Mikola Dmitrovics Leontovics (ukránul: Микола Дмитрович Леонтович; Monasztirok, 1877. december 13. – Markivka, 1921. január 23.) ukrán zeneszerző, karmester, etnomuzikológus és tanár. Zenéjét Mikola Liszenko és az ukrán nemzeti zenei iskola inspirálta. Leontovics az a cappella kóruszenére specializálódott, az eredeti kompozícióktól kezdve az egyházi zenén át a népzene kidolgozott feldolgozásaiig.
Leontovics az Orosz Birodalom Podóliai kormányzóságában (ma Ukrajna) született és nevelkedett. A kamjanec-pogyilszkiji teológiai szemináriumban kapott papi képzést, majd zenei tanulmányait a szentpétervári Cári Udvari Kórusnál és magánórákon Boleszlav Javorszkijnál folytatta. Az ukrán állam függetlenné válásával, az 1917-es forradalommal Leontovics Kijevbe költözött, ahol a kijevi konzervatóriumban és a Mikola Liszenko Zenei és Színházi Intézetben dolgozott. Elismerten komponálta 1904-ben a Scsedrik című művet (amelynek bemutatója 1916-ban volt), amelyet az angol nyelvű világ Carol of the Bells vagy Ring, Christmas Bells néven ismer. A keleti ortodox ukrán egyház mártírként ismeri, ahol liturgiájáról is megemlékeznek, amely az első népnyelven, pontosabban a modern ukrán nyelven komponált liturgia volt. Egy szovjet ügynök 1921-ben meggyilkolta.
Leontovics kompozíciói és feldolgozásai már életében népszerűvé váltak a hivatásos és amatőr együttesek körében egyaránt az Orosz Birodalom ukrajnai régiójában. Műveinek nyugat-európai és észak-amerikai előadásai miatt Franciaországban az „ukrán Bach” becenevet kapta. A rendkívül népszerű Scsedrik mellett Leontovics zenéjét elsősorban Ukrajnában és az ukrán diaszpórában játsszák.
Élete Fiatalkora Leontovics 1877. december 13-án született az ukrajnai Podóliai kormányzóságban (akkor az Orosz Birodalom része volt), a Tivrivi járásban fekvő Monasztirok faluban. Apja, nagyapja és dédapja falusi papok voltak. Apja, Dmitro Fedorovics Leontovics, értett az énekléshez, csellón, nagybőgőn, harmóniumon, hegedűn és gitáron játszott, emellett egy iskolai kórust is vezetett. Leontovics tőle kapta első zenei leckéit. Édesanyja, Marija Joszipivna Leontovics szintén énekesnő volt.
Leontovics családjának más tagjai is zenei karriert futottak be. Öccse hivatásos énekes lett, nővére, Marija Odesszában tanult énekelni, másik nővére, Olena a Kijevi Konzervatóriumban tanult zongorázni, és harmadik nővére, Viktorija is több hangszeren játszott.
1879 nyarán Dmitro Leontovicsot egy új plébániára költöztették, amely az ukrajnai Bar közelében, a Bari járásban található Sersnyi faluban volt, ahol gyermekkorát töltötte. Ezután, 1887-ben Leontovicsot felvették a nemirivi gimnáziumba. Egy évvel később azonban anyagi gondok miatt apja áthelyezte őt a sarhorodi egyházi felkészítő iskolába, amelynek tanulói teljes anyagi támogatást kaptak. Az iskolában Leontovics elsajátította az éneklést, és képes volt szabadon felolvasni a vallásos kórusszövegekből a nehéz részeket.
Teológiai szeminárium
Leontovics 1892-ben kezdte meg tanulmányait a kamjanec-pogyilszkiji teológiai szemináriumban, ahová apja és nagyapja is járt. Öccse, Olekszandr is beiratkozott, és két évvel Mikola után végzett.
Az ottani tanulmányai alatt Leontovics tovább fejlesztette hegedűtudását, és megtanult több más hangszeren is játszani. Részt vett a szeminárium kórusában is, és amikor a harmadik tanévben megalakult egy zenekar, Leontovics csatlakozott, és egészen a diploma megszerzéséig hegedült. Leontovics a szeminárium diákjaként zeneelméletet tanult, és kórusfeldolgozásokat kezdett írni.
Amikor a szeminárium kórusvezetője meghalt, az iskola vezetősége kérte, hogy Leontovics vegye át ezt a pozíciót. A kórus karnagyaként Leontovics világi zenével egészítette ki a hagyományos egyházi zenei repertoárt. Ez magában foglalta a Mikola Liszenko, Porfirij Demuckij és saját maga által feldolgozott ukrán népdalokat. Leontovics 1899-ben diplomázott a Kamjanec-pogyilszkiji Teológiai Szemináriumban, és a családi hagyományt megtörve pap helyett zenetanár lett.
Korai zenei karrier és a család
Abban az időben a zenei karrier Ukrajnában bizonytalan jövedelmet jelentett, ezért Leontovics arra kényszerült, hogy ott keressen munkát, ahol csak tudott. Leontovics a következő néhány évben Kijevben, Jekatyerinoszlavban és Podóliában dolgozott, hogy jövedelmező munkát találjon. A diploma megszerzése után első állása egy csukovi (mai Vinnicjai terület) középiskolában volt, mint ének- és matematikatanár. Ez idő alatt Leontovics folytatta a népdalok átírását és feldolgozását. Befejezte a Podóliai dalok első összeállítását, és elkezdett dolgozni a második összeállításán. Az iskola gyermekeit is arra ösztönözte, hogy énekeljenek a kórusban és játszanak a zenekarban. Erről később a Kijevi Konzervatórium professzoraként könyvet írt, amelynek címe Як я організував оркестр у сільській школі (Hogyan szerveztem zenekart egy falusi iskolában).
Az iskola vezetőségével való többszöri konfliktus után Leontovics új állást kapott a tivrivi teológiai főiskolán egyházzene és kalligráfia tanáraként. A főiskolai kórussal való munka mellett Leontovics egy amatőr zenekart is szervezett, amely gyakran fellépett a főiskolai rendezvényeken. Ahogy korábban a kórusokkal, Leontovics a teológiai iskolákban énekelt szokásos vallásos művek közé népdalfeldolgozásokat is beiktatott. Ezek között voltak Mikola Liszenko feldolgozásai, saját népdalfeldolgozásai és teljesen eredeti művek is. Az egyik ilyen mű Tarasz Sevcsenko Зоре моя вечірняя (Ó, én esthajnalcsillagom) című versén alapult.
Ebben az időszakban ismerkedett meg egy Klavgyija Ferapontyivna Zsovtkevics nevű volhíniai lánnyal, akit 1902. március 22-én feleségül vett. A fiatal pár első lánya, Halina 1903-ban született. Később született egy második lányuk is, akit Jevhenyának hívtak.
Az anyagi nehézségek arra késztették Leontovicsot, hogy elfogadjon egy ajánlatot, és Vinnicja városába költözzön, hogy az Egyházi Nevelők Főiskoláján tanítson. Ismét kórust, később pedig koncertzenekart szervezett, amellyel világi és egyházi zenét egyaránt előadott. 1903-ban kiadta a Második podóliai dalösszeállítás-t, amelyet Mikola Liszenkónak dedikált.
1903-ban és 1904-ben, az Egyházi Nevelők Főiskoláján töltött szabadsága alatt Leontovics Szentpétervárra utazott. Ott részt vett a szentpétervári udvari kórus előadásain, amelyhez Makszim Berezovszkij, Dmitro Bortnyanszkij és Mihail Glinka zeneszerzők kapcsolódtak. Zeneelméletet, harmóniát és polifóniát tanult Szemen Barmotyintól, kóruséneklést pedig Alekszej Puzirevszkijtől, akik akkoriban mindketten ismertek voltak. 1904. április 22-én egyházi kórusok vezetőjeként szerzett oklevelet.
A főiskola vezetőségével való viták ismét azt eredményezték, hogy Leontovics új állást keresett. 1904 tavaszán elhagyta Podóliát, és a kelet-ukrajnai Donyec-medencébe költözött, ahol a vasutasok gyermekeinek iskolájában lett ének- és hangszeres zenetanár. Az 1905-ös orosz forradalom idején Leontovics munkásokból álló kórust szervezett, amely gyűléseken lépett fel. Ezek a művek ukrán, zsidó, örmény, orosz és lengyel népdalok feldolgozásai voltak. Leontovics tevékenysége felkeltette a helyi hatóságok figyelmét, és 1908 tavaszán kénytelen volt visszaköltözni szülőföldjére, Podólia tartományba, Tulcsin városába.
Tulcsinban Leontovics Tulcsinba költözése a zeneszerző életében a kompozíciós érettség és a jelentős művészi eredmények időszakának kezdetét jelentette. Tulcsinban Leontovics vokális és hangszeres zenét tanított a Tulcsini Egyházmegyei Női Kollégiumban a falusi papok lányainak. Ott ismerkedett meg Kirilo Sztecenko zeneszerzővel, aki Mikola Liszenko tanítványa volt, és szintén a kóruszenére szakosodott. Sztecenko akkoriban egy közeli faluban élt, ahol papként dolgozott, és ismeretségük tartós barátsággá alakult, amely hatással volt Leontovics zenéjére. Sztecenko volt Leontovics zenéjének első kritikusa, aki a következőket mondta: „Leontovics híres podóliai zenei szakember. Sok népdalt jegyzett le... Ezek a dalok vegyes kórusra vannak harmonizálva. Ezek a harmonizációk megmutatták, hogy a szerző mind a kóruséneklés, mind az elméleti tanulmányok nagy szakértője”. Leontovics a kórusművek előadásakor átállt nevesebb zenékre is, mint például Mihail Glinka, Alekszej Verstovszkij és Pjotr Csajkovszkij orosz zeneszerzők mellett Mikola Liszenko, Kirilo Sztecenko és Petro Nicsinszkij ukrán zeneszerzők műveire.
