Juan Luis Londoño Arias kolumbiai énekes, dalszerző és színész.

Élete

Marlli Arias és Luis Londoño gyermekeként született. Van egy lánytestvére, Manuela. Kiskorától kezdve érdekli a labdarúgás, valamint a zene. A Hontanares Schoolban tanult, ahol barátai bátorítására indult helyi tehetségkutató versenyeken.

Első dalát 15 éves korában szerezte. A nagybátyja bérelt neki felvételi időt egy stúdióban a születésnapjára. Ez a dal elnyerte a zenei producerek tetszését, és megkérték arra, hogy válasszon egy nevet, amelyet könnyű megjegyezni. Így lett a művészneve Maluma, amely a Marlli, Luis és Manuela nevek keresztezése.

Magánélete Maluma katolikus vallású.

Romantikus életét általában titokban tartotta, ezért az sok találgatás tárgyát képezte. Egy 2018 januári interjúban azonban elismerte, hogy kapcsolatban áll Natalia Barulich kubai-horvát modellel. Így nyilatkozott a kapcsolatról: „Azt hiszem, ezek az alapok. Ez a legfontosabb dolog. Most éppen randizunk. Szeretjük, ami köztünk van, én szeretem a társaságát, ő pedig támogat és szeret engem, úgyhogy mindenki úgy lát engem, mint még soha”. Maluma és Natalia Barulich 2019-ben szakítottak.

Maluma 2019 végén kezdett el randizni az orosz szupermodellel, Vivien Rubinnal. Vivien Rubin és Maluma együtt töltötték a szilvesztert Aspenben.

Diszkográfia

Magia (2012) Pretty Boy, Dirty Boy (2015) F.A.M.E. (2018) 11:11 (2019) Papi Juancho (2020)

Filmográfia

Év Cím Szerep Megjegyzés 2014–2015 La voz Kids Colombia Önmaga / edző 1. és 2. évad 2014 Kids' Choice Awards Colombia 2014Önmaga Fő előadó 2016 Despertar contigo vendég 2017–2018 La Voz... MéxicoÖnmaga / edző 6. és 7. évad2017 La Voz Kids México 1. évadX (The Film)ÖnmagaDokumentumfilm (rövidfilm)2019Lo Que Era, Lo Que Soy, Lo Que SeréDokumentumfilm a YouTube Premium-on2021EncantoMariano (hangja) 2022 Vegyél el Bastian 2024 Énekelj! 3. Richard forgatás alatt

Jegyzetek

További információk

Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Kolumbiai énekesek Kategória:Élő személyek