Dominick DeLuise amerikai színész, humorista, rendező, producer, szakács és író.
Elsősorban komikus előadásairól ismert, az 1970-es években televíziós varietéműsorok gyakori vendégeként vált híressé. Ismertnek számít Mel Brooks és Gene Wilder filmjeiben való közreműködése miatt, valamint a Burt Reynoldsszal való együttműködések és fellépések sorozata miatt. Az 1980-as évektől kezdve népszerűsége a fiatalabb közönségre is kiterjedt, mivel több nagynevű animációs produkcióban, különösen Don Bluth filmjeiben is megszólaltatta a karaktereket.
Fiatalkora és családja
A New York-i Brooklynban született olasz-amerikai szülők, Vincenza "Jennie" (született DeStefano) házvezetőnő és John DeLuise közalkalmazott (szemétszállító) gyermekeként. Három gyermek közül ő volt a legfiatalabb, egy bátyja, Nicholas "Nick" DeLuise, és egy nővére, Antoinette DeLuise-Daurio volt.
A manhattani High School of Performing Arts-ban végzett, majd a Massachusetts állambeli Medfordban a Tufts Egyetemre járt, ahol biológiaszakon tanult. DeLuise római katolikus volt, és különösen tisztelte Szűz Máriát.
Pályafutása
Magánélete
1964-ben, amikor a Massachusetts állambeli Provincetownban egy színházban dolgozott, megismerkedett Carol Arthur színésznővel. 1965-ben házasodtak össze, és három fiuk született, akik mind színészek, illetve rendezők és forgatókönyvírók lettek: Peter, Michael, and David DeLuise.
Halála 2009. május 4-én, 75 éves korában veseelégtelenségben hunyt el a kaliforniai Santa Monica-i Saint John's Health Centerben. Halála előtt több mint egy évig küzdött a rákkal, emellett magas vérnyomásban és cukorbetegségben is szenvedett.
Burt Reynolds a Los Angeles Timesnak nyilatkozva tisztelgett Deluise előtt: „Ahogy egyre öregszel, és elkezded elveszíteni azokat, akiket szeretsz, egyre többet gondolsz erre, rettegtem ettől a pillanattól. Dom mindig jobb kedvre derített, amikor a közelemben volt, és soha többé nem lesz hozzá hasonló.” Mel Brooks ugyanennek a lapnak nyilatkozott, és elmondta, hogy DeLuise „annyi örömet és nevetést okozott a forgatásokon, hogy az ember nem tudta befejezni a munkáját. Ezért minden alkalommal, amikor Dommal forgattam egy filmet, még két napot beiktattam a naptárba, csak a nevetések miatt. Ez egy szomorú nap. Nehéz belegondolni ebbe az életbe és ebbe a világba nélküle.”
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1964 Bombabiztos Fail Safe Collins őrmester Diary of a Bachelor Marvin Rollins 1966 Az üveg fenekű hajó The Glass Bottom Boat Julius Pritter 1967 The Busy Body Kurt Brock 1968 What's So Bad About Feeling Good? J. Gardner Monroe 1970 Norwood Bill Bird Tizenkét szék The Twelve Chairs Fyodor atya Elek Ferenc 1971 Who Is Harry Kellerman and Why Is He Saying Those Terrible Things About Me? Irwin Marcy 1972 Every Little Crook and Nanny Mario Azzecca 1974 Fényes nyergek Blazing Saddles Buddy Bizarre Kerekes József 1975 Sherlock Holmes okosabb bátyjának kalandjai The Adventure of Sherlock Holmes' Smarter Brother Eduardo Gambetti Láng József 1976 Bombasiker Silent Movie Dom Bell 1977 A világ legnagyobb hősszerelmese The World's Greatest Lover Adolph Zitz 1978 Szextett | Sextette | Dan Turner | Kránitz Lajos |- | A vég kezdete| The End | Marlon Borunki
| Bohókás nyomozás| The Cheap Detective | Pepe Damascus | Pálfai Péter |- | rowspan="2"| 1979 | Szajré-majré| Hot Stuff | Ernie Fortunato | Kerekes József |- | Muppet-show| The Muppet Movie | Bernie the Agent
| rowspan="6"| 1980 | | Fatso | Dominick DiNapoli
| Az utolsó házaspár| The Last Married Couple in America | Walter Holmes
| Wholly Moses! | Shadrach
| rowspan="3"| Smokey és a bandita 2.| rowspan="3"| Smokey and the Bandit II | rowspan="3"| Dr. Frederico „Doki” Carlucci | Várkonyi András |- | Csuha Lajos |- | Kassai Károly |- | rowspan="4"| 1981 | Világtörténelem – 1. kötet| History of the World, Part I | Nero császár | Csuja Imre |- | rowspan="2"| Ágyúgolyó futam| rowspan="2"| The Cannonball Run | rowspan="2"| Victor Prinzim / Káosz kapitány | Fodor Tamás |- | Várkonyi András |- | Kurtafarkú Peti cica| Peter-No-Tail | bika (angol hangja)| |- | rowspan="4"| 1982 | A legjobb bordélyház Texasban| The Best Little Whorehouse in Texas | Melvin P. Thorpe | Berzsenyi Zoltán |- | rowspan="3"| A NIMH titka| rowspan="3"| The Secret of NIMH | rowspan="3"| Jeremy (hangja) | Koroknay Géza |- | Kálloy Molnár Péter |- | Kálid Artúr |- | rowspan="2"| 1984 | Ágyúgolyó futam 2.| Cannonball Run II | Victor Prinzi / Káosz kapitány / Don Canneloni | Kránitz Lajos |- | Johnny DeVeszélyes| Johnny Dangerously | A pápa
| rowspan="3"| 1986 | rowspan="2"| Nászéjszaka kísértetekkel| rowspan="2"| Haunted Honeymoon | rowspan="2"| Mary Kate néni | Gálvölgyi János |- | Kapácsy Miklós |- | Egérmese| An American Tail | tigris (hangja)| Harkányi Endre |- | rowspan="3"| 1987 | Majomkaland Afrikában| Going Bananas | Big Bad Joe Hopkins
| Un tassinaro a New York | T. Favretto százados
| Űrgolyhók| Spaceballs | Pizza a la Hutt (hangja)| Soós László |- | rowspan="2"| 1988 | rowspan="2"| Olivér és társai| rowspan="2"| Oliver & Company | rowspan="2"| Fagin (hangja)| Szombathy Gyula |- | Horányi László |- | rowspan="2"| 1989 | Boldogan éltek, míg meg nem haltak| Happily Ever After | Tükör (hangja)| Szélyes Imre |- | Charlie – Minden kutya a mennybe jut| All Dogs Go to Heaven | Itchy Itchiford / Csiki (hangja)| Szokol Péter |- | 1990 | Csőre töltve| Loose Cannons | Harry Gutterman | Kránitz Lajos |- | rowspan="3"| 1991 | Kicsi kocsi Hollywoodban| Trabbi Goes to Hollywood | Mr. B | Konrád Antal |- | colspan="2"| Sárkány és papucs| Góliát, a sárkány (angol hangja)| Csákányi László |- | Egérmese 2. – Egérkék a Vadnyugaton| An American Tail: Fievel Goes West | tigris (hangja) | Harkányi Endre |- | rowspan="3"| 1992 | Ha te nem vagy képes, édes…| Almost Pregnant | Dr. Beckhard | Balázs Péter |- | Pico és Kolumbusz| The Magic Voyage | Kolumbusz Kristóf (angol hangja)
| Munchie | Munchie (hangja)
| rowspan="2"| 1993 | Robin Hood, a fuszeklik fejedelme| Robin Hood: Men in Tights | Don Giovanni
| The Skateboard Kid| Rip (hangja)
| rowspan="2"| 1994 | A báránysültek hallgatnak| Il silenzio dei prosciutti | Dr. Animal Cannibal Pizza | Benkóczy Zoltán |- | Egy troll New Yorkban| A Troll in Central Park | Stanley (hangja) | Láng Balázs |- | rowspan="3"| 1996 | rowspan="2"| Sebességhatár| rowspan="2"| Red Line | rowspan="2"| Jerry | Izsóf Vilmos |- | Ács Tibor |- | Charlie – Minden kutya a mennybe jut 2.| All Dogs Go to Heaven 2 | Itchy Itchiford / Csiki (hangja)
| 1997 | Botcsinálta gyilkosjelölt| Killer per caso | a bíró | Kránitz Lajos |- | rowspan="3"| 1998 | A keresztmanus| The Godson | Meresztapa | Rajhona Ádám |- | Egérmese 3. – A Manhattan sziget kincse| An American Tail: The Treasure of Manhattan Island | tigris (hangja)| Uri István
| The Secret of NIMH 2: Timmy to the Rescue | Jeremy (hangja)| |- | rowspan="2"| 1999 | | My X-Girlfriend's Wedding Reception | O'Rdeal atya
