Arne Sandstø (Bergen, 1966. október 21. –) norvég labdarúgóedző, a dán Midtjylland edzője.
Pályafutása Arne Sandstø pályafutása alatt játszott norvég és német kluboknál is, játszott például a Brann, a Lillestrøm, az Odd Grenland, Tennis Borussia Berlin és a Hertha BSC együttesénél is.
Edzői pályafutását 1999-ben az Oddnál kezdte. A csapattal egészen 2007-ig az első osztályban szerepeltek, amikor is kiestek a másodosztályba. Vezetőedzősége idején a klub 69 év után újra megnyerte a kupát.
2008-ban a másodosztályú IK Start csapatát irányította, amellyel a szezon végén fel is jutott az Eliteserienbe. 2010-ben meglepő helyre vezette a rájátszásban az anyagi gondokkal küzdő Løv-Hamot. 2011-ben és 2012-ben is harmadik helyezést ért el a Sandefjord csapatával, de feljutni nem tudott a klub. 2016 óta a másodosztályú Jerv vezetőedzője. 2021-ben a szintén a harmadik helyig jutott a klubbal és a rájátszásban is sikerült a Brann csapatát legyőzni, így feljutottak a 2022-es szezonra az Eliteserienbe.
Sikerei, díjai Start Adeccoligaen Feljutott (1): 2008
Jerv OBOS-ligaen Feljutott (1): 2021
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Bergeniek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Norvég labdarúgóedzők Kategória:A Brann labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:A Tennis Borussia Berlin labdarúgói Kategória:A Lillestrøm labdarúgói Kategória:Az Odds BK labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek