Jacques Higelin , francia popénekes.
Pályafutása
Apja elzászi származású vasúti munkás, amellett zenész volt. Két fiát megismertette a zene különféle formáival. Belga származású édesanyja nevelte fiait. Tizennégy éves korában abbahagyta az iskolát és beállt kaszkadőrnek. Számos kisebb szerepet játszott mozifilmekben, Henri Crolla, francia-olasz jazzgitáros, zeneszerző megtanította gitározni. Az 1960-as évek elején a René SimonRené Simon (1898–1971) francia színész. 1925-ben alapította meg a párizsi Cours Simon sziniiskolát. A Cours Simon diákja volt például Benoît Petitjean és Jean Reno. sziniiskolájába járt, ahol elnyerte a François Perier-díjat.
1961-től két évig a francia hadseregben különböző országokban szolgált. Miután visszatért Franciaországba, folytatta filmezést, de egyre inkább a zene vonzotta. Az évtized végére aktívan részt vett a párizsi művészeti undergroundban. Élő koncertjein először kisebb helyszíneken keltette föl a közönség figyelmét, majd 1971-ben kiadta szólóalbumát. Az 1970-es évek közepére Franciaország egyik legsikeresebb popzenésze lett.
Az 1970-es években kapcsolatban állt Kuelan Nguyen francia-vietnami nővel. Elkísérte egy album felvételére, ahol Iggy Pop a „The Idiot” című debütáló szólóalbumát is felvette. Iggy Pop beleszeretett Nguyenbe, aki bár elutasította őt, de ez az incidens ihlette a „China Girl” című dalt, amelyet később David Bowie vitt sikerre.
Higelinnek három gyermeke született, mindhárom művész lett:
Arthur H énekes Kên Higelin színész Izïa Higelin énekesnő
Higelin 2018-ban hunyt el Párizsban.
Diszkográfia
Albumok 1971: Jacques „Crabouif” Higelin 1974: BBH 75 1976: Irradié 1976: Alertez les bébés ! 1978: No Man's Land 1979: Champagne pour tout le monde, and Caviar pour les autres... 1980: La Bande du Rex 1982: Higelin 82 1985: Aï (double album) 1988: Tombé du ciel 1991: Illicite 1994: Aux héros de la voltige 1998: Paradis paien 2005: Jacque Higelin chante Vian et Higelin 2006: Amor Doloroso 2010: Coup de foudre 2013: Beau Repaire 2016: Higelin 75
Brigitte Fontaine-nel 1966: 12 chansons d'avant le déluge 1976: 15 chansons d'avant le déluge, suite et fin
Areski Belkacemmel 1969: Higelin et Areski
Filmek
Jegyzetek
Források
https://web.archive.org/web/20060108234016/http://www.rfimusique.com/siteEn/biographie/biographie_6311.asp https://www.allmusic.com/artist/jacques-higelin-mn0000102063/biography https://www.allmusic.com/artist/jacques-higelin-mn0000102063/discography https://www.voici.fr/bios-people/jacques-higelin
Kategória:Francia énekesek Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek