Arpine Martoján (, művésznevén: Maléna Fox vagy Maléna) (Jereván, 2007. január 10. – ) örmény énekes. A 2021-es Junior Eurovíziós Dalfesztivál győztese, aki Örményországot képviselte Párizsban Qami qami () című dalával.

Magánélete Arpine 2007. január 10-én született Örményország fővárosában. Édesanyja Anna Manucharyan, örmény színésznő. Tanulmányait a jereváni Sayat Nova Zeneiskolában végzi.

Pályafutása 2018-ban részt vett a Depi Mankakan Evrateszil elnevezésű örmény Junior Eurovíziós nemzeti válogatóban a Par című dallal. Az elődöntőben nyolcadik helyezést érte el, ezzel nem jutott tovább a döntőbe.

2020-ban őt választotta ki az Örmény Közszolgálati Televízió (AMPTV), hogy képviselje hazáját a Varsóban megrendezésre kerülő Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. November 5-én bejelentették, hogy visszalépésre kényszerülnek hiszen a műsorszolgáltató nem tudja befejezni a megfelelő előkészületeit a hadi törvények térségbeli bevezetése miatt, a Hegyi-Karabah-ban folyó konfliktus következtében. Versenydala a Why lett volna.

2021. november 17-én vált hivatalossá, hogy az örmény műsorsugárzó jóvoltából az énekesnő lehetőséget kapott az ország képviseletére a 2021-es Junior Eurovíziós Dalfesztiválon egy új versenydallal. Qami qami című szerzeménye, november 19-én mutatták be a gyermek dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornáján. Ez volt a verseny utoljára közzétett dala. A december 19-én rendezett dalverseny döntőjében fellépési sorrendben kilencedikként, az ír Maiú Levi Lawlor Saor (Disappear) című dala után és a kazak Alinur Khamzin & Beknur Zhanibekuly Ertegı älemı (Fairy World) című dala előtt lépett fel. A szavazás során a zsűri szavazáson összesítésben harmadik helyen végzett 115 ponttal (Lengyelországtól és Portugáliától maximális pontot kapott), míg a nézői szavazást 109 ponttal megnyerte, így összesítésben 224 ponttal megnyerte a versenyt és megszerezte Örményország második junior eurovíziós győzelmét.

2022-ben ösztöndíjat nyert a Berklee College of Music intézmény nyári kurzusára. Ugyanebben az évben feldolgozta a Modern Talking Cheri Cheri Lady című dalát.

2023-ban és 2024-ben társszerzője volt az örmény junior eurovíziós versenydaloknak.

Diszkográfia Kislemezek Par (2018) Why (2020) Qami qami (2021) Spin The Magic (2022) Can’t Feel Anything (2022) Flashing Lights (2023)

Közreműködések Chem Haskanum (2021, Kristina Si)

Feldolgozások My Life Is Going On (2021) Cheri Cheri Lady (2022)

Jegyzetek

Kategória:Élő személyek Kategória:2007-ben született személyek Kategória:Örmény énekesek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál pontbejelentői