A Hungarnet-díj egy magyar informatikai műszaki és műszaki menedzsment szakembereket elismerő díj.

A díjat a Hungarnet Egyesület alapította 2007-ben, és célja „olyan Magyarországon tevékenykedő és élő szakemberek elismerése, akik a hálózati műszaki fejlesztés, a tartalomszolgáltatás, illetve e két terület menedzsmentje terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak”.

A díjjal páros években a hálózati műszaki fejlesztés és az ehhez kapcsolódó menedzsment témájában, míg páratlan években a tartalomfejlesztés és menedzsment témakörben kiemelkedő eredményeket elérő személyt vagy személyeket díjaznak. Minden évben legfeljebb két díj odaítélésére kerül sor, mely emlékplakettből és pénzjutalomból áll.

A díjra az egyesület tagjai tehetnek javaslatot, melyek minden év február végéig érkeznek be, és amiről egy öttagú szakmai zsűri dönt március 15-ig.

A díjat az évente megrendezett NERWORKSHOP konferencia keretében adják át.

Díjazottak Év Menedzsment Műszaki/tartalmi fejlesztés2007 Dr. Bakonyi Péter, Dr. Mader Béla, Dr. Vámos Tibor Dr. Csaba László2008 Dr. Kroó Norbert Zimányi Magdolna2009 Dr. Zombory László Dr. Kokas Károly2010 Nagy Miklós Pásztor Miklós2011 Springer Ferenc Drótos László2012 Dr. Bálint Lajos Kadlecsik József2013 Dr. Faludi Beatrix Moldován István2014 Dr. Koltay Klára Dr. Tétényi István2015 Dr. Monok István2016 Sárvári Klára Martos Balázs2017 Seres József Dr. Kis-Tóth Lajos2018 Bajnok Kristóf, Frank Tamás, Dr. habil. Tick József Szabó Gyula2019 Tamáska Lajos Holl András2020 Rigó Ernő Dr. Borús András2021 Dr. Solymár Károly Balázs, Ritter Dávid, Mohácsi János Dr. Tószegi Zsuzsanna2022Dr. Gál András Levente, Dr. Gál ZoltánFarkas István2023Ormos PálBánki Zsolt, Ungváry Rudolf2024Dr. Vonderviszt LajosZeisel Tamás, Dr. Fehér Gyula2025Tóth ÁgnesBilicsi Erika, Lengyelné dr. Molnár Tünde

Jegyzetek

Források A Hungarnet-díj díjazottjai

Kategória:Magyar díjak