Szőke Nikoletta Máté Péter-díjas magyar dzsesszénekesnő. A 2005-ös Shure Montreux Jazz Voice győztese.

Pályafutása

Hagyományos cigányzenét játszó családból származik. Édesapja cimbalmos. Négy éves korában a család Budapestre költözött. Zenész családjában születése óta zene vette körül, és tehetsége nagyon korán megmutatkozott.

Még Zalaegerszegen zeneóvodába íratták. Mégis 14 évnyi szünet következett zenei tanulmányaiban: közgazdasági szakközépiskolába járt. 18 évesen jött rá, hogy szeretne mégis éneklést tanulni. Már teljesen az éneknek akarta életét szentelni.

Eleinte Szakcsi Lakatos RóbertSzakcsi Lakatos Béla fia triójával lépett fel, majd egyre több más együttessel is szerepelt. Nem telt el fél év 2002-es énektanulmányai megkezdésétől, amikor a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában debütált. 2003 márciusában bemutatkozott a Márványteremben is. 2018-ban Kökény Attilával és Szakcsi Lakatos Róberttel az Életre kel című dallal az elődöntőig jutottak.

Három és fél év tanulás – közben folyamatos koncertezés – után jelentkezett a Montreux-i Jazz Festival-ra, a Shure Montreux Jazz Voice Competition-ra, amit meg is nyert, és még a közönségdíjat is megkapta.

Első magyar énekesként 2006-ban részt vett New Yorkban a Jazzoktatási Világszövetség által 33. alkalommal megrendezett konferenciáján, és koncertje volt a Hiltonban és a Wynton Marsalis által vezetett Dizzy's Clubban.

2006 nyarán zenekarával Montreux-ben a fesztivál nyitónapján koncertezett.

Hat lemeze jelent meg Japánban,Szőke Nikoletta négy évre kötött szerződést a japán Atelier Sawano kiadóval, így 2014-ig minden évben új albummal jelentkezik. hetedik önálló albuma 2017 tavaszától kapható Japánban, az Egyesült Államokban és Európa sok országában. Énekelt Bobby McFerrinnel, Kurt Ellinggel, Michel Legrand-nal.

Diszkográfia 2008: Golden Earrings 2009: A Song for You 2010: My Song 2011: Shape of My Heart 2012: Inner Blaze 2015: I Thought About You... 2015: Moonglow

Spotify

Díjak 2005: a Montreux-i Jazz Fesztivál első díja és közönségdíja (a 30 éven aluli énekesek versenye.) 2006: Lakatos Ablakos Dezsőhttps://www.jazzma.hu/hirek/2012/01/22/jazzlegendak-ablakos-lakatos-dezso ösztöndíj 2012: Junior Prima díj 2024: Máté Péter-díj

Jegyzetek

Források https://www.jazzmusicarchives.com/artist/nikoletta-szoke https://www.jazzma.hu/interju/sztarinterju/2011/02/28/sztarinterju-szoke-nikoletta https://www.koncert.hu/eloado/szoke-nikoletta https://port.hu/adatlap/szemely/szoke-nikoletta/person-233300 https://fidelio.hu/jazz-world/szoke-nikoletta-semmit-sem-csinalok-felgozzel-6007.html https://rateyourmusic.com/artist/nikoletta-szoke https://www.jazzmusicarchives.com/artist/nikoletta-szoke https://zene.hu/20110508_japan_utan_a_mupa_szinpadan_mutatja_be_uj_lemezet_szoke_nikoletta

Kategória:Magyar dzsesszénekesek Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Máté Péter-díjasok