Roseann O’Donnell (Commack, Suffolk megye, New York, 1962. március 21. –) Primetime Emmy-díjas és többszörös Daytime Emmy-díjas amerikai humorista, producer, színésznő, szerző, televíziós személyiség. Karrierjét humoristaként kezdte, áttörést a Star Search című tehetségkutató műsorban ért el. Ezután több sorozatban és filmben szerepelt. Saját talk show-ja volt The Rosie O'Donnell Show címmel 1996 és 2002 között.

2006–2007 között a The View című talk-show műsorvezetője volt. 2014-ben visszatért a műsorba. 2009–2011 között a Rosie Radio műsorvezetője volt a Sirius XM-en, majd 2011–2012 között a The Rosie Show házigazdája volt, amely az Oprah Winfrey Networkön futott.

Emellett szerkesztő és blogger is, illetve több önéletrajzot is írt.

Életpályája A New York-i Commack-ben született és nevelkedett. Anyja, Roseann Teresa (1934-1973) háziasszony volt, míg apja, Edward Joseph O'Donnell (1933-2015) pedig mérnök. Edward Írországból emigrált, míg Rosie anyja ír-amerikai származású volt. O'Donnell római katolikus hitben nevelkedett. Bátyja Daniel J. O'Donnell. Mikor O'Donnell 11 éves volt, anyja mellrák következtében elhunyt. O'Donnell a Commack High School tanulója volt, ekkor kezdte érdekelni a humor is. 1980-ban érettségizett. Kis ideig a Dickinson College-ben tanult, majd a Bostoni Egyetemen folytatta tanulmányait.

1979–1984 között stand-uposként tevékenykedett, több klubban is fellépett.Rosie O’Donnell profile, E! Online

Magánélete O'Donnell korábban Nyack-ben (New York) élt. 1996-ban vásárolt ott egy házat, amelyet 2000-ben eladott Edward M. Kopko üzletembernek. South Nyack-ben él,South Nyack's Rosie O'Donnell Welcomes Baby Girl – Opinion | Nyack-Piermont, New York Patch Retrieved September 12, 2014. illetve van egy háza a floridai West Palm Beach-en.

Demokrata, leszbikus, öt örökbefogadott gyermeke van.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1992 Micsoda csapat! A League of Their Own Doris Murphy Zsurzs Kati 1993 A szerelem hullámhosszán Sleepless in Seattle Becky Nyakó Júlia Zsarulesen 2. Another Stakeout Gina Garrett helyettes kerületi ügyész Nyakó Júlia Végzetes ösztön Fatal Instinct eladó az állatkereskedésben Némedi Mari 1994 54-es, jelentkezz! Car 54, Where Are You? Lucille Toody Bármit megteszek I'll Do Anything sminkes A Flintstone család The Flintstones Kőkobaki Irma Rátonyi Hajni Irány az Éden Exit to Eden Sheila Kingston Kocsis Mariann 1995 Tegnap és ma Now and Then Roberta Martin Némedi Mari Gyönyörű lányok Beautiful Girls Gina Barrisano Kocsis Mariann Náray Erika 1996 Harriet, a kém Harriet the Spy Ole Golly Kocsis Mariann A Brady család 2. A Very Brady Sequel önmaga (cameo) 1998 Nyitott szemmel Wide Awake Terry nővér Kocsis Mariann 1999 Tarzan Tarzan Terk (hangja) Kocsis Mariann 2000 A Flintstone család 2. – Viva Rock Vegas The Flintstones in Viva Rock Vegas polip (hangja) 2001 Hedwig és a Mérges Csonk Hedwig and the Angry Inch önmaga (archív felvétel)

Dokumentumfilmek Év Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1999 Get Bruce önmaga 2001 Artists and Orphans: A True Drama narrátor rövidfilm Last Party 2000 önmaga 2005 The Lady in Question is Charles Busch ShowBusiness: The Road to Broadway Pursuit of Equality 2006 All Aboard! Rosie's Family Cruise vezető producer

Televízió

Gimme a Break! (1986-1987) Beverly Hills 90210 (1992) A Flintstone család (1994) Ren és Stimpy show (1994) A dadus (1996) Kerge város (1997-2001) Harmadik műszak (2000) Ügyvédek (2000) Will és Grace (2002) Amynek ítélve (2003) Ha elindul a busz… (2005) A fiúk a klubból (2005) Félig üres (2005-2011) Mackó-show a nagy kék házban (2006) Kés/Alatt (2006-2008) Amerika gyermekei (2009) (forgatókönyvíró is) Haláli testcsere (2009-2010) Míg az élet el nem választ (2012) Web-terápia (2012) Bomba/nők (2013) Jake és Sohaország kalózai (2013) The Fosters (2014-2016) Tökéletes hang 2. (2015) Anyák gyöngye (2016) Amerikai fater (2017-2019) SMILF (2017-2019) Ez minden, amit tudok (2020) L: A Q generáció (2021)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Amerikai rádiósok, televíziósok Kategória:New York államiak Kategória:Emmy-díjasok