Mojs (Moys, Majs) a 13. században élt magyar főúr, aki IV. Béla idejében 1251 és 1254 között lovászmester, 1256 és 1258 között királyi asztalnokmester, V. István idejében 1270 és 1272 között nádor és a kunok bírája, majd IV. László király uralkodásának idejében 1272-ben szlavón bán, 1276-ban pedig országbíró volt. Az uralkodó Árpád-ház egy ismeretlen rokonával kötött házasságának köszönhetően befolyását haláláig megőrizte. Végakarata egyedülállóan részletes Árpád-kori társadalomtörténeti forrás. Leányai révén Mojs a Meggyesi, Tamási, szekcsői Herceg és a somlyói Báthory nemesi családok anyai ági őse volt.

Pályafutása Mojs a 13. század első évtizedében született, I. Mojs nádor és a Monoszló nembeli Venys három gyermekének egyikeként. Apja családi háttere nem ismert, de minden bizonnyal jómódú, házasságának köszönhetően tekintélyes rokonságból származott, amely feltehetően Szlavóniában birtokolt földeket. Már az 1220-as évektől Béla herceg egyik legfőbb támogatója volt, ennek következtében a királyi udvari pályafutása a Béla és édesapja, András király közötti feszültség miatt nem teljesedhetett ki. II. Mojsnak volt egy bátyja, Sándor, akit 1233-ban királyi kardhordozóként említettek. Azonosítatlan nevű nővérük a Bár-Kalán nembeli Pósa fiához, Nanához ment feleségül.

Apja politikai irányultsága miatt az ifjabb Mojs Béla herceg udvarában nevelkedett. Az idősebb Mojs valószínűleg még Béla 1235-ös trónralépése előtt meghalt. és politikai hagyatékát fia vitte tovább. II. Mojs neve 1245 augusztusában jelent meg először a korabeli feljegyzésekben, amikor IV. Béla király neki adományozta a Dráva folyón túli, akkor Somogy vármegyéhez tartozó Izdencet. Mojs 1250 nyarán részt vett az osztrák herceg elleni királyi hadjáratban. Vélhetően egy nagyobb sereget vezényelt, amely ostrom alá vette és elfoglalta Kirchschlag várát. Érdemeiért 1251-ben a király lovászmesterré nevezte ki. Ebben a minőségében 1254-ig szolgált. Ezt követően 1254-től 1256-ig a Zágráb vármegyéhez tartozó gorai ispánság ura volt. Ezután 1256-tól 1258-ig a asztalnokmesterként és Orbász vármegye ispánjaként működött.

Amikor 1260 körül feszültségek támadtak IV. Béla és legidősebb fia, a trónörökös István herceg kapcsolatában, Mojs vélhetően semleges maradt. Még akkor is távol tartotta magát az eseményektől, amikor a konfrontáció 1262-ben, majd 1264–65-ben belháborúvá fajult. Szűcs Jenő történész úgy vélte, Mojsnak az Árpád-házhoz fűződő családi kapcsolata lehetővé tette számára a két ellentétes fél közötti egyensúlyozást. Ennek ellenére Mojs határozottan a király bizalmasai közé tartozott. Béla király kedvelt, ifjabb fiának, Béla szlavón hercegnek a hercegi udvarában tárnokmesterként szolgált, emellett 1260-tól 1267-ig Somogy és Varasd vármegyék ispáni tisztségét is betöltötte. Egy oklevél 1264-ben Bihar vármegye ispánjaként is említette.. A polgárháború lezárása után, 1266 nyarán részt vett IV. Béla és István közös Bulgária elleni hadjáratában. 1263 körül Mojs három rokonával a Tolna vármegyei Ábrahámban (Dombóvár mellett) ciszterci Szűz Mária tiszteletére kolostort emeltetett. IV. Béla még abban az évben megerősítette az alapítást. Mojs 1272-ben és 1273-ban további földadományokat adott a kolostornak, összesen kilenc Tolna és Bodrog megyei falut és 20 cselédcsaládot adományozott a ciszterci szerzeteseknek.

IV. Béla halála után 1270 májusában fia és egykori ellensége, V. István lépett a magyar trónra. Az új uralkodónak szándéka volt kibékülni néhai apja egykori híveivel, akik a válság közepette, amikor nővére, Anna macsói hercegnő és néhány dunántúli Béla-párti főúr elmenekült Magyarországról II. Ottokár cseh király udvarában kértek menedéket. A béke jeleként Mojsot néhány nappal koronázása előtt Magyarország nádorává tette. Mojs legrangosabb tisztsége mellett 1270-től 1272-ig Sopron vármegye, 1270-ben pedig rövid ideig Szeben vármegye ispánja is volt. Mojs személye az Árpád-házzal és az V. István támogatását élvező monoszló nembeli rokonsággal ápolt családi kapcsolata mellett István „egész Magyarország királya” címével összhangban az egységes kormányzatot jelképezte.

