A magyar országgyűlési választási rendszer határozza meg, hogy hogyan választják Magyarországon a parlamenti képviselőket. A jelenleg hatályos szavazási rendszer egy kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló vegyes rendszer, ami azt jelenti, hogy a képviselők egy részét egyéni ágon választják (helyi, egymandátumos választókerületekben), egy másik részét pedig kompenzációs listáról a pártlistás szavazatok és az egyéni ágról átvitt töredékszavazatok alapján.

Az rendszerváltás idején jóváhagyott, 1989. évi XXXIV. törvény helyébe lépett és 2011-ben elfogadott választási törvény szerint az országgyűlési képviselők választása az addigiaktól eltérően egyfordulós, amivel is vegyes többségi jellegű rendszert még inkább aránytalanra változtatta. Megszűnt az első fordulós részvételi küszöb: a választás akkor is érvényes, ha azon a jogosultak felénél kevesebben vesznek részt.

1997-ben a Horn-kormány idején merült fel német mintára a vegyes arányos képviselet bevezetésének lehetősége: Szigethy István javaslatát az SZDSZ-es képviselők tűzték napirendre az alkotmány-előkészítő bizottságnak a választási rendszerrel foglalkozó albizottságának ülésére, a Fidesz és a KDNP igen, az MSZP és az MDF ugyanakkor nem támogatta, emiatt végül nem került jóváhagyásra. A rendszerváltás idején jóváhagyott, 1989. évi XXXIV. törvény maradt érvényben a vegyes aránytalan képviselettel, amit a helyébe lépett 2011. évi CCIII. törvény egészített ki a győzteskompenzációval.Az MSZP kaszálta el az arányos választási rendszert - elektor.hu

Az országgyűlésben 1990 - 2014 között 386, 2014 óta pedig 199 képviselő dolgozik. A választásokon megszűntek a területi listák, tehát a választók közvetlenül az országos pártlistákra szavaznak. Jelentősen módosult a listás helyek szétosztását befolyásoló töredékszavazatok számítása: az új törvény szerint nemcsak az egyéni választókerületekben alulmaradt jelöltekre adott szavazatok adódnak hozzá a jelölt pártjának országos listájára érkezett szavazatok számához, hanem az egyéni választókerület győztesei után is jár „töredék” (győzteskompenzáció) — annyi, amennyi a győztes és a második helyezett szavazatainak különbsége (mínusz 1).https://mek.oszk.hu/16000/16042/16042.pdf Körösényi András (szerk.) - A magyar politikai rendszer - negyedszázad után (2015), Budapest: Osiris,

További változás, hogy az országos listákra a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak.

Négyévente (az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában) országgyűlési választásokat kell tartani. Az országgyűlési választás időpontját legkésőbb 72 nappal a választás előtt a köztársasági elnök tűzi ki. Az országgyűlési választás lehet általános vagy időközi.

Választási rendszer típusa A magyar választási rendszer az egyszavazatos pozitív töredékszavazati rendszer (kompenzációs) és a kétszavazatos árokrendszer (nem-kompenzációs) vegyes rendszerek keveréke, ugyanis az árokrendszerhez hasonlóan számlált listás szavazatokhoz hozzáadják a pozitív töredékszavazatokat, amik a vesztes jelöltekre leadott szavazatok (veszteskompenzáció) és a győztesekre leadott többletszavaztok (győzteskompenzáció).

A töredékszavazati módszer nagyban elkülöníti a német típusú vegyes arányos választási rendszertől, amin a pártok által már megszerzett egyéni mandátumokat (nem pedig az érvényesült szavazatokat) veszik figyelembe, így a magyar rendszerben olyan pártok is szerezhetnek "kompenzációs" mandátumot, akik felülreprezentáltak (ez lehet akár győztes-, akár veszteskompenzációból szerzett töredékszavazatokkal). Kompenzációs vegyes választási rendszerekEgyszavazatos vegyes rendszerekKétszavazatos vegyes rendszerekMandátum-kapcsolat alapúMSV, avagy egyszavazatos vegyes rendszerek egyszavazatos MMPMMP, avagy vegyes arányos rendszer (a német rendszer)

AMS (az MMP félarányos verziójának neve az Egyesült Királyságban)

AV+ ("alternatív szavazat plusz")Szavazat-kapcsolat alapúMSV, avagy egyszavazatos vegyes rendszerek (töredékszavazat-visszaszámláló rendszerek)

magyar önkormányzati vegyes választási rendszer (félarányos)

DMP (kéttagú arányos képviseleti rendszer)Hibridek (MSV+árokrendszer): Pozitív szavazatátadás: a magyar (országgyűlési) rendszer Negatív szavazatátvitel: az olasz rendszer (scorporo)

MBTV (vegyes preferenciális szavazat)

Választójog Magyarország alaptörvénye szerint minden állampolgárt általános és egyenlő választójog illet meg, a szavazás pedig mindenkor közvetlen és titkos. A választójog Magyarországon önkéntes és szabad.

Az országgyűlési képviselők választását a 2011. évi CCIII. törvény szabályozza. A választási szabályokat meghatározó törvényeket érintően lényeges változásként a 2012. január 1-től hatályos Alaptörvény megtiltotta, hogy a választásról szóló törvények tartalmáról népszavazást lehessen tartani. A tilalom bevezetésének szükségességét az előterjesztők nem indokolták.

Aktív választójog

Minden, magyarországi lakhelyű személy egy egyéni választókerületi jelöltre és egy pártlistára szavazhat; minden, Magyarországon lakhelyű, a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő személy egy egyéni választókerületi jelöltre és nemzetiségének listájára (annak hiányában pedig egy pártlistára) szavazhat; minden olyan jogosult, akinek nincs magyarországi lakhelye, egy pártlistára szavazhat.

Passzív választójog A passzív választójog a választási rendszer azon eleme, hogy ki vehet részt a választásokon jelöltként. Választójog gyakorlásának korlátozása Magyarország Alaptörvénye SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG fejezet XXIII. cikk (6) bek-ben foglaltak szerint:" Nem rendelkezik választójoggal az, akit bűncselekmény elkövetése vagy belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt. Nem választható az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgára, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából." Ugyanezt megfogalmazhatjuk a következőképpen is: akik közügyektől eltiltás hatálya alá esnek, mivel a választás közügy, akiket elmebeli állapotuk miatt a 2013. évi XXXVI. törvény 9/A. alcíme alapján kizártak a választójog gyakorlásából

Egyéni választókerületek

Minden országgyűlési egyéni választókerületben (OEVK) egy országgyűlési képviselő választható. A választókerületek kialakításánál a következőket kell figyelembe venni:

nem léphetik át a főváros és a vármegyék közigazgatási határait, összefüggő területeket kell alkossanak, a választásra jogosultak száma az átlaghoz közelítő kell legyen.

A főváros és a települések több választókerületre oszthatók, ha ezt a jogosultak száma indokolja – a kerülethatárokat nem kell figyelembe venni. Egy OEVK választóinak száma az egyéni választókerületek választásra jogosultjainak országos számtani átlagától 15%-nál nagyobb mértékben csak kivételes esetben térhet el, 20%-nál pedig újra kell rajzolni az érintett OEVK határait.

Az egyéni választókerületek határait a választások napja és az azt megelőző év január 1. között módosítani nem lehet. középre|266px|Magyarországi országgyűlési egyéni választókerületek térképe 2014–2026 között Vármegye Egyéniválasztókerületekszáma 2014–2026 2026–1.Budapest 18 162.Baranya 43.Bács-Kiskun 64.Békés 45.Borsod-Abaúj-Zemplén 76.Csongrád-Csanád 4 4Más kerülethatárokkal.7.Fejér 5 58.Győr-Moson-Sopron 59.Hajdú-Bihar 610.Heves 311.Jász-Nagykun-Szolnok 412.Komárom-Esztergom 313.Nógrád 214.Pest 12 1415.Somogy 416.Szabolcs-Szatmár-Bereg 617.Tolna 318.Vas 319.Veszprém 420.Zala 3Összesen 106

Jelöltállítás Egyéni képviselőjelöltként annak a legalább 18 éves, magyar állampolgárságú személynek a neve kerülhet a szavazólapra, aki legalább 500, az ajánló személyi számával és aláírásával ellátott ajánlást tudott összegyűjteni. Az ajánlásokat minden induló képviselő az NVI által kiadott ajánlóíven gyűjti. Egy választópolgár érvényesen a lakóhelye szerinti választókerületben több jelöltet is támogathat. Egyéni képviselőjelölt lehet független vagy párt jelöltje. A pártok állíthatnak közös jelöltet is, de egy jelölt csak egy EVK-ban fogadhat el jelölést.

Országos listát az a párt állíthat, amelynek 71 választókerületben, de legalább 14 vármegyében és Budapesten van egyéni jelöltje.

Egy párt állíthat saját vagy más párttal közös listát, azonban csak egy lista állításában lehet érdekelt. Az országos lista zárt, meghatározott sorrendben szerepelnek rajta a képviselők, számuk a listán megszerezhető helyek legfeljebb háromszorosa lehet. Amennyiben egy képviselő szerepel egy párt országos listáján, úgy egyéniben is az adott párt színeiben kell induljon.

Nemzetiségi listát állíthatnak az országos nemzetiségi önkormányzatok. A nemzetiségi lista állításához a nemzetiségi választópolgárok 1%-ának, de legfeljebb 1500 főnek ajánlása szükséges. A nemzetiségi listának legalább 3 főből kell állnia, a nemzetiségek nem alkothatnak közös listát.

A választás eredményének megállapítása Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Szavazategyenlőség esetén időközi választást kell kiírni, és minden, az adott választókerületben leadott szavazatból töredékszavazat lesz.

Nem kap mandátumot az a pártlista, amely nem éri el a párt-, illetve nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább 5 %-át. Ez a küszöb két párt közös listájánál 10%, három vagy annál több pártnál 15% (a töredékszavazatok nélkül).

A töredékszavazatok számítása Az egyéni választókerületekben keletkeznek töredékszavazatok is az egyéni jelöltek választása során, melyek az országos pártlistákra leadott szavazatokhoz adódnak hozzá. Töredékszavazatnak minősülnek az azon egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazatok, akik végül nem szereztek mandátumot az adott kerületben, illetve a mandátumot szerzett képviselőjelölt és a másodikként végzett jelölt közötti szavazatkülönbség eggyel csökkentett értéke. Ez természetesen csak akkor érvényes, ha átlépték az országos listás küszöböt. Független jelöltnél nincs töredékszavazat.

Az országos listáról megszerezhető mandátumok kiosztása Össze kell adni az 5%-os limitet (két párt közös listája esetén 10%, három vagy annál több pártnál 15%) elért pártokra leadott töredékszavazatokat, a pártlistás szavazatokat és a nemzetiségi listára leadott szavazatokat, majd az így kapott számot el kell osztani 93-mal, ezt a számot el kell osztani 4-gyel, ez az egész szám lesz a kedvezményes kvóta. Az a nemzetiségi lista kaphat 1 kedvezményes mandátumot, ahol a szavazatok száma meghaladja az előbb megállapított számot.

Az országos listán megszerezhető 93 mandátumot annyival kell csökkenteni, amennyi kedvezményes mandátum ki lett osztva. Például ha 1 német és 1 cigány kedvezményes mandátumot osztanak ki, akkor már csak 91 kerül kiosztásra a pártok és a nemzetiségek között.

Az így fennmaradó mandátumok d’Hondt-mátrix segítségével kerülnek kiosztásra azzal a kiegészítéssel, hogy a pártlisták összesített szavazatai mellé felírjuk még a nemzetiségi listák kedvezményes kvótával csökkentett szavazatait is. Így még ők is kaphatnak mandátumot a kedvezményesen felül.

Az országos lista által megszerzett mandátumokat a jelöltek az országos listán elfoglalt helyük sorrendjében szerzik meg úgy, hogy a listáról törlésre kerülnek az egyéni választókerületben mandátumot szerző jelöltek. Amennyiben az országos listán maradt jelöltek száma kevesebb, mint a kiosztható mandátumok száma, akkor a ki nem osztott mandátum betöltetlen marad.

Példa A szemléltetés egyszerűbbé tétele érdekében példánkban mind a képviselői helyek, mind a választók számát a valósághoz képest egy nagyságrenddel alacsonyabban határozzuk meg. Tehát 199 helyett legyen a képviselői helyek száma: 19. Ebből (106 helyett) 10 egyéni, (93 helyett) 9 listás mandátum.