Az Északkeleti Egyetem (Northeastern University, NU vagy NEU) egy magántulajdonú kutatóegyetem, melynek fő campusa Bostonban található. Több mint 38 000 hallgatójával a Northeastern a beiratkozott hallgatók számát tekintve Massachusetts legnagyobb egyeteme.

A Northeastern több campussal is rendelkezik az Egyesült Államok különböző városaiban, többek között Charlotte (Észak-Karolina), Seattle (Washington), San Jose és Oakland (Kalifornia), valamint Miami (Florida) területén, valamint az Egyesült Királyságban Londonban, illetve Kanadában Torontóban és Vancouverben. 2024-ben a Marymount Manhattan College is beolvadt az egyetembe, így már New Yorkban is rendelkezik campussal olyan világhírű intézmények mellett, mint a Columbia és az NYU.

Az egyetemes rangsorokban világszinten 2024-ben a 198. helyet foglalta el. Az évi közel 100 000 jelentkezőből csak 5100 nyer felvételt, ami mindössze 5,2%-os felvételi arányt jelentett 2024-ben, 5,6%-osat 2023-ban; ezzel az Északkeleti Egyetem a világ egyik legnehezebben elérhető felsőoktatási intézménye.

Története 1896-ban a bostoni YMCA vezetői megalapították a Fiatal Férfiak Esti Intézetét, ahol könyvtárosi, nyelvi és orvosi képzések is folytak. Az intézetben „minden erkölcsös fiatalembernek” jó minőségű oktatást ígértek. Miután az épület leégett, az intézet 1913-ban új helyre költözött.

1898-ban a Harvard és a Bostoni Egyetem jogi intézetei, valamint James R. Dunbar bíró segítségével létrejött a jogi iskola. 1904-ben megnyílt a politechnikai, 1907-ben pedig a pénzügyi intézet. A nappali oktatás 1909-ben indult el. 1906-ban törvényjavaslatot nyújtottak be az állami törvényhozáshoz az Északkeleti Főiskola megalapításáról, amelyet márciusban fogadtak el.

1909-ben a Politechnikai Intézet a környékbeli cégekkel (főképp vasúti vállalatokkal) együttműködésben nyolc fővel duális képzést indított, ahol négynapos elméleti és gyakorlati hetek váltották egymást. 1920-tól a Mérnöki Kooperatív Intézet (később Mérnöki Intézet) építő-, vegyész-, villamos- és gépészmérnöki diplomákat is kibocsáthat. Az intézet kooperatív képzési formáját később az összes szervezeti egység adoptálta.

1917. március 30-án az első rektor Frank Palmer Speare lett. Az intézmény öt év múlva egyetemmé alakult, 1923-tól pedig orvosi és fogorvosi kivételével bármilyen diplomát kibocsáthat.

A bölcsészettudományi főiskola 1935-ben nyílt meg. 1937-ben megalakult a Northeastern University Corporation, melynek kuratóriuma 31 egyetemi munkatársból és nyolc YMCA-tagból állt. A második világháborút követően az intézménybe nők is jelentkezhettek, 1948-ban pedig függetlenedtek a YMCA-től. A rektori pozíciót 1959 és 1975 között Asa S. Knowles töltötte be; regnálása alatt nőtt a szakok száma, modernizálták az épületeket, valamint megnyílt a tanárképző és a büntetőjogi intézet is.

Az 1959 és 1975 közötti időszakban, amelyet a vietnámi háború és az intézményesített diszkrimináció elleni küzdelem miatt a „hallgatói lázadás korának” is neveznek, az egyetemen jelentősen növekedett a sokszínűség: míg 1959-ben a hallgatók többsége Boston környéki fehér férfi, addig 1975-re harmaduk nő, öt százalékuk pedig fekete bőrű volt. A nők arányát a női kollégium átadásával, valamint a Boston-Bouvé nők számára nyitva álló pszichológiai főiskola integrálásával próbálták tovább növelni. Az 1982-ben megnyílt Khoury Főiskola az USA első számítástechnikai felsőoktatási intézménye volt.

Az 1980-as években Kenneth G. Ryder rektor regnálása alatt a hallgatói létszám elérte az ötvenezer főt; 1989-es nyugdíjazásával a növekedés lelassult. 1991-ben 17 millió dolláros hiányt jelentettek, melynek pótlására nem álltak rendelkezésre a szükséges források. John A. Curry rektor számos munkatársat elbocsátott, a hallgatói célközönséget pedig szűkítette; regnálása végére a jelentkezők száma lassú emelkedésnek indult. Nyugdíjba vonulását követően a diáklétszám huszonötezer főre esett vissza; utódja, Richard M. Freeland úgy döntött, hogy a jelentkezésnél a már végzettekhez hasonló személyeket céloznak meg.

