A Viharmadarak (eredeti cím: Thunderbirds) 2004-ben bemutatott francia-amerikai-angol sci-fi akció-kalandfilm, amelyet Jonathan Frakes rendezett. A forgatókönyvet William Osborne és Michael McCullers írta, Gerry és Sylvia Anderson Thunderbirds című sorozatának feldolgozásaként. Az eredeti sorozat Supermarionation technológiájával ellentétben ez a film az élőszereplős és a CGI technikák keresztezésével valósult meg. A főbb szerepekben Bill Paxton, Anthony Edwards, Sophia Myles és Ben Kingsley látható.

Az Egyesült Királyságban 2004. július 20-án mutatták be, az Amerikai Egyesült Államokban 2004. július 30-án került a mozikba. A film bevételi és kritikai szempontól is megbukott. Maga Gerry Anderson is úgy fogalmazott, hogy ez a „legnagyobb szarkupac, amit életem során valaha is láttam”. Ugyanakkor Sylvia Anderson dicsérte, mint az eredeti sorozatnak nagyszerű emléket állító művet.

Cselekmény A gonosz Hood csapdába ejti az International Rescue vezetőjét, Jeff Tracyt és annak négy fiát a sérült Thunderbird 5 járműben. Célja ellopni a többi Thunderbird járművet és azokkal rablásokat végrehajtani, amelyekért az International Rescue-t fogják hibáztatni. Jeff legkisebb fiának, Alannek és barátainak, Tin-Tinnek és Fermatnak kell megállítania őt.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Alan Tracy Brady Corbet Hamvas Dániel Jeff Tracy Bill Paxton Sztarenki Pál Hood Ben Kingsley Horányi László Tin-Tin Belagant Vanessa Hudgens Csifó Dorina Fermat Hackenbacker Soren Fulton Jelinek Márk Lady Penelope Creighton-Ward Sophia Myles Götz Anna Aloysius Parker Ron Cook Cs. Németh Lajos Ray "Gógyi" Hackenbacker Anthony Edwards Pálfai Péter Scott Tracy Philip Winchester Simonyi Balázs John Tracy Lex Shrapnel Barát Attila Virgil Tracy Dominic Colenso Csizmadia Gergely Gordon Tracy Ben Torgersen Seder Gábor Kyrano Belagant Bhasker Patel Harmath Imre Onaha Harvey Virdi Kocsis Mariann Sperhakli Deobia Oparei Bognár Tamás Strampli Rose Keegan Madarász Éva

Fogadtatás A film negatív kritikákban részesült, főleg azoktól, akik jobban ismerték az eredeti sorozatot. A The Daily Telegraph kritikusa, Sukhdev Sandhu "katasztrofálisnak" nevezte a filmet, továbbá kritizálta azt a jelenséget is, amikor régi tévésorozatok alapján új filmeket készítenek. Amy Biancolli, a Houston Chronicle kritikusa "egy régi tévésorozat borzalmas újragondolásának" nevezte, ugyanakkor kritikája szerint a három gyereke jobban élvezte a filmet, mint ő. Az Empire magazin kritikusa, Ian Freer szerint a film nem fog nosztalgikus érzést kelteni a Thunderbirds sorozaton felnőtt generáción, és a mostani generáció számára sem fog szórakozást nyújtani.

A Rotten Tomatoes oldalán 19%-ot szerzett 106 kritika alapján.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:2004 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Amerikai tudományos-fantasztikus filmek Kategória:StudioCanal-filmek Kategória:Universal Pictures-filmek Kategória:Working Title Films-filmek