Kenneth Brian Edmonds, művésznevén Babyface (Indianapolis, 1959. április 10. –) többszörös Grammy-díjas amerikai énekes, zeneszerző és producer. Karrierje során több mint negyven listavezető R&B-slágert szerzett és 11 Grammy-díjat nyert el. Az NME Minden idők 50 legjobb producere listáján a 20. helyet kapta.
Fiatalkora Marvin és Barbara Edmonds gyermekeként született. Edmonds, aki az ötödik gyermek a hatból (akik között vannak a később After 7-tagok Melvin és Kevon Edmonds) a North Central Középiskolában végezte tanulmányait és dalokat írt, hogy kifejezze érzelmeit. Mikor nyolcadik osztályba járt, apja meghalt tüdőrákban, ami után anyja egyedül nevelte fel a hat gyereket. Edmonds ekkor már elkötelezte magát a zenei pálya mellett.
Zenei pályafutása Edmonds művésznevét Bootsy Collins funkzenésztől kapta. Gitárosként fellépett a Manchild együttessel, akikkel elkészítette az 1977-es Especially for You slágert. Billentyűkön és gitárokon játszott a the Deele funk és R&B-együttesben, amely csoportnak tagja Antonio Reid is, akivel később sokat írt és szerzett dalokat. 1988-ig maradt az együttes tagja, mikor Reiddel együtt távoztak. 1983-ban ő volt a Midnight Star Slow Jam című slágerének szerzője, amely szerepelt az együttes No Parking on the Dance Floor duplaplatina lemezén.
Karrierje során elnyert 12 Grammy-díjat, saját munkájaiért és más előadók lemezein és dalain végzett közreműködéséért.
2014. február 14-én kiadta a Grammy-díjas Love, Marriage & Divorce duett-albumot Toni Braxtonnal.
Magánélete Babyface első feleségével, Denise-szel fiatal éveiben házasodott össze. 1990-ben ismerte meg Tracey Edmondsot, aki akkor a Whip Appeal című videóklipjének forgatására felvételizett. 1992. szeptember 5-én házasodtak össze, két fiuk született, Brandon és Dylan. 2005. január 7-én Tracey beadta a válókeresetet a Los Angeles-i Megyei Bíróságon. 2005 októberében Babyface és Tracey bejelentették, hogy véget vetnek 13 éves házasságuknak.
2007-ben Babyface kapcsolatba kezdett Nicole Pantenburg táncosnővel (korábban Janet Jackson táncosnője és közeli barátja). Egy lányuk született 2008-ban, Payton. 2014. május 17-én házasodtak össze. 2021 júliusában bejelentették, hogy hét év után házasságuk a végére ér.
Diszkográfia Stúdióalbumok Lovers (1986) Tender Lover (1989) For the Cool in You (1993) The Day (1996) Face2Face (2001) Grown & Sexy (2005) Playlist (2007) Return of the Tender Lover (2015)
Közreműködések Power and Love Manchilddal (1977) Feel the Phuff Manchilddal (1978) Street Beat a The Deelevel (1983) Material Thangz a The Deelevel (1985) Eyes of a Stranger a The Deelevel (1987) Love, Marriage & Divorce Toni Braxtonnal (2014)
Díjak és jelölések 1999-ben megkapta a Golden Plate-díjat az American Academy of Achievementtől, amelyet Coretta Scott King, Martin Luther King Jr. felesége adott át neki a washingtoni ceremónián.
2006. augusztus 30-án megkapta a BMI Ikon díját a 6. BMI Urban Awards díjátadón. Karrierje során hétszer nyerte el a BMI Az év pop zeneszerzője díjat és összesen 51 BMI-díjat, amelyek közé tartozott az Év dala elismerés is Toni Braxton Breathe Again daláért.
Babyface kapta meg a 2508. csillagot a Hollywood Walk of Fame-en, 2013 októberében, a 6270 Hollywood Boulevard címen.
2018. október 18-án díszdoktori diplomát kapott a Bloomingtoni Egyetemtől.
