Steve Rouiller (Monthey, Wallis kanton, 1990. július 10. –) svájci labdarúgó, a Servette hátvéde.
Pályafutása Steve Rouiller a svájci Monthey városában született.
A felnőtt pályafutását az első osztályban szereplő Sion csapatában kezdte. 2011-től három éven át a szülővárosának klubjánál, az Montheynél játszott, ahol ez idő alatt összesen 62 mérkőzésen lépett pályára és hét gólt szerzett. 2014-ben egy szezon erejéig visszatért a Sionhoz. Először 2014. október 25-én, a Basel ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen debütált. 2016 februárjában egy és fél éves szerződést írt alá a másodosztályú Chiasso csapatával. Először a 2015. március 28-ai, Biel-Bienne elleni mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2015. október 19-én, szintén a Biel-Bienne ellen 1–1-es döntetlennel zárult találkozón szerezte.
2016 augusztusában a Luganohoz igazolt. 2017. augusztus 9-én megszerezte első Super League gólját a Lausanne-Sport ellen 3–2-re megnyert mérkőzésen.
2018. július 1-jén két éves szerződést kötött a Servette együttesével. A 2018–19-es szezonban 35 mérkőzésen elért 2 góljával is hozzájárult a klub első osztályba való feljutásában. 2020. augusztus 20-án még három évvel meghosszabbította a szerződését, amely így már 2023. június 30-ig szól.
Statisztikák 2022. október 29. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólSion2014–15Super League6000—60Chiasso2014–15Challenge League16000—1602015–1634210—3522016–171000—10Összesen5121000522Lugano2016–17Super League14000—1402017–182522030302Összesen3922030442Servette2018–19Challenge League35210—3622019–20Swiss Super League33210—3422020–2133230203822021–2223310102532022–2310111—112Összesen13410713014411Összesen230141016024615
Sikerei, díjai Sion Schweizer Pokal – Svájci Kupa Győztes: 2010–11
Servette Challenge League Feljutó: 2018–19
Jegyzetek
Fordítás
További információk Transfermarkt
Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Svájci labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az FC Sion labdarúgói Kategória:Az FC Chiasso labdarúgói Kategória:A Lugano labdarúgói Kategória:A Servette labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Élő személyek