| Minizsenik| Baby Geniuses | Lenny | Gesztesi Károly |- | rowspan="4"| 2000 | Agymenők.com| The Brainiacs.com | Ivan Lucre
| rowspan="2"| Egérmese 4. – Az éjjeli lény rejtélye| rowspan="2"| An American Tail: The Mystery of the Night Monster | rowspan="2"| tigris (hangja)| Uri István |- | Faragó András |- | Óz virága és a gyáva oroszlán| Lion of Oz | Oscar Diggs (hangja)| |- | 2003 | | Remembering Mario | Mario (hangja)| |- | rowspan="2"| 2004 | | Girl Play | Gabriel
| Breaking the Fifth | Flealand Cunchulis
| 2006 | | Video Classroom Lesson 1: Space and Sea | animációs iskolai tanár
| 2019 | | Bongee Bear and the Kingdom of Rhythm | Myrin (hangja)''
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1962 The Shari Lewis Show Kenny Ketchem 1 epizód 1963 The Joey Bishop Show páciens 1 epizód 1964–1965 The Entertainers önmaga 5 epizód 1966 The Munsters Dr. Dudley 1 epizód The Dean Martin Summer Show önmaga 6 epizód 1968–1988 The Dom DeLuise Show házigazda (11 epizód) 1969 The Ghost & Mrs. Muir Elroy Applegate tengerész 1 epizód 1971 The Des O'Connor Show állandó fellépő 1971–1972 The Glen Campbell Goodtime Hour 1972 The Roman Holidays Mr. Francis Evictus (hangja) 1 epizód Evil Roy Slade Logan Delp tévéfilm 1972–1973 The Dean Martin Show állandó fellépő 1973–1974 Lotsa Luck Stanley Belmont 22 epizód 1974 Only with Married Men Murray West tévéfilm 1977 The Jacksons önmaga 1 epizód 1983 Happy Roger Handover vezető producer 1985 Amazing Stories Guilt 1 epizód 1989 21 Jump Street Nick bácsi 1 epizód B.L. Stryker Toby Beaumont 1 epizód 1990 Timeless Tales from Hallmark uralkodó (hangja) 1 epizód 1991–1992 Candid Camera házigazda 1992 Egérmese Fievel's American Tails Tigris (hangja) 13 epizód 1993 Halálbiztos diagnózis Diagnosis Murder Buddy Blake 1 epizód Egy rém rendes család Married... with Children Floyd, a kutya (hangja) 1 epizód 1994 A varázslatos iskolabusz The Magic School Bus Baker (hangja) 1 epizód SeaQuest DSV – A mélység birodalma seaQuest DSV Nick Piccolo 1 epizód 1994–1995 Burke's Law Vinnie Piatte 25 epizód 1995 Ren és Stimpy show The Ren & Stimpy Show Big Kahuna (hangja) 1 epizód 1996 Shari's Passover Surprise önmaga tévéfilm 1996–1998 Minden kutya a mennybe jut All Dogs Go to Heaven: The Series Itchy Itchiford (hangja) 37 epizód 1997 Duckman kormányzó (hangja) 1 epizód Boci és Pipi Cow and Chicken több szereplő hangja 2 epizód Beverly Hills 90210 Beverly Hills 90210 Magic Morton 1 epizód Űrbalekok 3rd Rock from the Sun Mr. Timmy Polone 1 epizód 1997–1999 Én vagyok Menyus I Am Weasel több szereplő hangja 3 epizód 1997–2003 Dexter laboratóriuma Dexter's Laboratory Koosy / Koosalagoopagoop (hangja) 4 epizód 1998 Sabrina, a tiniboszorkány Sabrina the Teenage Witch Mortimer 1 epizód Rendőrakadémia Police Academy: The Series Zeusz (hangja) 1 epizód Herkules Hercules: The Animated Series Bacchus (hangja) 1 epizód A Thornberry család The Wild Thornberrys bébi kondor (hangja) 1 epizód 1998–1999 The Charlie Horse Music Pizza Cookie 5 epizód 2000 Csillagkapu Stargate SG-1 Urgo / Togar 1 epizód 2001 Emeril önmaga 1 epizód 2002 Fecsegő tipegők Rugrats rendező (hangja) 1 epizód 2004 Father of the Pride Duke (hangja) 1 epizód 2005 Robotcsirke Robot Chicken Victor Prinzim / önmaga (hangja) 1 epizód Szuperdod kalandjai Duck Dodgers Roy Serpenti (hangja) 1 epizód 2009 Spaceballs: The Animated Series Pizza the Hutt (hangja) 1 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai producerek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:New York-iak