült királyságbeli választások. Arra, hogy az országos szavazatok alapján második helyezett párt több mandátumot szerzett, mint az első, híres példa a 2019-es kanadai választás.
Még akkor is, ha egy párt a szavazatok, több mint felét szerzi meg egy szinte tisztán kétpárti versengésben, lehetséges, hogy a második helyezett megszerezze a mandátumok többségét. Ez történt Saint Vincentben és a Grenadine-szigeteken 1966-ban, 1998-ban és 2020-ban, valamint Belize-ben 1993-ban.
Ez nem feltétlen a választókerületek aránytalansága miatt van. Még ha minden mandátum ugyanannyi szavazatot is képvisel, a második helyezett párt (országosan szavazatban) a mandátumok többségét szerezheti meg hatékony szavazatelosztással. Ha szűkösen mandátumot nyerünk, máshol pedig nagy fölénnyel veszítünk, akkor hatékonyabb, mintha nagy különbséggel mandátumot nyernénk, máshol pedig szűken veszítenénk. A mandátumok többségéhez elegendő, ha a választókerületek többségében több szavazatot nyernek. Ez még csak két párt és egyenlő választókerület mellett is a teljes szavazatok alig több mint egynegyedét jelenti.
Földrajzi problémák bélyegkép|600x600px| A regionális pártok arányosan több mandátumot szereznek, mint amennyi szavazati arányuk. Szavazatok (balra) és mandátumok (jobbra) A 2019-es brit parlamenti választás a Konzervatív és Munkáspárt eltávolításával.
Földrajzi favoritizmus Az SMP általában azokat a pártokat részesíti előnyben, amelyek szavazatukat bizonyos szavazókörzetekre (vagy tágabb értelemben meghatározott földrajzi területekre) koncentrálhatják. Ennek az az oka, hogy ezzel sok helyet szereznek, és nem „pazarolnak el” sok szavazatot más területeken.
A Brit Választási Reform Társaság (ERS) szerint a regionális pártok profitálnak ebből a rendszerből. "A földrajzi bázissal az Egyesült Királyságban kisméretű pártok még mindig nagyon jól teljesíthetnek."
Másrészt a kisebb pártok, amelyek nem koncentrálják szavazataikat, általában sokkal alacsonyabb mandátumarányt kapnak, mint a szavazatok, mivel elveszítik a megmérettetett mandátumok nagy részét, és szavazatuk nagy részét „elpazarolják”.
Az ERS azt is kijelenti, hogy a sok különálló körzetet használó FPTP-választásokon "a földrajzi bázissal nem rendelkező kis pártok nehezen tudnak mandátumot szerezni".
A Make Votes Matter azt mondta, hogy a 2017-es brit parlamenti választásokon "a Zöld Párt, a Liberális Demokraták és a UKIP (kisebb, nem regionális pártok) a szavazatok 11%-át kapták meg közöttük, de a mandátumok mindössze 2%-án osztoztak". A 2015-ös brit parlamenti választások szerint "ugyanaz a három párt kapta az összes leadott szavazat csaknem negyedét, de ezek a pártok a mandátumok mindössze 1,5% -án osztoztak."