Az I Could Be the One Avicii svéd DJ és Nicky Romero holland DJ dala, mely először 2012. december 26-án jelent meg digitális letöltésként Svédországban és Hollandiában. A dal énekesnője Noonie Bao volt, azonban az ő neve nem jelenik meg a dal előadói között. A kislemez világszerte a slágerlisták élére került, így első helyezést ért el az Egyesült Királyságban és Magyarországon, illetve az első tíz közé került Ausztráliában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, Finnországban, Hollandiában, Norvégiában és Svédországban is.

Háttér és megjelenés A dal hivatalos megjelenése előtt több különböző címmel is ismertté vált. Először még cím nélkül Avicii játszotta le egy washingtoni koncertjén 2011. november 18-án. Később Nicktim névvel hivatkoztak rá, amely a két producer polgári nevének összemosása (Nick Rotteveel és Tim Bergling). Ekkor még a Justice együttes D.A.N.C.E. című dalának egy részletét felhasználták a dalban, később azonban ezt a végleges változatból eltávolították.

Egy évvel később, 2012. november 4-én már a vokállal ellátott változat Avicii „LE7ELS” elnevezésű podcastjében debütált, majd egy héttel később Nicky Romero „Protocol Radio” című podcastjében is felcsendült. Ekkor a szám címe I Could Be the One (Nicktim) lett az Avicii vs Nicky Romero kettőstől.

2017-ben Noonie Bao, a dal énekesnője és társszerzője egy Spotify-jal készített interjúban elmondta, hogy annak ellenére, hogy részt vett az I Could Be the One illetve a True egyik dalának munkálataiban is, csak évekkel később találkozott személyesen Aviciivel.

A kislemez dalai és formátumai

Slágerlistás helyezések

Heti listák Lista (2013) Legjobbhelyezés scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" Iceland (Tonlist)26 scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row" scope="row"

Év végi listák Lista (2013)HelyezésAusztrália (ARIA)36Ausztria (Ö3 Austria Top 40)61Belgium (Ultratop 50 Flanders)35Belgium Dance (Ultratop Flanders)5Belgium (Ultratop 50 Wallonia)37Belgium Dance (Ultratop Wallonia)7Franciaország (SNEP)82Magyarország (Dance Top 40)9Magyarország (Rádiós Top 40)41Hollandia (Dutch Top 40)37Hollandia (Single Top 100)74 Oroszország rádió (Tophit) 19Svédország (Sverigetopplistan)7 Ukrajna rádió (Tophit) 139Egyesült Királyság (Official Charts Company)27US Dance Club Songs (Billboard)14US Hot Dance/Electronic Songs (Billboard)27 Lista (2014)HelyezésMagyarország (Dance Top 40)90

Minősítések

Megjelenések Regió Dátum Formátum Kiadó Olaszország December 14, 2012 Poprádiós megjelenés Universal Music Svédország 2012. december 26. Digitális letöltés Avicii Music Hollandia Egyesült Királyság 2013. február 10. Universal Music Egyesült Államok 2013. március 12. Poprádiós megjelenés Svédország 2013. március 15. Digitális letöltés Avicii Music Hollandia Egyesült Királyság 2013. március 17. Universal Music Egyesült Államok 2013. április 15. Digitális letöltés Avicii Music

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Avicii Kategória:2012 kislemezei Kategória:A Mahasz Rádiós Top 40 lista első helyezettjei