bélyegkép|Mandzsúriai kivándorlásra telepeseket toborzó japán nyelvű plakát 1935-ből bélyegkép|A Mandzsukuo bábkormányának angol nyelvű propagandája: Mandzsukuo. Egy új nemzet napja. A fotón két japán földművelő telepes látható bélyegkép|Tomija százados, a betelepítések egyik korai hangadója bélyegkép|Japán propagandaplakát arató japán nőről Mandzsúriában: a boldog ábrázat és bő termés a mandzsúriai földi paradicsomot igyekszik sugalmazni bélyegkép|Japán rizstermesztő telepescsalád egy Harbin melletti faluban bélyegkép|Janaihara Tadao professzor, a telepítések egyik prominens ellenzője Japánban bélyegkép|A hadseregbe besorozott mandzsúriai japán telepesek férfiai 1940 körül bélyegkép|Szóját kapáló japán asszonyok bélyegkép|Egy telepescsalád portája Mandzsúriában bélyegkép|Önvédelmi lőgyakorlat japán telepesnőknek. A kiképzés célja, hogy az otthon maradó asszonyok is legyenek képesek megvédeni a gyerekeket és a földbirtokot veszély esetén bélyegkép|Japán propagandaplakát 1936-ból, Mandzsúria japán megszállásának 5. évfordulójáról (a kép a terület felszabadítója-ként és a helyi nép barátja-ként mutatja be a japán katonát) bélyegkép|Japán hotel Talienben, a Yamato bélyegkép|Kényszermunkára hurcolt kínaiak 1937-ben bélyegkép|A ötéves tervet követő második nagy betelepítési hullám Hirota Kóki miniszterelnöksége alatt vette kezdetét. Ekkor fogadták el az 5 millió japán betelepítését célzó tervet 1956-ig. Hirotát egyebek mellett a kínai-japán háborúban elkövetett bűnökért Tokióban felakasztották 1948-ban bélyegkép|Japán katonák mandzsúriai telepesek asszonyaival és azok gyermekeivel barátkoznak 1942. január 1-jén bélyegkép|Szovjet bevonulás Harbinba. A kínai lakosság felszabadítókként üdvözli őket bélyegkép|Kitelepített japánok menetelnek Mandzsúriában 1946 májusában
A mandzsúriai japán telepesek a Japán által fenntartott Mandzsukuo bábállam japán nemzetiségű lakossága volt, akik körülbelül 1950-ig éltek a területen. A japán bevándorlás már azelőtt megindult Mandzsúriába, hogy a japánok a területet „önállósították” Kínától, ám nagyobb méreteket 1932-őt követően öltött. Mandzsúriában szinte mindenféle társadalmi osztályból származó japán ember élt, de az állam elsősorban mezőgazdasági dolgozókat igyekezett az országba telepíteni, olyanokat, akik odahaza terhet jelentettek a gazdaságnak (pl. földnélküliek voltak).Japan in Manchuria: Agricultural Emigration in the Japanese Empire, 1932-1945 (monash.edu) Számukról különböző becslések vannak, a legnagyobb szerint 1945-ben, Mandzsukuo összeomlása előtt legalább egymillió japán civil élhetett Mandzsúriában.
A japánokat a kínai emberek földjeitől és más ingatlanjaitól való megfosztásának árán telepítette a kormányzatuk (és a hírhedt Kvantung-hadsereg) Mandzsúriába. Sokuknak nehéz sors jutott a háború végén, a japán vereséget követően. Sokan lettek bosszúk és túlkapások áldozatai, míg az anyaországban szintén megkülönböztetésnek voltak kitéve a honfitársak részéről: hikiagesá-nak, magyarul hazatelepítettek-nek bélyegezték őket. Különösen nehéz helyzetben voltak a mandzsúriai születésű japánok. A hazai társadalom ugyanis megvetette őket, mert számukra az árulást és a nemzeti szégyent szimbolizálták.The fate of Japanese settlers in Manchuria (endofempire.asia)
A japán-kínai viszonynak ma is egyik sebezhető pontja a mandzsúriai betelepítések. Japánban ugyanis sokan nem akarják tényként kezelni a birodalom által, a második világháborúban művelt háborús bűnöket és egyéb kihágásokat. Sokan (így történészek is) a betelepítésekre úgy tekintenek, hogy azzal a virágzás és a modernizáció vette kezdetét, a kínai lakosság ezzel kapcsolatos hátrányait bagatellizálják. Ezzel szemben már akkoriban rengeteg japán ellenzője volt a mandzsúriai betelepítéseknek, ugyanis prominens japán személyiségek (többek között tudósok) úgy látták, hogy a japán migránsoknak többet árt, mint használ a Mandzsúriában való letelepedés.
