A Nokia Bell Labs amerikai ipari kutató és tudományos vállalat a finn Nokia cég tulajdonában. A vállalat székhelye a New Jersey állambeli Murray Hillben található, ezen felül több labort működtetnek szerte a világon.

A Bell Labs kutatói nevéhez fűzhetőek többek között az alábbi felfedezések: rádiócsillagászat, a tranzisztor, a lézer, a fotocella, a CCD, az UNIX operációs rendszer, valamint a B, C, C++, S, SNOBOL, AWK, AMPL programozási nyelvek.

A laboratóriumot a 19. században alapították Western Electric Engineering Department néven, és New Yorkban, a 463 West Streeten volt található. 1960-ban New Jerseybe tette át székhelyét. A Nokia 2016-ban vásárolta meg.

Kezdetek és helyszínek

Bell személyes kutatása a telefonnal kapcsolatban 1880-ban, amikor a francia kormány Alexander Graham Bellnek adta a Volta-díjat, 50 000 frankot (nagyjából 10 000 dollár akkoriban és nagyjából 280 000 dollár mostani árfolyamon) a telefon feltalálásáért, a pénzt a Volta Labs megalapítására használta Washington D. C.-ben.

A labor a hang terjedésével, rögzítésével és analízisével foglalkozott. A jelentős profitot a laborból Bell a süketség kutatására, a süketséggel kapcsolatos tudás bővítésére használta fel. Ennek köszönhetően megalkotta a Volta Bureau-t, ami Bell apjának a házában volt található, az 1527 35th Street N.W.-ban, Washington D.C-ben. 1889-ben ez a ház lett a vállalat székhelye.

1893-ban Bell egy új épületet épített, amely az 1537 35th Street N.W-en volt található, speciálisan a labor számára.

A telefon feltalálása után Bell meglehetősen nagy távolságot tartott a Bell-rendszertől úgy általában, de tovább foglalkozott a saját kutatásaival.

Bell Labs-helyszínek

Allentown-Allentown, PA Atlanta-Norcross, GA Centennial Park-Piscataway, NJ Chester-Chester, NJ Columbus-Columbus, OH Crawford Hill-Holmdel, NJ Denver-Denver, CO Grand Forks-MSR-Cavalier, ND Grand Forks-PAR-Cavalier, ND Guilford Center-Greensboro, NC Holmdel-Holmdel, NJ Indianapolis-Indianapolis, IN Indian Hill-Naperville, IL Kwajalein-San Francisco, CA Madison-Madison, NJ Merrimack Valley-North Andover, MA Murray Hill-Murray Hill, NJ Raritan River Center-Piscataway, NJ Reading-Reading, PA Union-Union, NJ Warren Service Center-Warren, NJ Whippany-Whippany, NJ

Kutatások és felfedezések

Az 1920-as évek 1927-ben Herbert E. Ives sikeresen továbbított nagy hatótávolságú 128-vonalas televíziós képet Herbert Hooverről, Washingtonból New Yorkba. 1928-ban B. Johnson és Harry Nyquist megmérte egy ellenálláson a termikus zajt.

Az 1930-as évek Karl Guthe 1932-ben a Bell Labsban rekonstruálta a földönkívüli rádiójelek észlelésére használt antennát.

1930-ben Karl Jansky lefektette a rádiócsillagászat alapjait, amikor a nagy hatótávú rádióhullámokat tanulmányozta. Felfedezte, hogy a galaxisunk középpontja rádióhullámokat bocsát ki.

1931-ben és 1932-ben Leopold Stokowski vezetésével nagy pontosságú, hosszan tartó felvételeket hoztak létre. 1933-ban sztereó jeleket küldtek és fogadtak Philadelphia és Washington D. C. között.

Az 1940-es évek 1947-ben a Bell Labsban feltalálták és megalkották az első tranzisztort.

A korai 1940-es években Russel Ohl feltalálta az első napelemet. 1943-ban Bell kifejlesztette a SIGSALY-t, melyet a második világháborúban használtak a szövetségesek. A brit háborús kódfejtő Alan Turing ebben az időben meglátogatta a Bell Labsot, ahol a rádióüzenetek titkosításán dolgozott, és találkozott Claude Shannonnal.

1947-ben John Bardeen, Walter Houser Brattain és William Bradford Shockley megalkotta a Bell Labs egyik legnagyobb találmányát, a tranzisztort. 1947-ben Richard Hamming megalkotta a Hamming-kódot hibakeresésre és javításra.

1948-ban Claude Shannon kiadta az A Mathematical Theory of Communicationt, az informatika egyik alapművét. A könyv a korábbi Bell-kutatók, Harry Nyquist és Ralph Hartley munkáin alapszik, de azokat nagyban kibővíti.

Az évtized alatt a Bell Labs számos komplex számológépet is készített.

