Besim Šerbečić (Gračanica, 1998. május 1. –) bosznia-hercegovinai válogatott labdarúgó, a Kisvárda hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Šerbečić a bosznia-hercegovinai Gračanica városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Bratstvo Gračanicanál kezdte, majd a Zvijezda Gradačac akadémiájánál folytatta.
2015-ben mutatkozott be a Zvijezda Gradačac felnőtt csapatában. Mindössze 16 évesen a 2015. április 4-ei, Olimpic elleni mérkőzésen debütált. Április 18-án megszerezte első gólját is a Zrinjski Mostar ellen.
2016 júliusában a Radnik Bijeljina csapatához igazolt.
2018. január 23-án három éves szerződést kötött a norvég Rosenborg együttesével. Először a 2018-as szuperkupa mérkőzésén lépett pályára. Egy hónappal később a Haugesund ellen debütált a norvég ligában. Első gólját az augusztus 16-ai, Cork City elleni Európa-liga selejtezőn szerezte. A ligában először 2021. május 30-án, a Stabæk ellen talált be a hálóba.
A 2019–20-as és a 2020–21-es szezonban kölcsönjátékosként a FK Sarajevo csapatát erősítette.
2022. január 1-jén az Aalesundhoz igazolt. 2023. február 7-én a Sarajevohoz írt alá.
A válogatottban Šerbečić 2017 és 2020 között az U21-es korosztályban 10 mérkőzésen képviselte Bosznia-Hercegovinát.
2022-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2022. szeptember 26-ai, Románia ellen 4–1-re elvesztett mérkőzésen lépett pályára.
Statisztikák
2023. április 15. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólZvijezda Gradačac2014–15Bosnian Premier League71——712015–16First League of FBiH171——171Összesen2420000242Radnik Bijeljina2016–17Bosnian Premier League13020—1502017–1817210—182Összesen3023000332Rosenborg2018Eliteserien40504113120218121—102Összesen1217141233Sarajevo(kölcsönben)2019–20Bosnian Premier League20210402522020–21901010110Összesen2922050362Aalesund2022Eliteserien26010—270Sarajevo2022–23Bosnian Premier League80000080Összesen1297131911519
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202210Összesen10
Sikerei, díjai Rosenborg Eliteserien Bajnok (1): 2018
Norvég Kupa Győztes (1): 2018
Norvég Szuperkupa Győztes (1): 2018
Sarajevo Bosnian Premier League Bajnok (1): 2019–20
Jegyzetek
További információk
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Radnik Bijeljina labdarúgói Kategória:A Rosenborg labdarúgói Kategória:Az FK Sarajevo labdarúgói Kategória:Az Aalesunds labdarúgói Kategória:A Velež Mostar labdarúgói Kategória:A Kisvárda FC labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói