A passchendaele-i kanadai emlékmű (Passchendaele Canadian Memorial) azt a helyet jelöli, ahol az első világháború második passchendaele-i csatájában a kanadai hadtestnek sikerült elfoglalnia az egykori Dombtetői farm (Crest Farm) területén létesített német állásokat.
Az emlékmű Az emlékmű egy gránittömb, amely kövezett teraszon áll, körülötte pázsit és ösvények, amelyeket juharfák szegélyeznek. A sziklába angolul és franciául a következő feliratot vésték: A kanadai hadtest 1917 október-novemberében ezen a völgyön, aztán egy alattomos ingoványon keresztül nyomult előre, majd elfoglalta és megtartotta a Passchendaele-gerincet. A történelmi helyszínek és emlékművek gondozásáért felelős kanadai testület (Historic Sites and Monuments Board of Canada) emléktáblája többek között arra emlékeztet, hogy kilenc kanadai katona kapott Viktória-keresztet hősiessége és bátorsága miatt. A győzelemért körülbelül négyezer katona az életét adta, 7700-an megsebesültek, valamint ezernél többen betegedtek meg mérges gáz belélegzésétől.
Történelmi háttér 1917 tavaszán a németek totális tengeralattjáró-háborúba kezdtek az Atlanti-óceánon a kereskedelmi hajók ellen, ami Nagy-Britannia ellátását fenyegette. Ennek elkerülése érdekében a brit haditengerészet arra sürgette a kormányt, hogy a szárazföldi csapatok foglalják el a belga kikötőket, ahonnan a német búvárhajók kifutnak. Nagyjából ugyanebben az időszakban belső elégedetlenség rázta meg a francia hadsereget a közelmúlt offenzíváinak sikertelensége és a nagy véráldozat miatt. Douglas Haig tábornok, az Európában harcoló nemzetközösségi erők főparancsnoka úgy gondolta, hogy egy belgiumi agresszív támadással tehermentesíthetné a franciákat, és ha sikerült áttörni a német vonalakat, talán elérhetővé válik a belga tengerpart.
Haig a támadást az Ypres-i kiszögellésből tervezte megindítani. A tábornok terve az volt, hogy az előrenyomuló csapatok elfoglalják a területet uraló magaslatot, a Passchendaele-gerincet, valamint az annak nevet adó települést, majd a területet kiindulási pontként használva megkezdik a harcot a tengerpart felé. David Lloyd George miniszterelnök szkeptikusan fogadta a tervet, mivel a britek létszámfölénye elenyésző volt. Úgy vélekedett, ha egyáltalán sikerül áttörni a német frontvonalat Ypres közelében, akkor sem valószínű, hogy elérhető a belga kikötők felszabadítása. Amit biztosra vett, az a súlyos emberveszteség volt. Mindezek ellenére Haig zöld jelzést kapott, és a passchendaele-i csata júliusban megkezdődött, de az óriási véráldozat ellenére sem ért el komoly sikereket.
Haig októberben utasította Arthur Currie tábornokot, a kanadaiak parancsnokát, hogy négy hadosztályt csoportosítson át Belgiumba, és kapcsolódjon bele a küzdelmekben Passchendaele közelében. A kanadaiak a frontnak azokat a szakaszait foglalták el, ahol 1915-ben harcoltak. A körülmények siralmasak voltak az elmúlt évek tüzérségi támadásaitól: mindenfelé roncsok és rothadó hullák voltak. A következő két hétben a kanadaiak a halottak eltemetésével, az épületek és utak helyreállításával foglalkoztak. A leendő csatamező hatalmas ingovány volt, a katonák és a teherszállító állatok csak keskeny, lécekből ácsolt utakon tudtak közlekedni a vízzel-sárral telt kráterek között.
A támadássorozat 1917. október 26-án kezdődött meg. Az első kettőben, október 26-30. között, a kanadaiak mindössze néhány száz métert haladtak előre, súlyos veszteségek mellett. Az eső folyamatosan zuhogott és a német tüzérség szünet nélkül lőtte őket. Ennek ellenére a kanadaiak november 6-án ismét megindultak a gerinc ellen, és sikerült elfoglalniuk a rommá lőtt Passchendaele települést a kimerült németektől. A negyedik, utolsó támadást november 10-én indították a még német kézben lévő magaslatok ellen.
Jegyzetek
Források
Kategória:Belgiumi első világháborús emlékművek Kategória:Kanada az első világháborúban