Szergej Donatovics Dovlatov-Mecsik (oroszul: Сергей Донатович Довлатов-Мечик; Ufa, 1941. szeptember 3. – New York, 1990. augusztus 24.) szovjet-orosz újságíró és író. Nemzetközi szinten a 20. század végének egyik legnépszerűbb orosz írója.
Életrajza
Dovlatov 1941. szeptember 3-án született Ufában, a szovjetunióbeli Baskír SZSZK fővárosában, ahová családját a második világháború elején evakuálták Leningrádból (ma Szentpétervár). Édesanyja, Nora Dovlatova örmény volt, lektorként dolgozott, míg édesapja, Donat Mecsik zsidó származású színházi rendező volt. Apai nagyapját, Iszaakot a sztálini repressziók során végezték ki.
1944 után édesanyjával élt Leningrádban. Dovlatov a Leningrádi Állami Egyetem Finn Tanszékén tanult, de két és fél év után megbukott. Ott ismerkedett meg Joszif Brodszkij költővel, Szergej Volf íróval és Alekszandr Nej szobrász és festővel.
Besorozták a szovjet belügyi csapatokhoz, és három évig szolgált Komiföldön egy börtöntábor őrségében. Később újságíróként kereste kenyerét különféle újságokban és folyóiratokban Leningrádban, majd a Szovjetszkaja Esztonyija (Szovjet Észtország) tallinni napilap tudósítójaként. Jövedelmét azzal egészítette ki, hogy nyaranta idegenvezető volt egy Pszkov melletti – természetvédelmi területtel egyesített – múzeumban (Mihajlovszkoje), amelyet Alekszandr Puskinnak szenteltek. Dovlatov prózai regényeket írt, de számos próbálkozása, hogy a Szovjetunióban megjelenjen, hiábavaló volt.
Dovlatov nem tudott publikálni a Szovjetunióban, ezért szamizdattal terjesztette írásait és Nyugat-Európába küldte őket külföldi folyóiratokban való publikálás céljából; ezen tevékenysége miatt 1976-ban kizárták a Szovjet Újságírók Szövetségéből. Nyugati orosz nyelvű folyóiratokban, pl. «Континент» (Kontinens) és «Время и мы» (Az idő és mi) jelentek meg írásai. Első könyvének nyomdai példányát a KGB parancsára megsemmisítették.
1978-ban Dovlatov családjával, édesanyjával, Norával együtt emigrált a Szovjetunióból, és feleségével és lányával New Yorkba költözött, ahol később társszerkesztője lett a The New American című liberális, orosz nyelvű emigráns újságnak. Az 1980-as évek közepén Dovlatovot végre íróként is elismerték, és a tekintélyes The New Yorker magazinban nyomtatták ki.
Számos írása önéletrajzi ihletésű. Sokat foglalkozott a nyugati orosz emigrációval, a talajosok és a liberálisok belharcaival. Sorstársait megértően, ugyanakkor kíméletlen (ön)gúnnyal ábrázolta, mint akik semmiben nem értettek egyet, csak abban, hogy „a Nyugat pusztul, mert elvesztette a hagyományos keresztény értékeket” (Kihelyezett tagozat, Európa, 2010).
Joszif Brodszkij azt mondta Dovlatovról: „Ő az egyetlen orosz író, akinek a műveit végig is olvassák”, és hogy: „A döntő a hangnem, amelyet egy demokratikus társadalom minden tagja felismerhet: az egyén, aki nem hagyja magát az áldozat szerepébe állítani."
Dovlatov szívelégtelenségben halt meg 1990. augusztus 24-én New Yorkban, és a Mount Hebron zsidó temetőben temették el.
Irodalmi stílusa Dovlatov szabálya az volt, hogy a mondatokat úgy építse fel, hogy ne legyen két szó, amely ugyanazzal a betűvel kezdődik. Így mondatai többnyire rövidek és egyszerűek, ritkán tartalmaznak tagmondatokat.
Ahogy a Craft: A Story in Two Parts (1985) című művében kifejtette, bálványa Ernest Hemingway volt, később nagy hatással volt rá Joszif Brodszkij, akit személyesen is jól ismert.
Öröksége 2014. június 26-án a New York-i városi tanács a 63. Drive, Yellowstone Boulevard és a 108. Street közötti szakaszát Szergej Dovlatov útnak nevezte el.Dovlatov str.Az útjelző tábla A megtiszteltetés igénylésére irányuló petíciót 18 000-en írták alá; ugyanebben az évben jelent meg a szerző Puskin Hills könyvének új kiadása lánya, Katherine Dovlatov fordításában. A művet a legjobb fordított könyv díjára jelölték (Best Translated Book Award). A megnyitó ünnepséget a 108. utca és a 63. út sarkán tartották 2014. szeptember 7-én; három orosz televíziós híradó rögzítette az eseményt, és az ünneplés a néhai szerző közeli otthonában105-38 63rd Drive, Queens, NY. folytatódott.
