Daniel Holgado (Alicante, 2005. április 27. –) spanyol motorversenyző, aki jelenleg a Red Bull KTM Ajo versenyzője a Moto3-as világbajnokságon, 2021-ben Moto3-as junior világbajnoki címet szerzett.

Karrier Édesapja motorversenyző volt, így már gyerekként kapcsolatba került a motorozással. 2011-ben, 4 évesen motorozott először az alicantei versenypályán, két évvel később pedig már javában versenyzett is a spanyol minimotoros bajnokságban. A példaképe Marc Marquez.

Van egy nővére, a szülei légkondicionálókkal foglalkoztak.

2013 3. helyezést ért el a 110 köbcentis Cuna de Campeones bajnokságban Spanyolországban.

2014 Spanyol bajnok lett 70 köbcentis kategóriában, az 50 köbcentis Európa-bajnokságon 2. lett.

2015 Itt már az RFME (a spanyol motoros szövetség) által szervezett spanyol utánpótlás-szériák egyikében indult. A Moto4-es géposztályban végül 3. lett a DMC Junior Team színeiben Iker Garcia és Barry Baltus mögött, Marcos Rudát és Xavier Artigast megelőzve. Egy győzelme és két második helye is volt a szezon során.

2016 Ismét teljes szezont futott a spanyol Moto4-es bajnokságban, ahol végül második lett a szezon végén. Egy futamgyőzelem mellett további öt dobogós helyezést is fel tudott mutatni a Borja Sport Team motorján. A bajnoki címet végül Jose Antonio Rueda szerezte meg, Pedro Acosta, Jamie Davis és Marcos Ruda zártak mögötte.

2017 A 2017-es szezont a szintén az RFME által szervezett spanyol PreMoto3-ban töltötte. Különleges helyzetbe került, hiszen a School Team Estrella Galicia 0,0 adott neki lehetőséget - tehát bekerült a kiemelt spanyol tehetségek közé. Egy csapatba került Julian Girallal és Joshua Bauerrel, a szezont pedig végül a 6. helyen zárta összesítésben. Egy győzelemig jutott abban az évben; olyan versenyzők végeztek előtte, mint a bajnok Pedro Acosta, David Salvador, Adrian Huertas, Barry Baltus és Giral - mögötte Carlos Tatay zárt.

2018 2018-ban maradt a Talent Team Estrella Galicia 0,0-nál, viszont szintet lépett és a CEV szervezésében futó European Talent Cup-ban indult. A szezon során hullámzó teljesítményt nyújtva, végül a 11. helyen végzett Fermin Aldeguer mögött, Barry Baltust, David Munozt, Daniel Muñozt megelőzve - mind a két csapattársától, Julian Giraltól és Jose Antonio Ruedától is kikapott. A legjobb helyezése egy harmadik hely volt.

2019 Egy szezon után elhagyta az ETC-t és felkerült a junior vb-s csapatba a Junior Team Estrella Galicia 0,0-n belül. Két dobogós helyet produkálva végül a 6. lett összetettben Jeremy Alcoba, Carlos Tatay, Xavier Artigas, Barry Baltus és az egyik csapattárs, Ryusei Yamanaka előtt (Julian Giral volt a másik) - Juki Kunii, Jose Julian Garcia és Adrian Fernandez zártak mögötte a bajnokságban.

2020 Maradt a FIM Moto3 junior világbajnokságon, viszont egy másik topcsapathoz igazolt: az Openbank Aspar Teamnél a bajnoki címet megszerző Izan Guevara és Ondrej Vostatek csapattársa volt. Guevara, Xavier Artigas, Pedro Acosta, és Jose Julian Garcia mögött az 5. lett összetettben (ezúttal is csak kétszer állhatott fel a dobogóra), David Salvador és Adrian Fernandez végzett mögötte.

Ebben az évben viszont már nem csak egy bajnokságban volt érdekelt: a Red Bull Rookies Cup-ba is beválogatták, így ott is teljes szezont futott. Ott Pedro Acosta, Ivan Ortola, David Munoz és David Alonso mögött 5. lett az év végén (1 győzelmet szerzett, összesen 6 alkalommal állt dobogón).

2021 Élete addigi legsűrűbb és egyben legsikeresebb szezonja lett végül a 2021-es. Utóbbi főleg a junior vb-n megszerzett bajnoki címének köszönhető: domináns versenyzést bemutatva magabiztosan lett első. 8 alkalommal állt dobogón, ebből 5 esetben nyerni is tudott. Ivan Ortola lett a második, David Munoz, Joel Kelso, David Salvador, Scott Ogden és David Alonso (utóbbi kettő Holgado csapattársa volt az Aspar Junior Team-nél) pedig követték őket a táblázaton.

