Az Architects brit metalcore zenekar az angliai Brightonból.
Története 2004-ben alapította a zenekart a Searle testvérpár: Dan és Tom Searle. Jelenleg 5 tagból áll az együttes: Sam Carter (ének), Dan Searle (dob), Alex Dean (basszusgitár), Adam Christianson (gitár), Josh Middleton (gitár).
Zenéjükre több híres zenekar is nagy hatással volt, például a The Dillinger Escape Plan. Első 3 albumuk inkább a kaotikus, kemény és ritmikailag komplex zenei stílus irányában készült, a 2011-ben megjelenő The Here and Now album azonban már inkább melodikus stílusú volt, melynek köszönhetően a zenekartól sok rajongó elidegenült. Egy évvel később, 2012-ben a zenekar visszatért gyökereihez a Daybreaker című albumukkal. Az ebben az albumban hallható dalszövegek erősen bírálják a politikát. A zenekarnak az áttörő sikert a 2014-ben megjelent, 6. albumuk, a Lost Forever // Lost Together hozta meg, ezzel nyerte el az együttes a szakma elismerését, és ez hozta meg a népszerűséget is.
Nem sokkal az All Our Gods Have Abandoned Us című album megjelenése után, 2016-ban a zenekar alapító tagja és korábbi gitárosa, Tom Searle tragikus körülmények között elhunyt. 2017 szeptemberében az együttes kiadta a Doomsday című dalukat, amely az utolsó volt, melyen Tom dolgozott halála előtt. A 2018-ban kiadott Holy Hell című album volt az első, amelyet a zenekar Tom nélkül vett fel. A jelenlegi legfrissebb albumuk 2021 februárjában jelent meg For Those That Wish to Exist címmel.
Tagok
Jelenlegi Dan Searle – dob, ütőhangszer Sam Carter – ének Alex "Ali" Dean – basszusgitár, billentyűk Adam Christianson – gitár, vokál Josh Middleton – gitár
Korábbi Tim Lucas – basszusgitár (2004–2006) Matt Johnson – ének (2004–2007) Tim Hillier-Brook – ritmusgitár (2004–2012) Tom Searle – gitár, billentyűk (2004–2016; 2016-ban elhunyt)
Diszkográfia
Nightmares (2006) Ruin (2007) Hollow Crown (2009) The Here and Now (2011) Daybreaker (2012) Lost Forever // Lost Together (2014) All Our Gods Have Abandoned Us (2016) Holy Hell (2018) For Those That Wish to Exist (2021) The classic symptoms of a broken spirit (2022)
Források "Architects Announce New Album, For Those That Wish To Exist". Kerrang!. 21 October 2020. Retrieved 21 October 2020. Richard G. (September 2008). "Architects | Interviews | Lords of Metal". Lords of Metal ezine. Retrieved 21 July 2012. "Architects Biography". SortMusic.com. Archived from the original on 2 February 2016. Retrieved 1 December 2015. Chris Harris (3 July 2011). "Architects Rejoined By Bassist Alex Dean". Gun Shy Assassin. Archived from the original on 22 September 2012. Retrieved 17 July 2011. "Architects Guitarist Tom Searle Dies at 28 After Cancer Battle". Archived from the original on 15 May 2017. Retrieved 11 May 2017.
Kategória:2004-ben alakult együttesek Kategória:Brit metalegyüttesek