2018-ban készült egy életrajzi film Szergej Dovlatovról, ami film a 2018-as Berlinalén versenyzett.
Művei Szergej Dovlatov tizenkét emigráns éve alatt tizenkét könyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban és Európában. A Szovjetunióban a szamizdatok és a Szabadság Rádió révén ismerték. A a Szovjetunió felbomlása után jónéhány novellásgyűjteménye jelent meg Oroszországban is.
Élete során jelent meg: The Invisible Book (Невидимая книга) – Аnn Arbor: Ardis, 1977 Solo on Underwood: Notebooks (Соло на ундервуде: Записные книжки) – Paris: Третья волна, 1980 The Compromise (Компромисс) – New York: Knopf, 1981 The Zone: A Prison Camp Guard's Story (Зона: Записки надзирателя), 1982 (trans. New York: Knopf, 1985) Pushkin Hills (Заповедник), 1983 (trans. Berkeley, CA: Counterpoint, 2014) The March of the Single People (Марш одиноких) – Holyoke: New England Publishing Co, 1983 Ours (Наши) – Ann Arbor: Ардис, 1983 Demarche of Enthusiasts (Демарш энтузиастов) (társszerzőként Vagrich Babakhanyannal és N. Szagalovszkijjal) – Paris: Синтаксис, 1985 Craft: A Story in Two Parts (Ремесло: Повесть в двух частях) – Ann Arbor: Ардис, 1985 A Foreign Woman (Иностранка) – New York: Russica Publishers, 1986 The Suitcase (Чемодан) – Tenafly: Эрмитаж, 1986 The Performance (Представление) – New York: Russica Publishers, 1987 Not only Brodsky: Russian Culture in Portraits and Jokes (He только Бродский: Русская культура в портретах и в анекдотах) (cowritten with M. Volkova) – New York: Слово – Word, 1990 Notebooks (Записные книжки) – New York: Слово – Word, 1990 Affiliate (Филиал) – New York: Слово – Word, 1990
Magyarul A 108. utca; ford. Gereben Ágnes; in: Utazás Hollywoodba. Válogatás orosz emigráns írók műveiből; szerk. Gereben Ágnes; Téka, Bp., 1990 Előadás; in: Játsszunk bluest! (orosz emigráns írók kisregényei) – Európa, Budapest, 1992 · · fordította: Gereben Ágnes Elegáns kétsoros öltönyöm; ford. Falvay Dóra; in: Nagyvilág, 1992/febr. A láthatatlan könyv; ford. M. Nagy Miklós; in: Nagyvilág, 1994/okt.-nov. Disszidensek; ford. ???; in: Aki utoljára nevet. Humoros írások Közép- és Kelet-Európából; vál. Bojtár Endre; Osiris–2000, Bp., 1997 Puskinland / Ezek vagyunk mi (Pushkin Hills) – Európa, Budapest, 2001 · · fordította: M. Nagy Miklós, Páll Erna · utószó: Goretity József Katonák a Nyevszkij Proszpekten; ford. Goretity József; in: Jelenkor, 2003/júl.-aug. Kompromisszum / Külföldi nő – Európa, Budapest, 2003 · · fordította: Páll Erna, Goretity József A zóna / A bőrönd (The Zone / The Suitcase) – Európa, Budapest, 2006 · · fordította: Goretity József, Szőke Katalin A kihelyezett tagozat / Válogatott elbeszélések – Európa, Budapest, 2010 · · fordította: Abonyi Réka, Kisbali Tamás, Szőke Katalin (A kihelyezett tagozat, Más élet, Az irodalom folytatódik, Szőlő, Agyagban sült öreg kakas, Ariel, A játék, Budanyickij nőgyógyász, Az utcán és otthon, Ennyi, Harmadik kanyar balra, Szóló Underwoodra)
Jegyzetek
Fordítás
Források Hat das Schicksal ein Recht auf Ironie? Olga Boriszovna Martinova Dovlatov Der Koffer című művéről Frankfurter Rundschau, 2009-09-07 (németül)
További információk
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Leningrádiak Kategória:New York-iak Kategória:Orosz írók Kategória:Szovjet írók Kategória:Zsidó származású oroszok Kategória:Emigráns oroszok Kategória:Örmény származású amerikaiak Kategória:Nevet változtatott orosz személyek Kategória:Orosz-amerikaiak