Amikor István az őt megkoronázó Türje nembeli Fülöp érseknek Esztergom vármegyét adományozta, Mojsot bízták meg, hogy ő avassa fel az érseket örökös főispánná. Nem sokkal ezután, Mojs kiváltságokat adott saját alattvalóinak, a kazsoki hospeseknek. Amikor V. István és II. Ottokár viszálya 1271 tavaszán nagyszabású háborúvá fajult, Mojs csatlakozott a királyi táborhoz és részt vett a hadjáratban. Ispáni méltósága ellenére ekkor Sopron várát Osl Jakab és az Osl testvérek védték. Amikor július 2-án a két király követei megegyezésre jutottak Pozsonyban, Mojs a dokumentum aláírói között volt. Mojs volt az első nádor, aki felvette a kunok bírói méltóságát, amely ezt követően a két tisztséget évszázadokra összevonó hivatali címmé vált.

A feudális anarchia korszakának kezdetét jelentette, amikor Gutkeled Joakim 1272 nyarán elrabolta István örökösét, a 10 éves László herceget. V. István, aki sikertelenül próbálta kiszabadítani fiát, Kőkapronca ostrománál súlyosan megbetegedett. Egyik utolsó döntése az volt, hogy augusztus 3-án Mojsot szlavón bánnak nevezte ki, hogy leváltsa az áruló Gutkeledet. A király három nappal később, augusztus 6-án halt meg. A következő években Kun Erzsébet királyné névleges uralkodása alatt két bárói csoport versengett a legfőbb hatalomért. Joakim végül 1272. augusztus 22-re visszanyerte báni tisztségét. Mojs, akit továbbra is a királyi család bizalmasának tartottak ezt követően távol maradt a hatalmi harcoktól. Erzsébet királyné még abban az évben visszaadta Mojsnak a Somogy és Tolna megyei Kazsok, Béc, Csap, Farnas és Ráksi községeket, mert szerinte IV. Béla néhai felesége, Mária királyné ezt megelőzően jogtalanul foglalta el tőle ezeket a vagyonát képező településeket. Mojs 1273-tól 1274-ig Somogy vármegye ispánja volt. Ezt követően IV. László felesége, Izabella királyné udvarához tartozott. 1274 és 1275 között a királynéi udvar pénztárnoka volt. Emellett ugyanebben az időszakban Szepes vármegye ispánjaként is működött. 1275-ben királynéi udvarispán volt. Eközben a következő hónapokban új belháború tört ki Gutkeled Joakim és Csák Péter között. Mojs is részt vett Csák Ugrin kudarcba fulladt kísérletében, hogy Fövenynél (Polgárdi mellett) megsemmisítse Joakim seregét. A királyi udvarba visszatérve Mojs 1275-től 1276-ig ismét Somogy vármegye ispánja volt. 1276 első felében rövid ideig országbíró volt, végül ismét a királynői udvar pénztárnokaként szolgált 1277-től egészen 1280-ban bekövetkezett haláláig.

Családja Felesége Széles körben elterjedt tudományos álláspont, hogy Mojs máig azonosítatlan felesége családi kapcsolatban állt az uralkodó Árpád-házzal. A feleségére való utalás először 1260-ban jelenik meg a korabeli feljegyzésekben, amikor IV. Béla király engedélyezte Mojsnak, hogy örökölt és szerzett vagyonával feleségének és lányainak javára szabadon rendelkezzen, mivel nem voltak férfi leszármazottai. Mojs utolsó végrendeletei 1267-ben, 1270-ben (az 1260-as okirat megerősítése), 1272-ben és 1280-ban ismét megemlítik. Az utóbbiban „nemesi származású hölgyként” (de nobiliorte prosapia) említi feleségét. IV. László király 1281. január 2-án Mojs azonosítatlan feleségét „nővéreként” (soror) említette. László utódja, III. András és házastársa, Kujávia Fenenna királyné az 1290-es évek elején „sógornőjükként” (cognata) is említik.