Mindazonáltal, ha a két ország közötti múltról esik szó a japán és kínai politikusok között, mind a kínai, mind a japán fél ritkán hozza szóba az erőszakos betelepítéseket, ami ezen a területen egyedülálló jelenségnek is nevezhető.What Happened to the Settlers the Japanese Army Abandoned in China (chinafile.com)
Előzmények Mandzsúria már 1905-től japán befolyás alá került, az orosz–japán háborút követően váltotta Japán az Orosz Birodalmat a térségben. Japán már ekkor koncessziókat szerzett pl. vasútvonalak építésére, érdekeltségeket létesített és beruházásokat alapított Mandzsúriában. A japán expanzió kifejezett célja Mandzsúria és Északkelet-Kína megszerzése, ahol nyersanyagra, szabad munkaerőre és termőföldekre tehet szert, melyre a rohamtempóban fejlődő japán iparnak égető szüksége volt.
A terület irányításában (így adóbeszedésben) már ekkor szerepet kaptak a japán adminisztrációs szervek és a Kvantung-hadsereg, amely fegyveresen védte a japán érdekeket.
Mandzsúriát a japánok az első világháború után már egyszer megszállták, de 1925-ben amerikai nyomásra ki kellett üríteniük. A továbbiakban viszont megerősödött a japánok meggyőződése, hogy Mandzsúriát el kell foglalni. Erre lehetőséget a mukdeni incidens adott 1931-ben, amelyet Mandzsúria japán megszállása követett. A következő évben kikiáltották Mandzsukuót is.
Betelepítések 1931-ben már legalább 100 ezer japán élt Mandzsúriában, akik a korábbi évek-évtizedek során telepedtek itt meg. Ők legfőképp városi munkások, veterán katonák és tisztségviselők voltak. A japán vezetés már korábban is próbálkozott a szisztematikus betelepítéssel, de ezek a kísérletek akkor nem jártak eredménnyel. Ráadásul a motiváció is más volt. Az akkori betelepítések az orosz gazdasági befolyás csökkentését célozták a térségben. Előzőleg csak Koreában tudtak komolyabb betelepítést elérni 1925-ben.
A korai mandzsúriai gyarmatosításra tett kísérletet képezte az ún. Fekete Sárkány Társaság megalapítása, amely az Amur medencéjében próbált terjeszkedni (az Amur kínai neve Heilong jiang, amely annyit tesz Fekete sárkány folyó). Ez a társaság támogatta a mongol és mandzsu szeparatista törekvéseket is a Csing-dinasztiától.
1926-ban a mukdeni helyőrség századosa Tomija Tetszuo százados tett javaslatot az újabb szisztematikus betelepítésekre Mandzsúriába. Tomija részt vett az 1919-es szibériai intervencióban, ahol érdeklődéssel figyelte a katonáskodó kozák-paraszt közösségeket, ezért feszegette hasonló japán elemek letelepítésének lehetőségét is.
Mandzsúria tartós megszállásával és a japán befolyás stabilizálódásával lendületet kapott a mandzsúriai kivándorlás, amit már a hazai politikusok is egyre nagyobb számban szorgalmaztak, hisz így le tudták venni azt a terhet a japán mezőgazdaságról, amit a földnélküli gazdák jelentettek. A japán kivándorlás lehetőségei amúgy is beszűkültek az 1930-as évekre, ugyanis a korábbi főbb célpontok, mint az Egyesült Államok, Brazília és több másik dél-amerikai ország korlátozni kezdték a japán bevándorlók érkezését.
Nemcsak japán telepesek költöztetésének ötlete merült fel közvetlenül a mukdeni incidens és a mandzsúriai megszállást követően. Az egyik tanácsadói javaslat szerint a csilini vasút további építéséhez koreai munkásokat és felettük ügyelő japán katonákat kell letelepíteni a tervezett vonalbővítés szakasza mentén.
Olaszország már 1912 óta hasonló betelepítéseket folytatott Líbiában, melynek célja akkor a szegény délolasz vidékekről származó munka- és földnélküli emberek földhöz és megélhetési lehetőségekhez való juttatása egy közeli gyarmaton. A líbiai telepítések Benito Mussolini uralmával erőteljesen aktivizálódtak, amikor ezt nacionalista törekvésekkel párosították, hogy ezáltal még jobban Olaszországhoz kössék a területet.
