Michael William Krzyzewski (kiejtés: /ʃɪˈʒɛfski/ shih-ZHEF-skee; becenevén Coach K; Chicago, 1947. február 13. –) amerikai kosárlabdaedző. 1980 óta a Duke Egyetem kosárlabdacsapatának vezetője, ahol a Blue Devilsszel ötször megnyerte a NCAA Division I-t, tizenkétszer elérte a Final Fourt, megnyerte tizenötször az ACC-tornát és tizenkétszer az ACC alapszakaszát. Csak John Wooden nyert több NCAA-bajnoki címet nála, tízet. Minden idők egyik legjobb egyetemi kosárlabdaedzőjének tekintik.

Ezek mellett edzője volt az amerikai válogatottnak is, amelyet három nyári olimpiai bajnoki címhez vezetett 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban. Vezetőedzője volt a 2010-ben és 2014-ben világbajnok csapatnak is. Az 1992-es Dream Team egyik asszisztens edzője volt.

Krzyzewski az Army csapatában játszott irányítóként 1966 és 1969 között, Bob Knight alatt. 1975 és 1980 között pedig egyetemének edzője volt. Kétszer is beiktatták a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be, 2001-ben egyéni sikereiért, míg 2010-ben a Dream Team tagjaként. Az Egyetemi Kosárlabda Hírességek Csarnokába is beiktatták 2006-ban és az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Hírességek Csarnokába is, szintén a Dream Team tagjaként.

2011. november 5-én, mikor a Duke-kal 74–69-re megverte a Michigan State Egyetemet a Madison Square Gardenben, ő lett a legsikeresebb edző az NCAA Division I történetében. A 903. megnyert mérkőzése volt, amellyel megdöntötte korábbi edzője, Bob Knight rekordját. 2015. január 25-én a Duke legyőzte a St. John’s Egyetemet, ismét a Madison Square Gardenben, amellyel Krzyzewski lett az első edző az NCAA Division I történetében, aki megnyert 1000 mérkőzést.

2021. június 2-án Krzyzewski bejelentette, hogy a 2021–2022-es szezon végén visszavonul.

Edzői statisztikák

Egyetem SzezonCsapatTeljesítményFőcsoportHelyezésRájátszásArmy Cadets (NCAA Division I Független)1975–76Army11–141976–77Army20–81977–78Army19–9NIT Első forduló1978–79Army14–111979–80Army9–17Army:73–59 (.553)Duke Blue Devils (Atlanti Parti Főcsoport)1980–81Duke17–136–8T–5.NIT Negyeddöntő1981–82Duke10–174–10T–6.1982–83Duke11–173–117.1983–84Duke24–107–7T–3.NCAA Division I Legjobb 321984–85Duke23–88–6T–4.NCAA Division I Legjobb 321985–86Duke37–312–21.NCAA Division I Döntős1986–87Duke24–99–53.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)1987–88Duke28–79–53.NCAA Division I Final Four (elődöntő)1988–89Duke28–89–5T–2.NCAA Division I Final Four (elődöntő)1989–90Duke29–99–52.NCAA Division I Döntős1990–91Duke32–711–31.NCAA Division I-bajnok1991–92Duke34–214–21.NCAA Division I-bajnok1992–93Duke24–810–6T–3.NCAA Division I Legjobb 321993–94Duke28–612–41.NCAA Division I Döntős1994–95Duke9–30–11995–96Duke18–138–8T–4.NCAA Division I Legjobb 641996–97Duke24–912–41.NCAA Division I Legjobb 321997–98Duke32–415–11.NCAA Division I Elite Eight (negyeddöntő)1998–99Duke37–216–01.NCAA Division I Döntős1999–00Duke29–515–11.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2000–01Duke35–413–3T–1.NCAA Division I-bajnok2001–02Duke31–413–32.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2002–03Duke26–711–5T–2.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2003–04Duke31–613–31.NCAA Division I Final Four (elődöntő)2004–05Duke27–611–53.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2005–06Duke32–414–21.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2006–07Duke22–118–86.NCAA Division I Legjobb 642007–08Duke28–613–32.NCAA Division I Legjobb 322008–09Duke30–711–5T–2.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2009–10Duke35–513–3T–1.NCAA Division I-bajnok2010–11Duke32–513–32.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2011–12Duke27–713–32.NCAA Division I Legjobb 642012–13Duke30–614–42.NCAA Division I Elite Eight (negyeddöntő)2013–14Duke26–913–5T–3.NCAA Division I Legjobb 642014–15Duke35–415–32.NCAA Division I-bajnok2015–16Duke25–1111–7T–5.NCAA Division I Sweet 16 (nyolcaddöntő)2016–17Duke28–911–7T–5.NCAA Division I Legjobb 322017–18Duke29–813–52.NCAA Division I Elite Eight (negyeddöntő)2018–19Duke32–614–43.NCAA Division I Elite Eight (negyeddöntő)2019–20Duke25–615–5T–2.Torna lemondva a Covid19-pandémia miatt2020–21Duke13–119–910.2021–22Duke32–616–41.NCAA Division I Final Four (rájátszás folyamatban)Duke:1 129–308 (.786)466–193 (.707)Összesen:1 202–367 (.766): Országos bajnok : Főcsoport alapszakasz és torna-győztes

: Főcsoport alapszakasz-győztes

: Főcsoport torna-győztes

Krzyzewski tanoncai Az alábbi lista olyan edzőket sorol fel, akik Krzyzewski alatt voltak asszisztensek és később NCAA-, vagy NBA-edzők lettek

Chuck Swenson – William & Mary (1987–1994) Bob Bender – Illinois State (1989–1993), Washington (1993–2002) Mike Brey – Delaware (1995–2000), Notre Dame (2000–napjainkig) Tommy Amaker – Seton Hall (1997–2001), Michigan (2001–2007), Harvard (2007–napjainkig) Quin Snyder – Missouri (1999–2006), Austin Toros (2007–2010), Utah Jazz (2014–napjainkig) Tim O’Toole – Fairfield (1998–2006) Johnny Dawkins – Stanford (2008–2016), UCF (2016–napjainkig) David Henderson – Delaware (2000–2006) Chris Collins – Northwestern (2013–napjainkig) Steve Wojciechowski – Marquette (2014–2021) Jeff Capel – Pittsburgh (2018–napjainkig) Nate James – Austin Peay (2021–napjainkig)

Jegyzetek

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kosárlabdaedzők Kategória:Lengyel származású személyek Kategória:Naismith Memorial Basketball Hall of Fame beiktatottak Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Irányítók Kategória:Dobóhátvédek Kategória:20. századi amerikai katonák Kategória:Olimpiai bajnokok (1984) Kategória:Olimpiai bajnokok (1992) Kategória:Olimpiai bajnokok (2008) Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Olimpiai bajnokok (2016) Kategória:Chicagóiak Kategória:Lengyel-amerikaiak