1909-től Boleszlav Javorszkij zeneelméleti tanárnál tanult, akit a következő tizenkét évben rendszeresen meglátogatott Moszkvában és Kijevben. Leontovics bekapcsolódott a színházi zenébe és a tulcsini közösségi életbe is, amikor elvállalta a Proszvita, azaz "Művelődés" nevű helyi szervezet vezetését.
Pályafutásának ez az időszaka volt az egyik legtermékenyebb, hiszen számos kórusfeldolgozást készített. Ezek közé tartozott többek között a híres Scsedrik, valamint a Піють півні (Énekelnek a kakasok), a Мала мати одну дочку (Egy anyának volt egy lánya), a Дударик (A kis furulyás), az Ой зійшла зоря (Ó, feljött a csillag). 1914-ben Sztecenko meggyőzte Leontovicsot, hogy zenéjét a kijevi egyetem diákkórusa adja elő Olekszandr Kosic vezetésével. 1916. december 26-án a Scsedrik feldolgozásának előadása nagy sikert hozott Leontovicsnak a kijevi közönség körében, és felkeltette az értelmiség érdeklődését.
Kijevi időszak Az októberi forradalom és az Ukrán Népköztársaság 1918-as megalakulása idején Leontovics családja nélkül az ukrán fővárosba, Kijevbe költözött, ahol karmesterként és zeneszerzőként is tevékenykedett. Számos darabja népszerűségre tett szert a hivatásos és amatőr együttesek körében egyaránt, akik felvették őket repertoárjukba. 1919 elején családja többi tagja is Kijevbe költözött. Ebben az időszakban Leontovics Hrihorij Verjovka mellett kóruskarvezetést is kezdett tanítani a kijevi konzervatóriumban, és tanított a Mikola Liszenko Zene- és Színművészeti Intézetben is. Leontovics volt az első Ukrán Állami Zenekar egyik szervezője. Részt vett az Ukrán Köztársasági Kórus megalapításában, amelynek ő volt a megbízottja.
Visszatelepülés Tulcsinba és a merénylet Kijev 1919. augusztus 31-i elfoglalása után a Gyenyikin-hadsereg üldözte az ukrán értelmiséget. Az üldöztetés elől menekülve Leontovics családjával együtt visszatért Tulcsinba. Ott indította el a város első zeneiskoláját, mivel a főiskolát, ahol korábban dolgozott, a bolsevikok bezárták. Elkezdett dolgozni első nagy szimfonikus művén, a На русалчин Великдень (Ruszalkák húsvétja) című operán is.
1921. január 22-ről 23-ra virradó éjszaka Leontovicsot a csekista (szovjet állambiztonság) ügynök, Afanaszij Griscsenko meggyilkolta. Leontovics a szüleinél tartózkodott, akiket a keleti ortodox karácsony alkalmából látogatott meg (a julián naptár szerint december 25., a Szovjetunióban csak 1918-ban elfogadott Gergely-naptár szerint januárra esik). Az álcázott csekista is kérte, hogy a házban tölthesse az éjszakát, és egy szobát osztott meg Mikolával. Hajnalban lelőtte a zeneszerzőt (aki néhány órával később belehalt a vérveszteségbe), miután kirabolta a családját.
Több tény is arra utal, hogy a merénylet mögött politikai indíték állt. Leontovics a függetlenségi mozgalomban való részvétele, például része az Ukrajnai Köztársaság Kórusának megszervezésében, amelynek célja Ukrajna független államként való népszerűsítése volt, sok ellenséget szerzett neki. Idősebb lánya, Halina később úgy emlékezett vissza, hogy apja nem sokkal a halála előtt azt mondta, hogy vannak dokumentumai ahhoz, hogy elhagyja az országot Romániába, és hogy ezeket a dokumentumokat egy koncert során a kottái között tartotta magánál. Miután azonban a koncertet követő teázásból hazatért, Leontovics észrevette, hogy valaki átkutatta a papírjait. Az ország elhagyására vonatkozó tervei, valamint az a tény, hogy egy szovjet ügynök ölte meg, szintén politikai okokra utalnak.
Jelleme