Freeland elsősorban a gyakorlati oktatás fejlesztésére fókuszált. Az 1990-es években 485 millió dolláros fejlesztési program kezdődött, melynek keretében osztálytermek és sportlétesítmények is épültek. A kooperatív képzéseket decentralizálták, és négy negyedév helyett két félévig és két nyárig tartottak; ehhez a tanszékeknek a kurzusokat újra kellett szervezniük. Freeland megalapította az ekkor ritkaságnak számító marketing tanszéket, valamint a tandíjaktól való függés csökkentése érdekében adománygyűjtést indított.

1995 és 2007 között a felvételi pontszámok növekedtek; a jelentkezők száma megduplázódott, az elbocsátások száma pedig csökkent. 1998-ban Freeman az elégséges bevételek biztosításához évi 2800 felvételizőt tartott szükségesnek. Szerette volna, ha az intézmény a U.S. News & World Report rangsorának száz legjobb egyeteme között szerepelne; ezt 2005-re érték el. Freeland 2006. augusztus 15-én mondott le, utódja Joseph E. Aoun.

2004 és 2009 között 75 millió dollárt fordítottak az oktatás fejlesztésére, ekkor az oktatói létszám száz főre (később háromszázra) bővült. Aoun fontosnak tartotta a kapcsolatokat is: az egyetem a városrészek vezetői mellett más felsőoktatási intézményekkel és múzeumokkal is partnerszerződéseket kötött. Az intézmény a U.S. News & World Report 2015-ös rangsorában a 42., a 2021-esben a 49. helyet foglalja el.

Richard D’Amore és Alan McKim 2012 környékén hatvanmillió dollárt adományozott az üzleti intézetnek. A 2013-ban indított Empower Campaign keretében 2017-ig egymilliárd dollárt akartak összegyűjteni (ezt 2015-ben további negyedmilliárddal emelték). 2017 októberében bejelentették, hogy több mint 3800 szervezet és több mint százezer magánszemély összesen 1,4 milliárd dollárt adományozott.

Campusai Az egyetemnek 14 campusa van világszerte, a legtöbb az egyesült államokban. Az egyetem fő campusa Bostonban található. Boston, Massachusetts, USA A fő campus, 1898-ban alapították Arlington, Virginia, USA Northeastern University Arlington Burlington, Massachusetts, USA Northeastern University Innovation Campus at Burlington Charlotte, Észak-Karolina, USA Northeastern University in Charlotte London, Egyesült Királyság 2010-től New College of the Humanities, majd 2019-től Northeastern University – London New York City, New York, USA 1936-tól Marymount Manhattan College, majd 2025-től Northeastern University – New York City Miami, Florida, USA Northeastern University Miami Nahant, Massachusetts, USA Northeastern University Marine Science Center Oakland, Kalifornia, USA Mills College at Northeastern University Portland, Maine, USA Roux Institute - Northeastern University Seattle, Washington, USA Northeastern University Seattle San José, Kalifornia, USA Northeastern University in Silicon Valley Toronto, Kanada Northeastern University – Toronto Vancouver, Kanada Northeastern University – Vancouver

A bostoni campus A harminc hektáros létesítmény a Huntington és Columbus sugárutak mentén fekszik; belvárosi elhelyezkedése ellenére jelentős mennyiségű a zöldterület aránya. A campust 2019-ben az ArbNet arborétummá nyilvánította. Az interdiszciplináris központot a Bostoni Építésztársaság a város legszebb épületének választotta. A World Series baseballbajnokság első mérkőzését a ma az egyetem részét képező Huntington Avenue Groundson játszották. Az eseménynek Cy Young szobra állít emléket.

Egy 2014-ben indított kezdeményezés keretében a bostoni campus területén különböző műalkotásokat helyeztek el.

Kialakítása A nagy gazdasági világválság idején a hallgatói létszám elérte a 4600 főt, így Frank Palmer Speare rektor a campus bővítése mellett döntött. A Huntington sugárúton 1938 októberében megnyitott Richards épületet a Shepley Bulfinch építésziroda tervezte. A létesítmény szürke téglaburkolata és függőleges sávban elhelyezkedő ablakai szolgáltak az 1944-es arculati terv alapjául. A Boston Evening Transcript az új épületeket „modernista klasszikus” stílusúként jellemezte.

1961-ben a sportlétesítmények helyszínéül megvásárolták a United Drug Company tulajdonában álló területet. Az 1911-ben épült létesítmény a campus addigi arculatától jelentősen eltért.

Az interdiszciplináris mérnöki komplexum kivitelezése 225 millió dollárba került. Később az intézmény autonóm járműirányítási kutatólétesítmény megnyitását jelentette be.

Fenntarthatóság Az intézmény 2011-ben a Fenntartható Befektetések Intézetétől A- minősítést kapott, a Princeton Review 2010-ben pedig a 15 legzöldebb intézmény közé sorolta. A GreenMetric 2011-es rangsora szerint az ország első, valamint a világ második legzöldebb intézete. A 2014-es országos értékelésben szintén első helyen végzett.

A bostoni településrendezési tervvel összhangban az International Village kollégiuma 2010-ben aranyfokozatú LEED-minősítést kapott. Az egyetem első LEED-minősítésű épülete a 2010-ben felújított Dockser volt. Az East Village ezüst, az interdiszciplináris központ pedig arany minősítést kapott. A LightView apartmankomplexumnál a platina minősítésre törekszenek.

A Massachusettsi Kertészeti Társaság a dedhami kampuszt 2004-ben aranyéremmel tüntette ki.

Közbiztonság Az egyetem önálló rendőrséggel rendelkezik, amely 2019-ben elnyerte a Rendfenntartó Szervezetek Akkreditációs Bizottsága kiválóságdíját. Az intézményt a Reader’s Digest 2008-ban az ország második legbiztonságosabb egyetemének választotta.

Közösségi közlekedés A bostoni campus a Massachusetts Bay Transportation Authority narancssárga vonalával és a zöld vonal E szárnyvonalával, valamint a 39-es busszal közelíthető meg. A közeli Ruggles állomásról három vasúti és 14 buszjárat érhető el.

Részei bélyegkép|jobbra|Matthews Aréna bélyegkép|jobbra|A West Village 2021 őszén Krentzman tér A Huntington sugárútra néző tér az egyetem nevét tartalmazó téglafalról ismerhető fel. Az Ell, Dodge és Richards épületek között elhelyezkedő terület névadója Harvey Krentzman üzletember, az intézmény egykori hallgatója.

Ell épület Az 1947-ben megnyílt létesítményben irodák, tantermek és a 992 férőhelyes Blackman Auditórium található meg. Az ötszintes épület a Dodge-hoz hasonlóan a legfontosabb létesítményeket összekötő alagúton át is megközelíthető. Névadója Carl Ell egykori rektor.

A 93 négyzetméteres Gallery 360-ban hallgatók, munkatársak és vendégalkotók műveit is kiállítják. A galéria kurátori feladatait a Művészeti, Média és Tervezési Főiskola látja el.

Dodge épület Az 1952-ben megnyílt épületben ma az üzleti intézet működik. Névadója Robert Gray Dodge, a kuratórium egykori elnöke. A létesítményben tantermek, társalgó, irodák, valamint a könyvelői intézet székhelye található. A Dodge alagúton is megközelíthető. A Snell megnyitásáig az épület alagsora szolgált az egyetem elsődleges könyvtáraként.

Richards épület A korábban a nyugati épület nevet viselő, 1938 októberében átadott létesítmény az egyetem legrégebbi épülete; szürke burkolata és függőleges sávokban elhelyezkedő ablakai szolgáltak az eredeti arculati terv alapjául. Névadója James Lorin Richards kuratóriumi tag. Jelenleg irodák és tantermek találhatóak itt.

Millenniumi park A Forsyth és Leon utcák közelében található füves terület 1998-ra, az egyetem fennállásának századik évfordulójára készült el. A tér a hallgatói szervezetek kedvelt rendezvényhelyszíne.

Interdiszciplináris kutatóközpont A 2014. február 21-ei alapkőletételt követően 2017-ben átadott központ húszezer négyzetméternyi oktatási térrel áll az orvosi, mérnöki és informatikai szakos hallgatók és oktatók rendelkezésére. Az átriumban egy csigalépcsőt építettek ki, valamint az épületben 280 fős előadóterem is található.

Matthews Aréna