Az ötéves kísérleti terv 1932-ben, a mandzsukuói bábállam deklarálását követően a japán kormány nyomban 380 ezer telepest küldött a területre,Victims of Colonialism? Japanese Agrarian Settlers in Manchukuo and Their Repatriation (apjjf.org) főleg mezőgazdasági dolgozókat, abban bízva, hogy Mandzsúriát ezáltal Japán éléskamrájává alakíthatják. A japán migráció ekkor főleg Dongan tartományt (ma Hejlungcsiang része) érintette. Az ún. agrárbevándorlók (japánul nôdzsô imin) a nagy gazdasági világválság áldozatai voltak. Mandzsúriában ők kapták a kínai gazdák elkobzott földjeit. Ugyanis a Kvantung-hadsereg és a Kelet-ázsiai Fejlesztési Társaság (amely a telepítéseket koordinálta akkor) ahelyett, hogy parlagon heverő területek feltörésébe kezdett, inkább kínaiaktól vett el termőföldet, hogy a telepesek munkáját úgymond megkönnyítse. Más kínai gazdákat erőszakkal arra kényszerítettek, hogy áron alul adják el földjüket japán gazdáknak. A telepeseknek adott birtokok 60%-a származott ilyen erőszakos úton történt földszerzésből. A Kvantung-hadsereg földfoglaló egységeit kizsákmányoló ezredeknek nevezték el. Ez rögvest gyűlöletessé tette a bevándorlókat a kínai emberek szemében.
A Kvantung-hadsereget később is megvádolták azzal, hogy vegyi fegyverekkel irtja a kínaiakat, csakhogy a japán telepesek rátehessék kezüket azok földjeire (egyébként vegyi- és biológiai fegyverekkel történő háborús bűncselekményeket a Kvantung-hadsereg tényleg követett el Kínában és Mandzsúriában).
A kínai lakosság természetesen próbált különféle módon ellenállni a Kvantung-hadsereg földrablásainak, az erőszakos kitelepítéseknek és japán telepesek beáramlásának. Azokat a lázadó területeket, amiket a Kvantung-hadsereg nem tudott egyből megtörni igyekeztek bekeríteni: az új japán kolonista településeket úgy alakították ki, hogy azok gyűrűt vontak az ellenállók lakóhelye köré. Az ilyen területeken azonban állandó összetűzések voltak a kínaiak és a bevándorlók között, amely a japán telepesek életét is megkeserítette.
A telepítési program egy ötéves kísérleti terv része volt, amelynek célja a gazdasági válság hatásainak enyhítése, továbbá a vitás földbérleti és földszerzési ügyek elsimítása szűzföldek kínálásával. Japánban a túlnépesedés már a Meidzsi-korban problémákat okozott a mezőgazdasági szektorban. A másik cél, hogy a japán jelenlét fokozásával erősítsék a japán pozíciókat Mandzsúriában és lehetővé váljék a további előretörés Kína belseje felé.
A telepesek származási helyei Az ötéves terv keretében Mandzsúriába küldött telepesek zöme a Nagano prefektúrából érkezett (kb. 34 ezer ember). Számszerűleg a második helyen a Jamagata prefektúrából jövő telepesek álltak. Harmadik helyen volt a Mijagi prefektúra telepesei. Ezeket követték sorrendben a Kumamoto, Fukusima, Gifu, Tokiói, Kócsi, Akita és Gunma prefektúrákból toborzott telepesek. Japán tanulmányok körülbelül kétezer jenre tették egy család kitelepülésének költségét Mandzsúriába.
Konfliktusok az autochton lakosság és a japán telepesek között A telepítésekkel azonban rögvest problémák kezdődtek, amelyek a konfliktusok forrásai lett. 1937-ben, a Kínával való újabb nagy háború kitörésekor a betelepítések kissé lelassultak. Akkor évente legfeljebb csak 6000 telepest tudtak Mandzsúriába irányítani.
Az újonnan érkezett telepesek között ugyanis sok volt a fiatal család, akiknek csekély tapasztalatuk volt a földművelés területén és nehezen igazodtak el a mandzsúriai termőtalaj adottságain. Ezért feszültséget okozott, amikor többen kínai béreseket kezdtek felfogadni. Ezenkívül Mandzsúriában mintegy 600 ezer rizstermesztéssel foglalkozó koreai is letelepült az 1930-as években, akikkel a viszony ugyancsak feszült volt, mert konkurenciát jelentettek a japánoknak.
A japán kormány továbbá szándékosan telepített ki (száműzött) Mandzsúriába „megbízhatatlan” elemeket Japánból, így például baloldali értelmiségieket.
A betelepülés ösztönzésére a japán kormány jelentős támogatásokat nyújtott a kolonistáknak, hogy vonzóvá tegye az ázsiai kontinensre való kitelepülést a szigetországból. A mandzsúriai japán telepesek idővel több állami támogatást kaptak, mint a szigetországban élő gazdálkodók.