Az S790-es személyvonat Nógrád vármegyében közlekedő regionális személyvonat. A vonat naponta négyszer Balassagyarmat és Ipolytarnóc között közlekedik. A vonalon 117-es sorozatú motorkocsiból alkotott szerelvények közlekednek.

Mivel mellékvonali személyvonat, ezért a vonatszámai ötjegyűek, és 336-tal kezdődnek. A páros számú vonatok Ipolytarnóc (végpont), a páratlan számú vonatok Balassagyarmat (kezdőpont) felé közlekednek.

A vonalon csökkentett alaptarifájú, kedvezményes regionális díjszabás van életben.

Története A vasúti viszonylatjelzéseket 2013 decemberében kezdték meg bevezetni, első körben a Déli pályaudvarról induló elővárosi személy-, gyorsított és zónázó vonatoknál. A rendszert a 2014–2015. évi menetrenddel terjesztették ki, így kaptak viszonylatjelzést a és a személyvonatjai. A Balassagyarmat és Ipolytarnóc között közlekedő vonatok a vasútvonal déli szakaszán közlekedő S780-as személyvonat után az S790-as számozást kapták december 14-étől.

2020. június 6-ától a járványhelyzetre és az amiatt jelentősen visszaesett utasforgalomra hivatkozva az ipolytarnóci vonalon is ideiglenes járványügyi menetrendet vezettek be, azonban az átmeneti intézkedés időtartamát nem közölték. Az ideiglenes menetrendben az S790-es személyvonat napi négy pár vonatjából csupán egy párat hagyott meg, a többit autóbusszal pótolták. Attól tartva, hogy a járványügyi menetrendet újabb vonalbezárásokra kívánják felhasználni, számos Nógrád megyei ismert személy és politikus tiltakozott az intézkedések ellen. A járványmenetrend abszurditásáról Balassagyarmat polgármestere, Csach Gábor sajtótájékoztatót is tartott a város állomása előtt. Július közepén az ITM és a MÁV felülvizsgálták a járványügyi menetrendeket, aminek eredményeként augusztus 1-jétől első körben tíz, köztük a Balassagyarmat–Ipolytarnóc-vasútvonalon is helyreállt az alapmenetrend. 2023.augusztus 1-jétől 10 regionális vasútvonalon vonathelyettesítő autóbuszok közlekednek visszavonásig köztük ismét ez a vonal is pótlásra került újra. https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/augusztus-elsejetol-10-regionalis-vasutvonalon-vonathelyettesito-autobuszok-kozlekednekhttps://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/kepgaleria/terkepek-vonathelyettesito-autobuszos-kozlekedesrolhttps://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/tajekoztato-augusztus-elsejetol-10-mellekvonalon-kozlekedo-vonathelyettesito

Megállóhelyei

! !Állomás ! !Átszállási kapcsolatok |- | 0 || Balassagyarmatvégállomás || 70 |align=left| |- | 13 || Őrhalom || 56 |align=left| |- | 16 || Hugyag || 53 |align=left| |- | 30 || Szécsény || 40 |align=left| |- | 37 || Ludányhalászi || 32 |align=left| |- | 46 || Nógrádszakál || 23 |align=left| |- | 54 || Ráróspuszta || 15 |align=left| |- | 64 || Litke || 5 |align=left| |- | 70 || Ipolytarnócvégállomás || 0 |align=left|

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyarországi személyvonatok