Fats, Fat Girl , amerikai dzsessztrombitás.

Pályafutása

Részben kubai, részben afrikai, illetve kínai származású volt. Hatévesen kezdett zongorázni, majd tizenhárom évesen trombitálni kezdett. Gyermekkori barátja volt Al Dreares dobos. Elvégezte a Douglass High Schoolt, és csatlakozott egy tánczenekarhoz, amely a Közép-Nyugat felé tartott.

Értékes tapasztalatokra tett szert különböző zenekarokkal turnézva, köztük Snookum Russell együttesével, ahol megismerkedett J. J. Johnsonnal.

1946-ban New Yorkban telepedett le, ahol karrierje beindult. Találkozott és játszott többek között Charlie Parkerral. Játszott Andy Kirk, Billy Eckstine, Benny Goodman és Lionel Hampton nagyzenekaraiban, valamint combókban vett részt Kenny Clarke, Tadd Dameron, Eddie "Lockjaw" Davis, Coleman Hawkins, Illinois Jacquet, Howard McGhee és Bud társaságában.

Halála Az egészségi állapot lassan romlott. 1950. július 1-jén kórházba került, és öt nappal később, július 6-án, 26 éves korában tuberkulózis és heroinfüggőség következtében hunyt el New Yorkban. Utolsó fellépése Charlie Parkerrel volt. A New Jersey-beli Linden temetőjében a 414-es számú jelöletlen sírba temették el. 2002 szeptemberében barátai és a családtagok kopjafát állítottak sírjára. Linden polgármestere a napot Fats Navarro Day-nek nyilvánította. A gyászünnepség Linden Gimnázium Kórusa szerepelt.

Albumok

1946: Be Bop Boys 1949: Anthropology 1951: Memorial: Fats – Bud – Klook – Sonny – Kinney 1952: New Trends of Jazz 1952: New Sounds of Modern Music 1997: Bebop Boys (Indigo) 1943-1950: The Fats Navarro Collection

Díjak 1982: Down Beat Hall of Fame

Jegyzetek

Források http://csis.pace.edu/~varden/navarro/bio.html http://csis.pace.edu/~varden/navarro/discography.html http://csis.pace.edu/~varden/navarro/audioclp.html https://www.npr.org/2011/06/20/4192940/fats-navarro-the-fats-navarro-story?t=1641205386715

Kategória:Amerikai dzsessztrombitások Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1950-ben elhunyt személyek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Floridaiak Kategória:Florida zenei élete