Czilli Aranka (Kovászna, 1982. május 14. –) költő, író, magyartanár.

Élete Tanulmányait szülővárosában kezdte majd néprajz-magyar szakon végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után hazatért és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyartanáraként dolgozik, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület önkéntese, az egyesület keretén belül működő Ignácz Rózsa Irodalmi Klub egyik szervezője, az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület alapító tagja.

Diákkorától kezdve rendszeresen jelennek meg írásai a romániai magyar közéleti és irodalmi lapokban (Romániai Magyar Szó, Helikon, Krónika, Korunk, Székelyföld Kulturális Folyóirat, Várad, Újvárad).

A magyarországi irodalmi folyóiratok közül a Magyar Napló, az Agria és a Lyukasóra közölte verseit, valamint az Erdélyben és Magyarországon is elérhető Irodalmi Jelenben és az Előretolt Helyőrségben is megjelentek versei, prózái, tanulmányai.

A Sárvári Diákírók- és Diákköltők Találkozóján diákként két alkalommal majd később a székelyföldi diákok kapcsolattartójaként több alkalommal részt vett.

2023 decemberétől tagja a Magyar Írószövetségnek.

Kötetei Nyitott ablak. Versek; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2018.http://www.szephalom-konyvmuhely.hu/konyvek/nyitott-ablak A varázslatos szekrény. Mesék és versek gyerekeknek és felnőtteknek; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2020http://www.szephalom-konyvmuhely.hu/hirek/czilli-aranka-varazslatos-szekreny Késsel és villával. Versek; Irodalmi Jelen Kiadó, Budapest–Arad, Irodalmi Jelen Könyvek, 2022. A narancssárga ruha. Novellák; Tinta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2025.

Díjak, elismerések a Magyar Művészeti Akadémia Fiatal Művészek Ösztöndíjasa Térey János alkotói ösztöndíj (2020) Az év legsikeresebb szerzője, Széphalom Könyvműhely (2022)

Írásai Digitalizált kötetek a Petőfi Irodalmi Múzeum / Digitális Irodalmi Akadémia honlapján 2021. november 25. – Irodalmi Jelen – Czilli Aranka: Adventi kalendáriumhttps://irodalmijelen.hu/2021-nov-25-1416/adventi-kalendarium 2021.október 6. – Újvárad kulturális folyóirat online – Czilli Aranka: Eurydiké; Látkép; Bizalom (versek)https://www.ujvarad.ro/irodalom/eurydike-latkep-bizalom-versek/ 2021. október – Várad Kulturális folyóirat és portál – Irodalom – Czilli Aranka: Testamentum, Antigeometria 2021. szeptember 23. – Irodalmi Jelen 20. születésnapi antológiája – Czilli Aranka: Vágy – In: Üveggolyókkal játszik az ég – szemelvények az antológiábólhttps://www.irodalmijelen.hu/2021-szep-23-1416/uveggolyokkal-jatszik-eg 2021. július Előretolt helyőrség – Czilli Aranka: Miért van a leveleknek zokogása? – gondolatok Rafi Lajos költészete kapcsánhttps://media.szekelyhon.ro/pictures/editions/196/19658/19658_282584.pdf 2021. június 28. Előretolt Helyőrség – Erdély – Czilli Aranka Ágota: Kolozsvár, Neuschwanstein, Gyimes (versek)https://helyorseg.ma/repertorium/erdely/2021/20210628_4_7_erdely.pdf 2021. május 27. Irodalmi Jelen – Czilli Aranka-Ágota – Az idő, mint egy kinőtt takaróhttps://irodalmijelen.hu/2021-maj-27-2350/ido-mint-egy-kinott-takaro 2021. május 27. Irodalmi Jelen – Czilli Aranka-Ágota – Lecsupaszítvahttps://irodalmijelen.hu/2021-maj-14-2024/lecsupaszitva 2021. május. Irodalmi Jelen (májusi lapszám) – Czilli Aranka: Találkozás; Az emléktelenség ingei; Badacsony mellett; Köd, parttalanságok (versek) 2021. január. Székelyföld Kulturális Folyóirat – Czilli Aranka – Versekhttps://szekelyfoldfolyoirat.ro/szepirodalom/czilli-aranka-versek-.html

Könyvajánlók, beszámolók, fotó- és filmanyagok 2022. november 28. Kultúra.hu – Jánoki-Kis Viktória, Halmai Tamás és Czilli Aranka az év legsikeresebb szerzői 2021. szeptember 23. Széphalom Könyvműhely honlapja és Youtube-csatornája – Czilli Aranka – Könyvbemutatóhttp://www.szephalom-konyvmuhely.hu/hirek/varazslatos-szekreny https://www.youtube.com/watch?v=ROkfyJWpUGU 2021. szeptember 21. Háromszék Független Napilap, Nagy B. Sándor – Kultúra: Gyermekkönyv felnőtteknek is – Bemutatták Czilli Aranka új kötetéthttps://www.3szek.ro/load/cikk/144413/gyermekkonyv-felnotteknek-is-bemutattak-czilli-aranka-uj-kotetet 2021. szeptember 17. 17 óra Bod Péter Kovászna Megyei Könyvtár honlapja – Az Őszi Kultúrszüret rendezvénysorozat keretén belül – Könyvbemutatóhttps://www.kmkt.ro/konyvbemutato-czilli-aranka-a-varazslatos-szekreny – Czilli Aranka: A varázslatos szekrény 2021. szeptember 13. 16.45 – Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) honlapja – Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület rendezvényei a 11. Brassói Magyar Napok keretében – Czilli Aranka-Ágota: A varázslatos szekrény – Játékos könyvbemutatóhttps://www.emke.ro/index.php/acsjke-rendezvenyek-a-11-brassoi-magyar-napok-kereteben-6130 2021. július 19. Irodalmi Jelen – Czilli Aranka – Könyvajánló: A varázslatos szekrényhttps://irodalmijelen.hu/2021-jul-19-1530/konyvajanlo-varazslatos-szekreny 2021. június 2. Erdély Online – Pikó Stefánia – Könyvbemutató – Felnőtt- és gyermekirodalom kettőse: bemutatkozott Czilli Aranka íróErdélyi Hírportál 2021. május 31 | Várad – Kulturális folyóirat és portál – Tóth Hajnal – Kultúra: A varázslatos szekrény titkától a Nyitott ablak sokarcúságáig 2021 januári lapajánló. Szófa.eu Wágner Eszter – A Styx két partja, és ami közötte van (vers) [Székelyföld]https://www.szofa.eu/pdf/janu%c3%a1rilapaj%c3%a1nl%c3%b32.pdf 2020. október 15. Székely Hírmondó – Bartók Barbara – Gyógyír az őrült világrahttps://www.hirmondo.ro/kultura/gyogyir-az-orult-vilagra/ 2020. szeptember 20. Széphalom Könyvműhely Youtube-csatornája – Czilli Aranka – A varázslatos szekrény – beszélgetés Ördög Rozália óvodapedagógussalhttps://www.youtube.com/watch?v=3L3i3tPsZNk

Jegyzetek

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Kovásznaiak Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Élő személyek