Szalma Piroska, dr. Szalma Béláné, született Tóth Piroska (Hódmezővásárhely –) a Camea modellje, az első magyar modell, aki óriásplakáton szerepelt.Szalma Piroska Camea reklámonDiplomás fotómodell-interjú Szalma Piroskával bélyegkép|Camea plakát, modell: Szalma Piroska
Élete Hódmezővásárhelyről költözött Budapestre. Először lottóplakáton tűnt fel, fürdőruhában.
1966-ban óriásplakáton népszerűsítette a Camea termékeket (A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat, KHV, Camea márkanevű kozmetikuma), az utcán, házak falán, hirdette, de villamosplakáton is a Camea-rúzst, krémet, parfümöt. Egyetemi ösztöndíj-kiegészítés céljából kezdett el modellkedni, sikeres próbafelvételek után Szalma Piroska. Szakmai körökben a „magyar Brigitte Bardot-nak” nevezték szőke haja és megközelíthetetlensége miatt.
Az 1960-as évek végétől az egyike volt a legismertebb modelleknek. Felkérték gumimatrac-, Orion-, Videoton-márkák és egyéb reklámokra is, a kor sztármodellje volt, Magyarországon elsőként szerepelt óriásplakáton. Sok címlapon is láthattuk, például az Ország-világ, a Nők Lapja, a Tükör képes hetilapokon és egyéb kiadványokban is jelentek meg fotói.
Szakmai lapban, a Fotóművészet 1975-ös kiadványában is megjelent ikonikus Camea-fotója.
Biológia-földrajz-világnézet tanárként szerzett diplomát, egyetem mellett modellkedett. Kislánya születésekor felhagyott a modell karrierrel, előbb gimnáziumi tanárként, később szakszervezetek nemzetközi kapcsolatok felelőseként dolgozott. Kiválóan beszél angolul és franciául.
Két gyermeke van, Laura és Szilárd.
Jegyzetek
Források Fotógyűjtemény, képes interjú Fotóművészet, 1975 (18. évfolyam, 2-4. szám) Szalma Piroska fotói Hajdú-Bihari Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám) interjú Szalma Piroskával www.polymatheia.hu Kovácsné Magyari Hajnalka tanulmánya Diplomás fotómodell - interjú Szalma Piroskával Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
Kategória:Magyar modellek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Élő személyek Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:A 20. században született személyek