Simonó Rió (japánul 下野 璃央, népszerű nyugati átírással: Rio Shimono; 2000. május 25. –) japán autóversenyzőnő, jelenleg a japán F4 bajnokságban versenyez a Zap Speed csapatánál. 2020-ban a japán TCR-sorozatban a Drago Corse csapatával szerepelve győzelmet szerzett a szuzukai hétvégén, valamint megnyerte a szombati kiírás bronz kategóriáját, míg a bajnokság szombati abszolút értékelésében a harmadik helyen zárt a tabellán.
Pályafutása Versenyzői pályafutását 2018-ban kezdte, majd 2019-ben a japán Super F-J együléses szériában versenyzett, ami egy belépő szintű bajnokságnak számít, és két futamgyőzelmet szerzett. 2020-ban a Drago Corse csapata – amit a korábbi WTCC-pilóta, Micsigami Rjó irányít, aki a versenyző mentoraként is tevékenykedik (korábban olyan fiatal japán tehetségek mentori feladatát is ellátta, mint Cunoda Júki) – ülést adott számára a japán TCR-sorozatban egy Honda Civic Type R volánjánál. A sugói debütálásakor a 6. helyen végzett, az évad során a szombati kiírásban két dobogót szerzett, egy harmadik helyet Motegiben, illetve egy győzelmet Szuzukában, végül 89 ponttal a szombati sorozat bronzérmese lett, a vasárnapi futamokon szintén két alkalommal végzett dobogón – mindkétszer harmadik lett – és 66 pontjával az ötödik helyen zárta a vasárnapi versenynapra kiírt pontversenyt. A bronz különkiírás szombati pontversenyét megnyerte, két kategóriagyőzelmet szerezve. A szezont követően egy interjú során elárulta, hogy a célja az, hogy egy napon a WTCR mezőnyében versenyezhessen. 2021-ben a Kjodzsó Kupában versenyzett, továbbra is a Drago Corse csapat színeiben, és a bajnokság harmadik helyén végzett 55 ponttal, Cujimotó Sion és Onaga Miki mögött.
Eredményei
Japán TCR-sorozat Japán TCR-sorozat szombati kiírás Japán TCR-sorozat vasárnapi kiírás Év Csapat Autó SUG MOT OKA ATP SUZ FUJ Pont Helyezés SUG MOT OKA ATP SUZ FUJ Pont Helyezés Kategória Kategória Alap Bronze Alap Bronze Alap Bronze Alap Bronze 2020 Drago Corse Honda Civic Type R TCR 6 3 4 5 1 6 89 127 3. 1. T 3 7 4 3 Hn 5 66 109 5. 2.
Japán F4 Év Csapat FUJ SUZ FUJ SUZ SUG AUT MOT Helyezés Pont 2022 Zap Speed 34 16 22 34 21 20 33 18 23 24 18 19 21 Ki 31. 0 2023 FUJ SUZ FUJ SUZ SUG AUT MOT 19. 6 7 18 19 20 19 24 19 19 16 17 17 16 17 15
Jegyzetek
Kategória:Japán autóversenyzők Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Japán nők