A Legoshi, a farkas (eredeti: Beastars) egy japán mangasorozat, amelyet Paru Itagaki írt és illusztrált. Az Akita Shoten Weekly Shōnen Champion című magazinjában jelent meg 2016 szeptemberétől 2020 októberéig, fejezeteit 22 tankōbon kötetben gyűjtötték össze. A történet egy olyan világban játszódik, ahol modern, civilizált antropomorf állatok élnek, akik nap mint nap szembesülnek a húsevők és a növényevők közti kulturális szakadékkal. A sorozat az eredeti címét egy, a Beastars-univerzumban megjelenő címről kapta, a Vadsztárról, amit csak azok a diákok kapnak, aki kiemelkedőek és képesek arra, hogy egyesítsék az állatokat a faji különbségek ellenére is.

Egy anime adaptáció is készült hozzá, amit az Orange készített és a Fuji TV +Ultra sugárzott 2019 októbere és decembere között. A második évad 2021. januártól márciusig került adásba. A harmadik, egyben utolsó évadot 2021 decemberében jelentették be. Az animesorozat a Netflix tulajdonában áll. Az első évad Japánon kívül bemutatására 2020 márciusában, a második 2021 júliusában került sor.

A Legoshi, a farkas 2018-ban számos díjat nyert, köztük az Új Alkotó Díjat a Tezuka Osamu Cultural Prize-on, a 42. Kodansha Manga Díjat a sónen kategóriában, az Új Arc Díjat a Japán Médiaművészeti Fesztiválon, valamint a 11. Manga Taishō-t, ezzel az első Akita Shoten cím lett, ami elnyerte a díjat.

Cselekmény Egy modern, civilizált világ, ahol antropomorf állatok élnek, akik nap mint nap szembesülnek a húsevők és a növényevők közti kulturális szakadékkal. Legoshi, egy nagy szürke farkas, a Cherryton Középiskola félénk és csendes diákja, ahol egy kollégiumban él több húsevő diákkal, köztük kedves labrador barátjával, Jackkel. Az iskola drámaklubjának tagjaként Legoshi színpadi munkásként dolgozik, és támogatja a sztártanítvány, a gímszarvas Louis által vezetett klub színészeit.

A semmiből Temet, az alpakát brutálisan meggyilkolják és felfalják az éjszaka közepén, ami a nyugtalanságot és a bizalmatlanságot kelt a növényevő és a húsevő tanulók között. Ekkor Legoshi találkozik Hal-val, a kis törpenyúllal, aki iránt egyre komolyabb érzelmeket kezd el táplálni, ugyanakkor Hal Louisba szerelmes.

Karakterek

Főszereplők

Szinkronhangja: Kobayashi Chikahiro Legoshi, aki a történet elején 17 éves, de a 14. kötetben 18 éves lesz, egy nagyon magas szürke farkas. Egy másodéves diák, Legoshi a drámaklub színpadi stábjában dolgozik, és szívesen nézi a tragikus történeteket, amelyekben soha nem kell közvetlenül részt vennie. Megkísérli elrejteni félelmetesebb vonásait, hogy jobban megismerje növényevő osztálytársait. Elvállalja, hogy kideríti, hogy ki ölte meg Temet. A húsevő mivoltával rendszeresen összeütközésbe kerülő Legoshi el akarja fojtani ragadozó vágyait, amelyek egyre bonyolultabbá válnak, ahogy Hal irányába kezd közeledni. Legoshinak is bonyolult múltja van, többnyire az anyai nagyapja, a komodói varánusz Gosha nevelte fel, mivel a farkas-komodói varánusz hibrid édesanyja öngyilkos lett, amikor Legoshi 12 éves volt. Legoshi örökölte Gosha a komodói varánusz szemét kis pupillákkal, ezzel immunis lett a komodói varánusz mérgére, bár Legoshi maga nem mérgező. Jack tud Legoshi örökségéről, de kevesen mások, és az iskolában Legoshit csak szürke farkasként ismerik. Itagaki először a középiskolás korában fogalmazott meg egy farkas karaktert; a tervezési ötletek hasonlóak maradtak, de idővel más elképzelései voltak a karakter történetéről. Itagaki kijelentette, hogy a farkas karakterét választotta, mivel a kutyákhoz való hasonlóságuk ismerőssé teszi őket az olvasók számára, és hogy a farkasok "lopakodása" "aranyossá" teszi őket. A "Legoshi" név Lugosi Béla magyar színészre utal, Legoshi arcát pedig Mathieu Amalricről mintázta. Azt mondta: "Néha Macujama Kenicsire gondolok, amikor a testet rajzolom."

Szinkronhangja: Senbongi Sayaka Hal, harmadéves, egyedüli tagja Cherryton kertészklubjának, szexuális partnereit gyakran cserélgeti, ezért általában kiközösítik az iskolában. Fehér törpenyúlként gyakran szembesül azzal, hogy a társadalom törékeny egyénként és személyként kezeli; úgy érzi, hogy a szex az egyetlen módja annak, hogy domináljon. Hal hajlamos távolságot tartani a diáktársaitól, még az olyanoktól is, mint Legoshi és Louis, akik közelebb szeretnének kerülni hozzá

Szinkronhangja: Ono Yūki Louis, a gímszarvas, 18 éves a történet elején, a Cherryton harmadéves diákja, és az iskola drámaklubjának sztárszínésze. A büszke és magabiztos Louisnak az az álma, hogy ő legyen a következő Vadsztár. Hajlamos lenézni a körülötte lévőket, és domináns lenni annak ellenére, hogy ragadozókkal van körülvéve növényevőként. Noha jellemzően saját vágyit szem előtt tartva manipulál, Louis kedvességet és csodálatot mutatott (különösen Legoshival szemben), ami a történet során fejlődik. Louis romantikusan összefonódott Hal-val. Itagaki "nőies" megjelenést kölcsönöz a karakternek, és a 2. kötetben szereplő karakterek közül őt "a legnehezebben megrajzolható karakterként" jellemezte, mivel nagyon nehéz megjeleníteni rajta az érzelmeket, hozzátéve, hogy magát a karaktert nem nehéz megrajzolni. Itagaki a Louis Vuitton divatmárka, illetve számos francia király után nevezte el Louist.

Szinkronhangja: Tanezaki Atsumi Juno egy elsőéves nőstény szürkefarkas diák és a drámaklub új tagja, aki első látásra beleszeret Legoshiba, miután megvédte őt a zaklatóktól. Eltökélt szándéka, hogy megnyerje Legoshi szívét, és mellette Vadsztár legyen, hogy együtt teremtsenek egy új békés korszakot minden húsevő számára.

Szinkronhangja: Ōtsuka Akio Egy óriáspanda, aki pszichiáterként és végzettség nélkül orvosként dolgozik, aki olyan húsevőket kezel és rehabilitál, akiknek ragadozó ösztöneik kezdenek elhatalmasodni felettük. Legoshival akkor találkozik először, amikor elájul a feketepiacon, és eleinte azt feltételezi, hogy Legoshi egy a sok húsevő közül, akik engednek vad ösztöneiknek, de hamarosan valamiféle barátság alakul ki kettejük között, és végül amolyan mentora lesz Legoshinak.

Cherryton Középiskola

Szinkronhangja: Enoki Junya Jack egy labrador retriever és Legoshi egyik legjobb barátja. Gyerekkoruk óta ismerik egymást. Nagyon barátságos és a legjobbat akarja Legoshinak, támogatja őt, bármi is legyen.

Szinkronhangja: Kojima Takaaki Bill egy bengáli tigris és másodéves hallgató a Cherryton Középiskolán. Ő is tagja a drámaklub színjátszó szakosztályának, és arra vágyik, hogy ő legyen a következő Vadsztár, hogy bebizonyítsa, hogy egy húsevő is lehet Vadsztár. Legoshit még a színészi képességek terén is riválisának tartja.

Szinkronhangja: Ōtsuka Takeo Egy óangol juhászkutya és Legoshi barátja, akivel egy kollégiumban élnek.

Szinkronhangja: Shimozuma Yoshiyuki Egy sivatagi róka és Legoshi barátja, akivel egy kollégiumban élnek.

Szinkronhangja: Uchida Yūma Egy foltos hiéna és Legoshi barátja, akivel egy kollégiumban élnek.

Szinkronhangja: Kobayashi Naoto Egy prérifarkas és Legoshi barátja, akivel egy kollégiumban élnek.

Szinkronhangja: Ochiai Fukushi Egy pelikán és a drámaklub vezetője.

Szinkronhangja: Okamoto Nobuhiko Kai mongúz. Korábban a drámaklub színészcsapatának tagja volt, de Louis lefokozta. Most a színpadi stábban dolgozik és támogatja a klub színészeit.

Szinkronhangja: Watabe Sayumi Els egy angórakecske, Tem kiszemeltje. Elkezdett félni Legoshitől, miután megölték Temet, de megváltozott a véleménye, amikor a farkas oda adta neki Tem szerelmeslevelét.

Szinkronhangja: Muro Genki Egy harmadéves páva és a drámaklub szinpadi stábjának vezetője.

Szinkronhangja: Iguchi Yūichi Egy hangyász, a drámaklub szinpadi stábjának tagja.

Szinkronhangja: Hara Yuko Egy harmadéves gepárd és magas rangú tagja a drámaklubnak, koreográfus.

Szinkronhangja: Kanemasa Ikuto Egy másodéves fehérfejű rétisas, Legoshi és Bill barátja.

Szinkronhangja: Ōchi Akane Ellen egy másodéves alföldi zebra hallgató a Cherryton Középiskolán. A drámaklub tagja, akit nagyon tisztelnek a növényevők (bár közel sem annyira, mint Louis-t). Nagyon fél a húsevőktől, Tem halála után ő volt az első, aki egy húsevőre kezdett gyanakodni.

Szinkronhangja: Yamamura Hibiku Egy paranoiás Harlequin nyúl hallgató a Cherryton Középiskolán, felsőbbrendűnek érzi magát, ugyanis ő egy veszélyeztetett fajhoz tartozik, Hal-t mindig megalázza, ugyanis ő "csak egy közönséges törpenyúl",

Szinkronhangja: Andou Sakura Egy leghorn tyúk hallgató a Cherryton Főiskolán, aki Legoshi mellett szokott ülni, ugyanis a diákoknak ábécé sorrendben kell ülniük a székeken. Minden szerdán eladja a tojásait az iskolai boltnak, ahol Legoshi szokott tojásokat venni a szendvicséhez. Bár ritkán érintkeznek egymással, Legom nagyra értékeli Legoshi vonzalmát a tojásai iránt.

Szinkronhangja: Ōtsuka Takeo Tem egy alpaka, akit rejtélyes körülmények között meggyilkoltak. Halála előtt beleszeretett Els-be és írt neki egy szerelmeslevelet (amit Legoshi tudott és később oda adott Els-nek). A sorozat későbbi részeiben kiderül a gyilkos kiléte.

Szinkronhangja: Muro Genki Zoe y kecske és a Cherryton Középiskola drámaklubjának tagja.

Szinkronhangja: Kobayashi Naoto Tao egy másodéves fekete párduc hallgató a Cherryton Középiskolán, a drámaklub tagja.

A szibériai tigris, aki a Cherryton Középiskola igazgatója, illetve a Minden Faj Tanács tagja, akik minden évben segítenek kiválasztani a Vadsztárt.

Szinkronhangja: Kaji Yūki Pima egy elsőéves alaszkai vadjuh diák és a drámaklub új tagja.

Szinkronhangja: Kujira Egy csörgőkígyó, aki a Cherryton Középiskola biztonsági őre, akit Legoshi elbűvölt. A neve – "Hat szem" – utalva a bőrén lévő mintákra.

Civilek

Szinkronhangja: Hoshino Mitsuaki A névtelen oroszlán polgármester, aki önző módon figyelmen kívül hagyja a többi húsevő (főleg az oroszlánok) negatív viselkedését a béke megőrzése érdekében. Bevallja, hogy rendkívül sok pénzt költött plasztikai sebészetre, hogy jobban hasonlítson egy növényevőre, kizárólag azzal a céllal, hogy ne legyen annyira fenyegető, és ezért "megválaszthatóbbnak" tűnjön, lecserélte a tépőfogait fogsorra, megnagyobbította a szemét, és csökkentette a vállának a szélességét. A polgármester csak a nagy kezeit és karmait nem műtette meg, mert azokat szereti a felesége.

Szinkronhangja: Horiuchi Kenyu Egy gímszarvas, aki a Szarvak Vállalat tulajdonosa és vezetője. Mivel meddő volt, és utódra szorult, örökbe fogadta Louis-t a feketepiacról még kiskorában.

Egy 54 éves hím komodói varánusz, aki Legoshi anyai nagyapja és egyetlen élő rokona. Gosha tinédzser korában Yahya legjobb barátja és rendőrtársa volt, és mindkettőjüket jelölték az új Fenséges Vadsztár címre. De Gosha beleszeretett Tokiba, egy szürke farkasba, és a nem tervezett hibrid terhessége arra késztette Goshát, hogy feladja ezt az álmát, és a családira összpontosítson. A mérgező fajok nem házasodhattak össze nem mérgező fajból valóakkal, de Gosha és Toki ennek ellenére együtt felnevelték a kislányukat, Leanót Toki tragikus haláláig, ezután Gosha többnyire egymaga nevelte fel unokáját, Legoshit, miután Leano egyre szorongóbb lett, és később megölte magát. Gosha fizeti Legoshi tandíját, hogy járhasson a Cherryton Középiskolába, amíg Legoshit ki nem rúgják, és ennek következtében a nyomára bukkan, és újra találkozik unokájával. Azzal, hogy Legoshinak meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, Yahyát is visszahozza Gosha életébe. Gosha kedves és szerető nagyapa, de egyben félelmetes harcos is, aki mindenáron megvédi a családját.