Számos történész próbálta meghatározni hitvesének kilétét és a királyi dinasztiához fűződő szorosabb rokonságát. Valkai András 16. századi krónikás és udvari történész azt állította, hogy Mojs azonosítatlan felesége egy bizonyos Zsófiával, Imre magyar király állítólagos lányával azonos. Turóczi László jezsuita tudós „Hungaria cum suis regibus” (1768) című művében azt írta, hogy Mojs valószínűleg feleségül vette IV. Béla és Laszkarisz Mária lányát, Szabinát. A királyi család genealógiai ágában azonban nincs feljegyzés „Sabináról”. Wertner Mór történész „Az Árpádok családi története” című monográfiájában (1892) visszautasította ezt az elméletet tekintve, hogy IV. Béla az okleveleiben nem hivatkozott vejeként Mojsra (ellentétben Rosztyiszlav Mihajloviccsal), sőt méltatlan lett volna, hogy Béla eljegyezze lányát egy magával hasonló korú idős úrral. Wertner kizáró tényezőként hangsúlyozta a már említett Mojs és Mária királynő közötti konfliktust is. Wertner azzal érvelt, hogy Mojs felesége csak anyai rokonságban állt az Árpád-házzal, és bizonyos fokig rokon volt Kun Erzsébet királynéval, V. István hitvesével.

Baczka-Madarasi Kis Bálint genealógus „Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban” (1895) című művében Mojs feleségét az Árpád-ház rangidős ágának tagjának tekintette. Wertner szkepticizmusát visszautasítva a korábbi időszakok magyar hercegnői morganatikus házasságainak példáival érvelt. Ezek tükrében a dinasztián belüli konfliktusok mellett Mária királynő lépése Mojs felé nem tűnhetett szokatlannak. Kis Bálint visszautasította Turóczi elméletét a feleség nevére (Sabina) vonatkozóan, amely helyi szájhagyományon keresztül terjedhetett az alapján, hogy Kisszeben (szlovákul: Sabinov) az ő birtoka volt. Kis azzal érvelt, hogy Mojs feleségének neve valójában Erzsébet volt, mivel az ő nevével említették Szent Margit legendájának egyik változatát, mely szerint Mojs és Erzsébet is megjelent IV. László betegágya előtt, aki azonosítatlan súlyos betegségben szenvedett, de 1275-ben felgyógyult belőle. Kis Bálint Wenzel Gusztáv véleményét elfogadva úgy vélte, hogy Erzsébet Rosztiszlav Mihajlovics herceg és macsói Anna hercegnő lánya volt.

Egy bizonyos Leyphilt nevű nemes hölgy 1312-ből származó végrendelete alapján Karácsonyi János történész tanulmányában (1923) azt állította, hogy Mojs özvegyét „Sibyllának” hívták, és Erzsébet királyné feltételezett húgának, Annának volt a lánya. Az okirat szerint a budai beginák Sibylla házában laktak, amely épület korábban Mojs feleségének tulajdona volt, így Karácsonyi feltételezte, hogy a házat róla nevezték el. A történész azt is állította, hogy Anna macsói hercegné helyett Anna, Mojs anyósa jelenik meg Szent Margit legendájában László betegágya előtt (1275). Karácsonyi azzal érvelt, hogy Mojs kétszer nősülhetett. Első felesége 1267-ben vagy 1268-ban halt meg, Mojs később feleségül vette a 20 éves Sibyllát, így V. István belső körének tagja lett. Az egyik orvos, aki meggyógyította a beteg fiatal királyt, egy bizonyos Gratian, Mojs személyes orvosa volt. Karácsonyi Erzsébet királynét és Annát a Kán nemzetséghez sorolta és Jakov Szvetoszlav bolgár főúr személyével hozta kapcsolatba, ám egész elméletét a későbbi történetírás figyelmen kívül hagyta vagy elvetette. Györffy György ennek ellenére elfogadta a „Sibylla” névváltozatot. Jakubovich Emil, aki szintén tanulmányt írt a Turul folyóirat ugyanebben a számában (1923), Karácsonyi dolgozatát „merész hipotézisek egész láncolatára” épültnek nevezte. A történész bebizonyította, hogy Erzsébet királynénak volt egy névtelen nővére, akit Monoszlói Gergely vett feleségül. Jakubovich hangsúlyozta, hogy Margit legendája határozottan azt állítja, hogy Mojs felesége Erzsébet volt. A szentté avatási eljárás vizsgálati jelentésében két alkalommal is helytelenül hivatkoztak Mojsra, mint elhunytra. Jakubovich nem zárta ki, hogy Erzsébet rokona (unokatestvére vagy távolabbi rokona) volt Kun Erzsébet királynénak is.