Az S440-es személyvonat egy Székesfehérvár és Pusztaszabolcs között 2 óránként közlekedő regionális személyvonat. A járatok ötjegyű mellékvonali vonatszámot viselnek, amely 341-gyel kezdődik. A járatok teljes egészében Siemens Desiro motorvonatokból állnak.
Története
2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti elővárosi vasútvonalakon, majd kis részben az országos vasúti közlekedésben is. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től először a Déli pályaudvarra érkező összes vonat kapott S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és két számból álló utótagot, majd 2014-ben az összes többi budapesti elővárosi vonat, illetve néhány egyéb járat, köztük ez is. A Budapestet érintő vonatok két, míg a fővárost nem érintő vonatok három számjegyű számokat kaptak. Ezen logika mentén a vasútvonal számozása alapján a 44-es számú vasútvonalon közlekedő, addig elnevezés nélküli, Székesfehérvár és Pusztaszabolcs közt közlekedő személyvonat 2014. december 14-én S440-es jelzést kapott. 1-2 óránként közlekedik Székesfehérvár és Pusztaszabolcs között.
A Budapest–Pécs-vasútvonal 2018–2019-es felújítása alatt ideiglenesen nem közlekedtek a vonatok, helyette pótlóbusz közlekedett. Emellett egy új gyors pótlóbusz is közlekedett -es jelzéssel, ami Székesfehérvár és Pusztaszabolcs között nem állt meg.https://www.mavcsoport.hu/mavinform/modositott-menetrend-potlobuszok-pecsi-fovonalon-es-csatlakozo-vonalakonhttps://www.mavcsoport.hu/mavinform/aprilis-elsejetol-ujra-teljes-vonalon-jarnak-vonatok-pecsi-vonalon
2021. december 12-étől a munkanap reggeli és a délutáni csúcsidőben plusz betétjáratok közlekednek, így Pusztaszabolcs felé reggel 5-8, illetve délután 13-18 óra között, Székesfehérvár felé pedig 6-9, valamint 14-19 óra között óránként követik a járatok egymást hétköznap.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2021-2022._evi_belfoldi_kozforgalmu_menetrend_v0106_ervenyes_2022.01.10-tol.pdf
2022. április 3-tól Seregélyes-Szőlőhegy és Seregélyes megállóhelyeken a vonatok csak feltételesen állnak meg.
Útvonala A vonat jelenleg ütemes menetrend szerint, 2 óránként jár Székesfehérvártól Pusztaszabolcsig. A járatok közül nem mindegyik áll meg Börgöndön.
|-bgcolor=FFFDDD |colspan=6|A *-gal jelölt megállóhelyeken a vonatok csak feltételesen állnak meg. |- !colspan=2|Perc (↓) !Állomás !colspan=2|Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0 |Székesfehérvárvégállomás |34||35 |align=left| |- |10||∫ |Börgönd |∫||26 |align=left| |- |16||17 |Seregélyes* |colspan=2|17
|19||20 |Seregélyes-Szőlőhegy* |colspan=2|14
|26||27 |Zichyújfalu |colspan=2|9
|33||34 |Pusztaszabolcsvégállomás |colspan=2|0 |align=left|
Források
Kelenföld-Érd felső szakasz felújítás Április elsejétől újra teljes vonalon járnak a vonatok Pálya karbantartás Több vonat
Jegyzetek
Kategória:Magyarországi személyvonatok