Grammy-díjak ÉvJelölt/MunkaKategóriaEredmény1989BabyfaceAz év producere, nem klasszikusDon’t Be CruelLegjobb R&B dal1990Every Little StepSuperwomanIt’s No CrimeLegjobb R&B hangszeres előadásBabyfaceAz év producere, nem klasszikus1991Whip AppealLegjobb férfi énekes R&B-teljesítményMy, My, MyLegjobb R&B dal1993End of the RoadBabyfaceAz év producere, nem klasszikus1994Több mint testőr filmzene (producerként)Az év albumaFor the Cool in YouLegjobb férfi énekes R&B-teljesítményCan We TalkLegjobb R&B dal1995When Can I See YouLegjobb férfi énekes R&B-teljesítményLegjobb R&B dalYou Mean the World to MeI’ll Make Love to YouAz év felvétele1996BabyfaceAz év producereSomeone to Love (Jon B.-vel)Legjobb popénekesi együttműködésSomeone to LoveLegjobb film‑ és más vizuális média számára írt dalRed Light SpecialLegjobb R&B dalYou Can’t Run1997Sittin’ up in My RoomYou’re Makin’ Me HighExhale (Shoop Shoop)Az év dalaLegjobb film‑ és más vizuális média számára írt dalIt Hurts Like HellCount On MeChange The World (producerként)Az év felvételeSlow JamsLegjobb R&B előadás ‑ duó vagy csoportosBabyfaceAz év producereSecretsLegjobb popalbumWaiting to Exhale: Original Soundtrack AlbumAz év albuma1998The DayLegjobb R&B-albumEvery Time I Close My EyesLegjobb férfi popénekes teljesítményBabyfaceAz év producere, nem klasszikusA Song for MamaLegjobb film‑ és más vizuális média számára írt dalI Care ’Bout YouLegjobb videóklipHow Come, How Long (Stevie Wonder közreműködésével)Legjobb popénekesi együttműködés1999How Come, How Long (Live) (Stevie Wonder közreműködésével)2000When You BelieveLegjobb film‑ és más vizuális média számára írt dalFanMailAz év albuma2009Tha Carter III (Lil Wayne albuma; közreműködő előadóként)2013Pray For MeLegjobb R&B dal2015Love, Marriage & Divorce (Toni Braxtonnal)Legjobb R&B-album2016Let It BurnLegjobb R&B dal2021BabyfaceKurátori-díj
Listavezető R&B-slágerek listája CímÉvElőadóSlágerlistaUS R&BUSA Song For Mama1997Boyz II Men17Baby-Baby-Baby1992TLC12Can We Talk1993Tevin Campbell19Can’t Stop1990After 717Dial My Heart1988The Boys113Don’t Be Cruel1988Bobby Brown18Dry Your Eyes1987The Deele1R&B Airplay slágerlistán–End of the Road1992Boyz II Men11Every Little Step1989Bobby Brown13Exclusivity1991Damian Dame142Exhale (Shoop Shoop)1995Whitney Houston11Giving You the Benefit1990Pebbles14Girlfriend1987Pebbles15Humpin’ Around1992Bobby Brown13It’s No Crime1989Babyface17I’ll Make Love to You1994Boyz II Men11I’m Your Baby Tonight1990Whitney Houston11Last Night1996Az Yet19Let It Flow1996Toni Braxton11Love Makes Things Happen1990Babyface
(Pebblesszel)113Love Saw It1989Babyface (Karyn White közreműködésével)1—Lucky Charm1998The Boys1?My, My, My1990Johnny Gill110Never Gonna Let You Go1997Faith Evans117Not Gon’ Cry1996Mary J. Blige12On Our Own1989Bobby Brown12Ready or Not1989After 717Rock Steady1987The Whisperers17Roses Are Red1987The Mac Band1?Seven Whole Days1993Toni Braxton1R&B Airplay slágerlistán–Superwoman1989Karyn White18Sweet November1992Troop1–Take a Bow1994Madonna401Tender Love1989Babyface114The Way You Love Me1988Karyn White17You’re Makin’ Me High1996Toni Braxton11
Jegyzetek
Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai producerek Kategória:Amerikai zeneszerzők Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Afroamerikaiak