Nem várt ajándék volt számára, hogy debütálhatott a felnőtt Moto3-as vb-n is. Először a Katalán Nagydíjon kellett beugrania a CIP Green Power csapathoz Maximilian Koflert helyettesíteni: Kaito Toba csapattársaként egyből befért a pontszerzők közé és a 15. lett. A szezon második felében aztán Deniz Öncü eltiltása miatt jutott szóhoz Misanóban és Portimaóban is a Red Bull KTM Tech3 csapatnál Ayumu Sasaki párjaként. Előbb az Emilia Romagna Nagydíjon 20. helyezést ért el, majd a portugál versenyen ismét pontot szerzett és a 13. pozícióban zárt. Ezzel az év végén 4 pontot gyűjtve a 28. lett (holtversenyben Andi Farid Izdiharral).

Ezek mellett pedig ugyancsak ott volt még a Red Bull Rookies Cup mezőnyében is, ahol két győzelemmel és összesen négy dobogós hellyel a 3. lett a bajnokságban David Alonso és David Muñoz mögött.

Év közben már az is kiderült, hogy 2022-ben a teljes szezont a felnőtt világbajnokságon töltheti: bejelentették, hogy Deniz Öncü csapattársa lesz majd a Tech3 csapatnál, ám a szezon legvégén a KTM váratlanul változtatott a felálláson. A Tech3-as ülést végül Adrian Fernandez kapta meg, Holgado pedig így a gyári KTM csapatba került Jaume Masia mellé.

2022 A szezon 13. fordulójában az osztrák nagydíjon megszerezte első pole pozícióját a Moto3-asok között.Spielberg – Holgado első Moto3-as pole pozícióját szerezte Az aragóniai nagydíjon először állhatott fel a pódiumra, miután a harmadik helyen ért célba.Aragón: Guevara nyert, Holgado először a dobogón A szezont a 10. helyen fejezte be az összetett bajnoki tabellán.

2023 2022. szeptember 19-én jelentették be, hogy a 2023-as szezont a Tech3-nál folytatja.Red Bull KTM Tech3 csapata is teljes a Moto3-ban A szezonnyitó portugál nagydíjon megszerezte első győzelmét, majd Franciaországban és Olaszországban is győzni tudott.Hibátlan versenyzéssel aratott rajt-cél győzelmet a spanyol pilótaA célvonal előtti métereken dőlt el Daniel Holgado javára az őrületes mugellói futam végeredménye További négy dobogós helyével végül az 5. helyen fejezte be a szezont.

2024 Az első versenyhétvégén Katarban pole pozícióból szinte végig vezette a futamot, de David Alonso az utolsó körben megelőzte őt.Drámai balesetek, szenzációs hajrá: Alonso az utolsó kanyarban nyerte meg a Moto3-as idénynyitót A következő versenyen Portugáliában már nem talált legyőzőre és megnyerte a nagydíjat.Holgado megismételte a tavalyi győzelmét a szoros küzdelmet hozó portimãói Moto3-as versenyen Több győzelme nem született a szezon során, de több dobogós hellyel biztosította be az összetett bajnoki ezüstérmét, bár 165 ponttal elmaradt a világbajnok David Alonso mögött.

2025 2024 szeptemberében hivatalossá vált, hogy 2025-tól a Moto2-ben folytatja a CFMoto Aspar Teamnél, David Alonso csapattársaként.

Eredményei Statisztika ÉvGéposztályMotorCsapatVersenyGyőzelemDobogóPoleLKörPontPoz.2021Moto3 KTM CIP Green Power 1 0 0 0 0 128. Red Bull KTM Tech3 2 0 0 0 0 3 2022 Moto3 KTM Red Bull KTM Ajo 20 0 1 1 0 103 10. 2023 Moto3 KTM Red Bull KTM Tech3 20 3 7 1 2 220 5. 2024 Moto3 GasGas Red Bull GasGas Tech3 20 1 8 1 3 256 2. 2025 Moto2 Kalex CFMoto Aspar Team Összesen 63 4 16 3 5 583 * A szezon folyamatban.

Teljes MotoGP-eredménylistája

Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2021 Moto3 KTM QAT DOH POR ESP FRA ITA CAT GER NED STY22px AUT GBR ARA RSM AME EMI22px ALG VAL28.4 15 20 13 2022 Moto3 KTM QAT IND ARG AME POR ESP FRA ITA CAT GER NED GBR AUT RSM ARA JPN THA AUS MAL VAL10.103 16 9 7 Ki Ki 9 11 Ki Ki 6 6 Hn 8 5 3 Ki 11 Ki 7 10 2023 Moto3 KTM POR ARG AME ESP FRA ITA GER NED GBR AUT CAT RSM IND JPN IND AUS THA MAL QAT VAL5.220 1 4 5 6 1 1 3 25 3 2 22 16 4 3 14 13 6 Ki 9 8 2024 Moto3 GasGas QAT POR AME ESP FRA CAT ITA NED GER GBR AUT ARA RSM EMI22px IDN JPN AUS THA MAL SLD10px 2. 256 2 1 2 7 2 6 14 11 7 4 3 9 2 4 6 4 2 12 Ki 2 * A szezon jelenleg is tart.

Jegyzetek

Kategória:2005-ben született személyek Kategória:Spanyol motorversenyzők Kategória:Élő személyek