Az I Still Have Faith in You című dal a svéd ABBA együttes első kimásolt kislemez dala a közel 40 év után megjelent 9. Voyage című stúdióalbumról. A dal egy kislemezen jelent meg a Don't Shut Me Down című dallal együtt. A dalt Anni-Frid Lyngstad énekli.
A dal egy óda, mely a barátságról, és annak kötelékéről szól, mely a válás ellenére is fennmaradt. A dalt epikus balladának is leírták. Ez a négy tag közötti kötődést ábrázolja. A dalt a Grammy-díjátadón az év dalának jelölték, mely az ABBA első Grammy jelölését jelentette.
Előzmények
Az együttes 2018 őszén jelentett be, hogy két új dalt rögzítettek 2017 júniusában. A dal alapjai Benny Andersson 2015-ös instrumentális dalára, a "Kyssen" (A csók) címűre támaszkodik, mely a svéd "The Circle" című filmben is hallható.
Kritikák
Mark Savage a BBC munkatársa méltatta a dalt, és azt nyilatkozta, hogy a dal lassan, fenségesen épül fel, elérve egy csillagászati csúcspontot, mely tele van erős akkordokkal, és harmóniával. Helen Brown a The Independenttől kijelentette, hogy ez a dal az, mely a legjobban megmozgatta a rajongókat. Kate Mossman a New Statesman munkatársa úgy gondolta, hogy a dalban benne van a "The Winner Takes It All" című dal szelleme, melyek alacsony szintre jutnak, és szokatlan a kortárs zenében. Stephen Rehm Rozanes a Musikexpress munkatársa úgy vélekedett, hogy a dal a Voyage album legszebb pillanatát adja vissza.
A New York Post a dalt 2021 4. legrosszabb dalának minősítette.
Videoklip
A klipben az 1977 és 1979-es turnék alkalmával készült archív felvételek láthatóak. Itt látható először az ABBAtars, az ABBA négy tagjának digitális avatárja, melyben úgy néznek ki, mint az 1970-es években.
A videót a megjelenést követő 24 órában 24 millióan nézték meg a YouTube csatornán, mely 12 országban, Így az Egyesült Királyságban is az első három helyezett között áll a csatorna felkapott klipek rangsorában.
Slágerlista + Slágerlista (2021) Legmagasabbpozíció Croatia (ARC 100) 17 Denmark (Tracklisten) 17 Iceland (Plötutíðindi) 38 New Zealand Hot Singles (RMNZ) 6
Jegyzetek
Kategória:ABBA-kislemezek Kategória:2021 kislemezei