A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió (2021. szeptember 1. előtt: FŐKERT Nonprofit Zrt., röviden: FŐKERT, avagy Fővárosi Kertészet) a Budapesti Közműveknek a fővárosi közterületek zöldfelületeinek és parkjainak gondozásáért felelős alegysége, korábban fővárosi tulajdonú vállalatként működött. Tevékenységét kezdetben 1867-es alakulását követően előbb Pest városában, majd Budapest 1873-as megalakulása után Budapest közigazgatási határain belül végezte.

Története

A vállalat elődjét 1867. március 19-én hívta életre Pest Szabad Királyi Város Tanácsa, mikor határozatban önálló kertészetet alapítottak a területükön lévő számos közpark gondozására. Budapest 1873-as megalakulása után a cég hatásköre az egykori Buda és Óbuda területére is kiterjedt. A város közigazgatási határain belül minden közterületen lévő közpark és utcai fasor gondozása a fő feladatuk számos más kertészeti munka mellett, amelyek kialakításában is részt vettek.

A második világháború harcaiban a közparkok mintegy 90%-a megsemmisült, így a cég jelentős szerepet kapott az újjáépítésben. 1962-ben kapta a Fővárosi Kertészeti Vállalat nevet.

A rendszerváltás után a FŐKERT idővel átvette a Pilisi Parkerdő Zrt.-től 8,6 millió m² fővárosi védett terület és 3 millió m² fővárosi erdőterület gondozását is. A cég összesen 40 szökőkutat és vízesést üzemeltet.Zách Dániel - Öntözni ilyenkor is kell, de nem úgy, ahogy eddig (Telex.hu, 2026.08.02.)

2021. szeptember 1-jén német mintára az összes többi közszolgáltatást végző budapesti önkormányzati tulajdonú céggel (FŐTÁV Nonprofit Zrt., FKF Nonprofit Zrt., FŐKERT Nonprofit Zrt., BTI Nonprofit Zrt. és a FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft.) együtt egyetlen fővárosi tulajdonú nagyvállalatba olvadt Budapesti Közművek néven.

Igazgatója négy és fél éven át Zakar András kertészmérnök volt, akit 2024. június 28-án azonnali hatállyal elbocsátottak.Azonnali hatállyal kirúgták a Főkert főigazgatóját (Telex.hu, 2024-06-29) A cég igazgatója 2026-ban Dezsényi Péter.Leállítanak 40 szökőkutat és vízesést Budapesten, hogy spóroljanak a vízzel (Hvg.hu, 2026-08-02)

Jegyzetek

Források Másfél évszázad zöldtörténet - 1867 óta műveli közkertjeinket a város kertésze, a FŐKERT, welovebudapest.hu, 2017. április 26. (utolsó hozzáférés: 2022. január 6.) Százötven éves a Fővárosi Kertészet, pestbuda.hu, 2017. március 21. (utolsó hozzáférés: 2022. január 6.) Itt a BKM: bejegyezte a cégbíróság a főváros új, egyesített közműcégét, atlaszto.hu, 2021. szeptember 1. (utolsó hozzáférés: 2022. január 6.) Budapesti Közművek: elindult az új szupercég, napi.hu, 2021. október 2. (utolsó hozzáférés: 2022. január 6.)

Egyéb irodalom

Kiácz György: A fővárosi kertészet száz éve, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1967 (szerk.) Dékány Szilveszter: 150 éves a Fővárosi Kertészet 1867-2017, FŐKERT Nonprofit Zrt., Budapest, 2017,

kategória:Megszűnt magyarországi vállalatok Kategória:A Fővárosi Önkormányzat cégei Kategória:1867-ben alapított cégek