Számítógépek

I. model: Komplex számokkal való műveletekhez. 1939-ben készült el, és 1940-ben kezdték használni. II. model: 1943 szeptembere, a repülési profilok adatpontjainak interpolálására (a lövegirányító teljesítményvizsgálatához szükséges). Ez a modell bevezette a hibafelismerést (önellenőrzés). III. model: 1944. június, ballisztikus számítógép, ballisztikus röppályák számítására. IV. model: 1945. március, továbbfejlesztett ballisztikus számítógép. V. model: Általános célú elektromechanikus számítógép, amelyből kettő készült, 1946 júliusában és 1947 februárjában. VI. model: 1949, egy továbbfejlesztett V. modell.

Az 1950-es évek Az 1950-es évek az informatikára épülő felfedezések körül forgott. A fő kutatás a bináris kódrendszer megalkotása volt. A fő cél a Bell Labs ellátása volt a legújabb mérnöki fejlesztésekkel.

1954-ben a Bell Labs megalkotta az első modern napelemet.

1956-ban a Bell Labs és kanadai, brit telefonvállalatok közötti közös projekt részeként lefektették az első transzatlanti kommunikációs kábelt Skócia és Új-Fundland között.

1957-ben Max Mathews megalkotta a MUSIC-ot, az egyik első számítógépes programot, amely elektronikus zenét játszott. Robert C. Prim és Joseph Kruskal kifejlesztettek egy új algoritmust, amely forradalmasította a számítógépes hálózatok tervezését.

1958-ban egy tudományos újság Arthur Schawlow és Charles Hard Townestől először írt a lézerről.

1959-ben Mohamed M. Atalla és Dawon Kahng feltalálta a MOSFET-et.

Az 1960-as évek 1960 decemberében Ali Javan és munkatársai, William Bennett és Donald Heriot sikeresen működtették az első lézert, meglepő pontossággal és váratlan színtisztasággal.

1962-ben Gerhard M. Sessler és James Edward Maceo West megalkotott egy elektronikus mikrofont. Szintén 1962-ben a Telstar fellövésével valóra vált John R. Pierce kommunikációs műholdakról szóló elképzelése.

1964-ben Kumar Patel feltalálta a karbon-dioxid lézert, és szintén ekkor mutatták be a Nd:YAG lézert J. E. Geusic által. A Myriam Sarachik által folytatott kísérletek szolgáltatták az első adatot, amely igazolta a Kondo-hatást. A Philip W. Anderson által végzett kutatás a mágneses rendszerek elektroni szerkezetében jobb megértést szolgáltatott a fémekkel kapcsolatban. Ezért a kutatásért 1977-ben Nobel-díjat kapott.

1965-ben Penzias és Wilson felfedezte a kozmikus háttérsugárzást, amiért később, 1978-ban Nobel-díjat kaptak.

Az 1960-as évek közepén Frank W. Sinden, Edward E. Zajac, Kenneth C. Knowlton és A. Michael Noll számítógépes animációs filmeket készítettek. Ken C. Knowlton feltalálta a számítógépes animációs nyelvet, a BEFLIX-et.

1962-ben Noll megalkotta az első digitális számítógépes festményt.

1969-ben Dennis Ritchie és Ken Thompson megalkotta a UNIX operációs rendszert. Ugyancsak 1969-ben Willard Boyle és George E. Smith feltalálták a CCD-t.

Az 1970-es évek 1972-ben fejlesztették ki a C programozási nyelvet.

Az 1970-es években egyre több, számítógépekkel kapcsolatos felfedezés történt a Bell Labsban. 1972-ben Dennis Ritchie megalkotta a C programozási nyelvet a B programozási nyelv helyettesítésére, ezen felül Alfred Aho, Peter Weinberger és Brian Kernigan a Bell Labsban megalkotta az AWK programozási nyelvet.

1970-ben A. Michael Noll megalkotott egy tapintható visszajelző rendszert, amely össze volt kötve egy interaktív számítógépes kijelzővel.

1976-ban egy optikaikábel-rendszert teszteltek Georgiában, és 1980-ban bemutatták az első 32 bites egymagos mikroprocesszort, a Bellmac 32A-t. 1982-ben kezdték árulni.

Az 1980-as évek

1982-ben Horst Störmer és korábbi Bell Labs-kutatók, Robert B Laughlin és Daniel C. Tsui felfedezték a Hall-effektust, amiért meg is kapták 1998-ban a Nobel-díjat.

1985-ben a C++ programozási nyelv megjelent a fogyasztói piacon. 1979-ben kezdte Bjarne Stroustrup, a C nyelvet továbbfejlesztve, megalkotni a C++ nyelvet.

1984-ben Auston bemutatta az első antennákat pikoszekundumig tartó elektromágneses sugárzás észleléséhez.

1985-ben Steven Chu lézeres hűtés segítségével lassított és manipulált atomokat. Szintén 1985-ben a Bell Labs megkapta a Nemzetközi Technológiai Medált, a több évtizedes fejlesztéshez a modern kommunikációs rendszereken.

Az 1980-as évek alatt a Bell Labsban kifejlesztették a Plan 9 operációs rendszert, kibővítve a UNIX modellt. 1988-ban a TAT-8 lett az első üvegszálas, transzatlanti kommunikációs kábel.

Arthus Ashkin kifejlesztette az optikai csipeszt, amely lézerek segítségével megragad részecskéket, atomokat, vírusokat és egyéb élő sejteket. 1987-ben következett be a nagy áttörés, amikor Ashkin a csipesz segítségével elfogott egy élő baktériumot, anélkül, hogy ártott volna annak. Azonnal megkezdte a biológiai rendszerek kutatását a csipesz segítségével, ami mostanra egy széles körben elterjedt eszköze az élet működésének a kutatására.

Az 1990-es évek 1994-ben Federico Capasso, Alfred Cho és Jerome Faist feltalálta a kvantum-kaszkád lézert.

1996-ban Lloyd Harriott és csapata feltalálta a SCALPEL elektronlitográfiát. Dennis Ritchie megalkotta az Inferno operációs rendszert, ami egy fejlettebb Plan 9 volt. Ennek kifejlesztéséhez az akkora új programozási nyelvet, a Limbót használták.

1997-ben elkészítették az addigi legkisebb és használható tranzisztort. 1998-ban feltalálták az első optikai routert.

A 2000-es évek 2002-ben Jan Hendrik Schön fizikust kirúgták, miután a munkája hamis adatot tartalmazott. Ez volt az első ilyen eset a Bell Labsban.

2005-ben Jeong. H. Kim lett a Bell Labs elnöke.

2008-ra mindössze négy fizikus maradt a kutatórészlegen, a Nature tudományos folyóirat szerint.

2009-ben Williard Boyle és George Smith megkapták a Nobel-díjat a CCD kifejlesztéséért.

A 2010-es évek 2013 februárjában Gee Rittenhouse lett a Bell Labs 12. elnöke.

2014 júliusában a Bell Labs bejelentette, hogy megdöntötték az internet sebességi rekordját az új XG-FAST névre keresztelt technológiájukkal, amely 10 gigabájt per szekundumos sebességet ígért.

2015 áprilisában a Nokia beleegyezett, hogy felvásárolja az Alcatel-Lucent, a Bell Labs anyacégét 16,6 milliárd dollárért. A közös munkájuk első napja 201. január 14-e volt.

2018-ban Arthur Ashkin megkapta a fizikai Nobel-díjat az optikai csipesz és annak a biológiai rendszereken végzett munkája miatt.

A 2020-as évek 2020-ban Alfred Aho és Jeffrey Ullman osztoztak a Turing-díjon.

Díjak, elismerések Kilenc Nobel-díjat adtak a Bell Labsban végzett munkáért.

1937: Clinton J. Davisson kapta a fizikai Nobel-díjat, amiért igazolta az anyag hullámtermészetét. 1956: John Bardeen, Walter H. Brattain, és William Shockley kapta a fizikai Nobel-díjat az első tranzisztor megalkotásáért. 1977: Philip W. Anderson kapta a fizikai Nobel-díjat az elektronszerkezetekkel kapcsolatos munkája miatt. 1978: Arno A. Penzias és Robert W. Wilson kapta a fizikai Nobel-díjat a kozmikus háttérsugárzás felfedezéséért. 1997: Steven Chu kapta a fizikai Nobel-díjat az atomok lézerrel való hűtéséért. 1998: Horst Störmer, Robert Laughlin és Daniel Tsui kapta a fizikai Nobel-díjat a tört számú kvantált Hall-effektus felfedezéséért és magyarázatáért. 2009: Willard S. Boyle, George E. Smith kapta a fizikai Nobel-díjat a CCD kifejlesztéséért. 2014: Eric Betzig kapta a kémiai Nobel-díjat a fluoreszenciamikroszkópon végzett munkájáért. 2018: Arthur Ashkin megkapta a fizikai Nobel-díjat az optikai csipesz és annak a biológiai rendszereken végzett munkájáért.

A Turing-díjat öt alkalommal osztották ki a Bell Labsban végzett munkáért.

1968: Richard Hamming kapta az automatikus kódoló rendszerért, a hibakereső és javító kódokért. 1983: Ken Thompson és Dennis Ritchie kapta az UNIX operációs rendszer megalkotásáért. 1986: Robert Tarjan és John Hopcroft kapta adathalmazok és algoritmusok analizálása témakörben elért áttörő eredményeikért. 2018: Yann LeCun, Yoshua Bengio és Geoffrey Hinton a mély tanuláshoz kapcsolódó munkájukért. 2020: Alfred Aho és Jeffrey Ullman kapta.

A Grammy-díjat egyszer kapta meg a Bell Labs.